Rónai Egon az anyagi helyzetéről beszélt: "Nem mondom, hogy mindig mindenre azonnal van, de nincs hiány"
Blikk
2026-05-12 07:07
Rónai Egon, az ATV ismert műsorvezetője őszintén mesélt az életéről, a karrierjéről és az anyagi helyzetéről az Én és a pénz című YouTube-műsorban. Mint azt lapunk megírta, a riporter egy ízben súlyos anyagi válságba került, és még a háza is elúszott, amikor nem fizették ki az eladásra szánt cégeit, sőt, meg is fenyegették. Az újságíró túllépett a múlt történésein, büszke az öt gyerekére, miközben a pénz szerepét átértékelte az életében.
Eszes Andrea
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Rónai Egon gyerekkorától kezdve aszínházi és művészeti világban mozgott: az édesapja konferansziéként dolgozott, akinek akorai halála után, mindössze tizennyolc-tizenkilenc évesen kezdett el művészeti fellépéseket szervezni–írja a Story.„Rengeteg előadás maradt utána, ami be volt írva a határidőnaplójába. És hát, elkezdtem telefonálgatni meg intézni, hogy valaki menjen el helyette. Én a magam tizennyolc-tizenkilenc éves fejével úgy gondoltam, nagyon talpraesett vagyok, majd én gondoskodom a dolgokról” – meséli az interjúban. Felidézte, hogyan indult pályája a nyolcvanas években, amikor alig húszévesen megalapította a saját rendezőirodáját, illetve hogyan alakult ki kapcsolata a pénzzel. Bár ma már nem vállal „haknikirályi” szerepet, a múltbana művészvilágban szerzett tapasztalataiés kapcsolatai révén jelentős sikereket ért el.
Súlyos anyagi veszteség és megrázó tapasztalat árnyékolta be Rónai Egon életét: a televíziós 2008-ban kis híján mindent elveszített, miután egy bűnszervezet több százmillió forinttal károsította meg.
Szervezett Operett Gálákat olyan neves művészekkel, mint Oszvald Marika vagy Németh Sándor. Akkoriban két hakniból egy teljes havi fizetést lehetett megkeresni. „A Népsportnál 2850 forintot kerestem” – teszi hozzá. A kezdő művészek 600-800 forintot kaptak egy előadásért, míg a tévé- és rádiósztárok akár 1500 forintot is kereshettek, ami lehetővé tette számukra a kényelmes életet.
Bár ma is gyakran hívják különböző rendezvényekre,kerekasztal-beszélgetésekre vagy műsorok házigazdájának, a legtöbb felkérést visszautasítja részben a gázsi, részben az időhiány miatt. A rendezvényekért általában száz- és ötszázezer forint közötti összeget kap, ami kiegészíti az ATV-nél kapott fizetését. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem él luxusban, de anyagi biztonságban van, és ez számára a legfontosabb. „Nem mondom, hogy mindig mindenre azonnal van, de nincs hiány” – fogalmazott.
A műsorvezető ötgyermekes édesapaként arról is beszélt, hogy bár szeretne mindegyik gyerekének lakást venni, ezt jelenleg nem engedheti meg magának. Ehhez, ahogy humorosan megjegyezte, lottóötösre lenne szüksége. Ha hatmilliárd forintot nyerne, elsőként mind az öt gyermekének biztosítana egy lakást, majd a fennmaradó összeget befektetné, hogy hosszabb távon is biztonságban legyenek.
Mint mondja, felnőtt fiainak teljesen más a viszonya a pénzhez: az egyikük túlságosan szereti, a másikat pedig túlságosan nem érdekli. „A pénz mozgatja a világot, de ne az mozgasson téged” – fogalmazott.
Rónai Egon