Újabb napjához érkezett a parlamenti bohózat: Magyar Péter felszólalásával kezdődik a hétfői ülés
Magyar Nemzet
2026-06-08 10:44
Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésére továbbra is csak látszatintézkedésekkel készült a Tisza Párt. Ugyanis elkezdték tárgyalni a Tisza-frakció által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztő Melléthei-Barna Márton a bizottsági ülésen úgy vélekedett, hogy a hivatal semmilyen módon nem végezte el a nevében foglalt feladatát. A javaslat indoklása szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal semmilyen tevékenységet nem végzett, és egyáltalán nem védte Magyarország szuverenitását, ezzel szemben elsődleges szerepet játszott az autokratikus hatalomgyakorlás támogatásában.
A Fidesz részéről Tuzson Bence elmondta, hogy
Melléthei-Barna a válaszában azt hangoztatta, hogy a Tisza-frakció kiáll a nemzeti szuverenitás mellett. Végül a bizottság megszavazta a javaslat tárgysorozatba vételét.
Emellett a bizottság tárgyalta a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot. A benyújtó Bódis Kriszta a bizottsági meghallgatáson rögtön az elmúlt tizenhat évről kezdett beszélni, mivel úgy vélekedett, hogy a leköszönt kormány megfélemlítette az embereket.
Az indoklás szerint szükséges az emberi méltóságot sértő, a kiegyensúlyozott tájékoztatást akadályozó, a kiskorúak testi, szellemi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésére károsan ható reklámok eltávolítása. Emellett a településképi védelem, valamint a közlekedés biztonságának növelése érdekében szükségessé vált a gazdasági reklámok elhelyezésére vonatkozó szabályozás szigorítása.
A fideszes képviselő jelezte, hogy a társasházak szerződéses viszonyaiba szólna bele a törvényjavaslat, továbbá kiemelte, hogy a javaslatot nem előzték meg egyeztetések. Felhívta a figyelmet, hogy az új szabályozás kinyitná a lehetőséget arra, hogy régészeti lelőhelyeknél lehessen reklámokat kihelyezni.
Az előterjesztő Bódis Kriszta helyett Melléthei-Barna Márton vette védelmébe a javaslatot, a bizottság alelnöke az egyeztetések hiányát ért kritikára pedig azzal válaszolt, hogy erről szólt a választási kampány. Tuzson Bence elmondta, hogy
Később Bódis Kriszta arról beszélt, hogy nagy társadalmi felhatalmazás van a gyűlöletkeltő reklámokkal szemben. Majd azt állította, hogy több kutatást is áttekintettek, amikor megalkották a javaslatot. A bizottsági ülés végén arról szavaztak, hogy a támogatják a javaslat tárgysorozatba vételét.
Borítókép: Országgyűlés (Fotó: Hatlaczki Balázs)