Zubogott a víz a csatornafedélen át.
Senki sem szeret egyedül lenni, ám vannak, akik szinte rettegnek attól, hogy veszteség éri őket. Az asztrológia szerint négy csillagjegy hajlamos arra, hogy az átlagosnál többet aggódjon kapcsolatai,
Így lesz a kerted vagy a teraszod az élővilág luxushotele.
Oroszország 2024 óta tizennégy Ukrajna közelében található katonai repülőtéren épített vasbeton repülőgép-fedezékeket, ám orosz források szerint ezek a létesítmények nem nyújtják a várt védelmet - köz
A korábbi honvédelmi vezetés időszakához kapcsolódóan a szaktárca több kiemelt jelentőségű ügyben folytat átfogó vizsgálatot, köztük a kézigránát baleset körülményeinek feltárása, a kecskeméti repülőt
Eldőlt egy létfontosságú kérdés. A Politico hihetetlen részleteket tudott meg.
Megvan a jogerős ítélet az ügyben.
The post Sállal akarta megfojtani az életéért könyörgő nejét, de a szívbetegsége kifogott rajta first appeared on 24.hu.
Vitézy Dávid arról beszélt, hogy intenzív nyárra készül a kormány, és „erőltetett menetben” hajtják végre azokat a törvénymódosításokat, amelyek az uniós pénzek hazahozatalához szükségesek.
The post I
Hihetetlenül aggódnak a rajongók.
Mély megrendülést váltott ki a büntetés-végrehajtás állományában az a tragikus közlekedési baleset, amely 2026. június 5-én reggel történt Budapesten, Káposztásmegyeren. A szerencsétlenségben életét v
A megfagyott múmia még mindig tele van meglepetésekkel
Szombaton délután rendezik a Harta-Lajosmizse kupadöntőt.
Akár két évre is börtönbe kerülhet az a politikus, aki hiányosan adja be vagyonnyilatkozatát.
Pár játékosnak kényszerszünet.
Pokoli történet Békés vármegyéből.
A leghíresebb magyar zsaru önként vesz részt az egy hét múlva kezdődő világbajnokságon, különös ajándékot kapott.
Korrupcióellenes intézkedésekről, vagyonvisszaszerzésről, és az Integritás Hatóságról is említést tett a mai kormányzati tájékoztatón Vitézy Dávid. A kormányszóvivők kifejtették, milyen lépések várhat
A kínaiak minden erejükkel azon vannak, hogy Európában is legyenek gyártóbázisaik.
A román védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a robbanás helyi idő szerint fél tizenegy körül történt.
Készülhet az elnöki vizit.
Ez már a második jelentős biztonsági incidens a héten.
Volt körmendi játékos tért vissza
Az ünnepségen ismertették a köztársasági elnök határozatait.
Hetente százmillió steril légy kiengedésével igyekeznek megfékezni az újvilági csavarféreg terjedését.
Vecsei Miklós 1990 óta töltött be vezető szerepet a karitatív szervezetben, és a jövőben sem szakad el teljesen tőle.
Csütörtök este ismét egy tucat barátságos mérkőzést játszottak a jövő héten rajtoló labdarúgó-világbajnokságra való felkészülés jegyében. Pályára lépett az egyik legnagyobb esélyes, Spanyolország is,
A párizsi klímaegyezmény fölösleges, az EU-s zöld átállást le kell állítani, klímapánikra semmi ok Szarka László MTA-s tudós, geofizikus szerint. Szarka Lászlóval átbeszéltük a klímaváltozást, a felme
Megterhelte érzelmileg a helyzet.
A kommentelők odavannak érte.