● news.bsdnet.hu

Ünnep van ma a volt kormány sajtójában, ha kicsit könnyes-bús is, de ünnep: ne is irigyeljük tőlük ezt a kis örömöt, amúgy se sok okuk van mostanság a jókedvre. Úgy ünneplik Rumen Radevet, igaz, kis késéssel, hiszen már eltelt egy pár – három – nap, mióta megnyerte a bolgár parlamenti választásokat, mintha maga Orbán Viktor győzött volna Szófiában – vagy Radev Budapesten. Mulatozzanak csak, ne sajnáljuk tőlük, de azért ennél nagyobb örömük ne legyen. (Képünk illusztráció) Az Origoegyenesen olyan címmel hozza Radev mennybe menesztését, miszerint: „Elsöprő győzelem Bulgáriában – máris Orbán Viktorhoz hasonlítják Brüsszel új ellenfelét” ellenbena Magyar Nemzetegy merész stiláris fordulattal átírta a címet: „Orbán Viktorhoz hasonlítják, Brüsszel pedig már retteg a bolgár választás győztesétől” Hát igen, így már mindjárt más. Vagyis nem más, mivel a két írásszövegecsupán az általuk használ kötőszavakban és kifejezésekben tér el, körülbelül annyira, mint a két cím. Mamelukék nem hazardíroznak, az Origo lefordította a BBC egyik írását, átírta a maga szája íze szerint, a Magyar Nemzet már csak csiszolt a szövegen egy kicsit, de fő, hogy az irányvonal ne sérüljön. Mit ír tehát az Origo így, három napos késéssel? „A BBC beszámolója szerint Radevet gyakran „pragmatikus, némileg oroszbarát” vezetőként jellemzik, aki bírálta az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat, és párbeszédet sürgetett Moszkvával. Politikai ellenfelei és egyes elemzők több ponton is párhuzamot vonnak közte és Orbán Viktor között, különösen az Ukrajna-politika és az energiaügyek kapcsán.” Ezek szerint megvan Orbán utódja a brüsszeli vétólakáj tisztségében? Vérzik a szívem, hogy darabokra kell törnöm a vatnikok nedves álmait, de azért nagyon jólesik kipukkantani a demagógia moszkvai szappanbuborékját: nem, nincs meg. Sőt, Radev nagyon kevéssé lesz alkalmas Orbán eddigi szerepének betöltésére. Ami azt illeti a vétólakáj-casting állhat a jelenlegi román kormányválság mögött is, ott Simion lehet a jelentkező, aki azonban – legnagyobb fájdalmára – még nincs abban a helyzetben, hogy az Európai Tanácsban szavazhasson, tehát megpróbálja megbuktatni a jelenlegi minsztereknököt, Bolojant, hogy aztán a helyére ülve Brüsszelben szolgálhassa a cár atyuskát. De térjünk vissza az ünnepelthez, vagyis Radevhez, akirőla Moscow Times mutatta kiDalibor Rohac tanulmánya útján, hogy mire lehet képes és mire nem. Rohac azzal kezdi, hogy felteszi a kérdést: vajon Bulgária lesz-e a következő Magyarország, amely megakadályozza az Unió újrafegyverkezési törekvéseit és az Ukrajnának az Oroszország elleni háborúban való győzelméhez nyújtandó segítséget? Tekintettel a bolgár parlament új többségének jellegére és az ország közvéleményére, ez nem elképzelhetetlen forgatókönyv. Ugyanakkor ezt az aggodalmat enyhíti az a tény, hogy Orbán Viktor egyedülálló személyiség (az már biztos: párja nincs égen-földön!), aki nemcsak politikailag tapasztalt, hanem egy saját, egyedi ideológiai projekt is vezérli. Bulgária új miniszterelnöke, Rumen Radev – aki korábban két cikluson át töltötte be az elnöki tisztséget – valószínűleg nem nélkülözi a politikai érzéket. De csak az idő képes megmutatni, hogy ő is olyan ambiciózus személyiség-e, mint Orbán, vagy inkább egy szűk látókörű vezető, aki stratégiai kérdésekben csak a belpolitikai célok elérése érdekében szólal meg. Egyéb tényezők, köztük Bulgária politikai instabilitása és az EU-tól való függősége mérséklik annak esélyét, hogy az ország egy Moszkva-barát, „béke-párti” koalíciót vezessen, amely megpróbálná akadályozni az EU geopolitikai törekvéseit. Radev saját pártja, amelyet csak idén alapítottak, több baloldali politikai csoportot egyesít egy ernyőszervezetben, amelyeket a gazdasági populizmus, a kommunista múlt iránti homályos nosztalgia és a Nyugat iránti bizalmatlanság köt össze. Hasonlóan Robert Fico szlovákiai Smer pártjához, a Progresszív Bulgária is jó példája a politikai „patkóelméletnek”, mely szerint a szélsőségek összeérnek. Például az áprilisi választások előtt támogatást kapott a VMRO-tól – a Bolgár Nemzeti Mozgalomtól –, egy olyan nacionalista párttól, amelynek extrém retorikája évek óta az ország jelentős roma népességét támadja. Elnökként Radev ellenezte Bulgária katonai segítségnyújtását Ukrajnának, valamint az ország impozáns és gyors elszakadását az orosz energiaforrásoktól. Korábban véleményt nyilvánított a kormány által az Egyesült Államoktól vásárolt F–16-os vadászgépekről is, amelyeket túl drágának tartott. (Érdemes megjegyezni, hogy Radev maga is vadászpilóta volt korábban.) Emellett sikertelenül próbált népszavazást kezdeményezni az ország euróövezethez való csatlakozásáról, ami miatt összetűzésbe került az ország Alkotmánybíróságával, az ugyanis alkotmányellenesnek nyilvánította az ilyen népszavazást. Ahogyan Radev választási sikere is mutatja – a 240 fős parlamentben 135 mandátumot szerzett –, a közvélemény igényt tart az ő politikai stílusára. Ugyanakkor, bár Bulgária az EU egyik leginkább oroszbarát állama, a jó viszony 2022 óta jelentősen romlik. Egy 2024-es felmérésben a bolgárok fele azt kívánta, hogy az ország továbbra is az EU és a NATO mellett álljon, szemben a mindössze 17%-kal, akik szívesen hközelítenék országukat Oroszországhoz. A Progresszív Bulgária népszerűsége inkább a bolgár politika többi irányzatával szembeni általános elégedetlenséget tükrözi, mintsem egy határozott fordulatot jelentene Oroszország felé. Az új kormány természetesen maga hozza majd meg döntéseit, beleértve a stratégiai és külpolitikai kérdéseket is. Ugyanakkor mozgástere nem lesz korlátlan. Egyrészt Bulgária az EU-támogatások jelentős kedvezményezettje. GDP-jéhez viszonyítva az unió legtöbb mezőgazdasági támogatást kapó országai közé tartozik. Összességében az EU-ból érkező pénzügyi források, jellemzően támogatások formájában, átlagosan alig kevesebb mint a GDP 3%-át tették ki. Ez nem egy elsöprő szám, de jelentheti a különbséget az egészséges és a fenntarthatatlan pálya között a bolgár államháztartás számára. Természetesen Magyarország EU-pénzektől való függése nem akadályozta meg Orbánt abban, hogy a közös döntések kerékkötőjévé váljon. Ugyanakkor ennek a folyamatnak a története fontos. Orbán kezdeti és legfontosabb célja hatalmának megszilárdítása volt. E cél elérése érdekében – nem pedig az Európai Tanácsban tanúsított obstrukcionizmus miatt – tette kockára eleinte az EU-támogatások egy részét a hatalmának megszilárdítása során. 2021-ben viselkedése arra késztette az EU-t, hogy elfogadja és alkalmazza a jogállamisági feltételekről szóló rendeletet, amely ezután Magyarország támogatásainak jelentős részét blokkolta. Ezt követően alkufolyamat következett, amelynek során Orbán gyakran élt vétójogával a külpolitikában és más ügyekben, hogy feloldassa a brüsszeli források egy részét. Mivel az EU jogállamisági feltételhez kötöttségi szabálya már rendelkezésre áll, és Radev feje fölött lóg, az ösztönzők a viszonylag konstruktív magatartást részesítik előnyben belföldön és nemzetközi szinten egyaránt, legalábbis ahhoz a korábbi időszakhoz képest, amikor Orbán teljes büntetlenséggel garázdálkodott el a hazájában és az európai színtéren egyaránt. Vitatható, hogy az unió Orbánnal szembeni bánásmódja különleges eset volt, részben azért, mert ő volt az első, aki túllépte a határokat, mind a belföldi kormányzás, mind az európai szintű obstrukcionizmus tekintetében. Ezt gyakran igen ügyesen tette, és sok éven át élvezte az Európai Néppárt (EPP) támogatását, amelyből végül 2021-ben zárták ki. Radev kiindulási pontja más, már csak azért is, mert az EU valószínűleg sokkal keményebben fog fellépni Orbán epigonjai ellen, mint Orbán ellen tette. (Talán) Fico kivételével nincsenek természetes szövetségesei. És az a tény, hogy Fico szlovák kormánya egy szót sem szólt az Unió által Ukrajnának nyújtott, a héten jóváhagyott 90 milliárd eurós (105,3 milliárd dolláros) hitelről, arra utal, hogy kevesen merik majd Orbán játékát játszani. Az EU alkalmazkodásának az olyan szereplők rosszhiszemű viselkedéséhez, mint Orbán, fontos eleme az egyre több kezdeményezés megjelenése, különösen a védelem és a biztonság területén, ahol a tagállamok kisebb csoportjai közös célokat tűznek ki maguk elé – gondoljunk csak az Ukrajnával kapcsolatos koalícióra, a Közös Expedíciós Erőre, vagy (egy korábbi példaként) a Bukaresti Kilencekre. Orbán árnyéka fokozatosan arra kényszerítette az EU vezetőit, hogy olyan rugalmasabb, kreatívabb megoldásokat találjanak, amelyek teret adnak az eltérő véleményeknek anélkül, hogy megbénítanák a blokkot. Az elképzelés, hogy Radevnek sikerül majd túszul ejtenie a fennmaradó 26 tagállamot a fontos kérdésekben, így csupán spekuláció, nem több. Végül pedig: helyénvaló lenne egy kis realista hozzáállás Bulgária belpolitikájához. Az elmúlt évtizedben kilenc különböző miniszterelnök váltotta egymást. 2021 óta hét előrehozott választást tartottak (2021-ben három is volt egyetlen év alatt). Lehet, hogy Radev lesz az a személy, aki – akárcsak Giorgia Meloni Olaszországban – stabilitást visz a bolgár politikába. De ez aligha fog bekövetkezni, ha mandátumát teljes és frontális támadással kezdi, alig néhány kártyával a kezében, olyan ügyekben, amelyeket más tagállamok létfontosságúnak tartanak. Ugyanilyen valószínű, ha nem még valószínűbb, hogy Radevnek és az utolsó pillanatban létrehozott politikai pártjának nem lesz könnyű kormányozni. Valószínűleg korrupciós és egyéb botrányok fogják hátráltatni őket, és az egykori elnöknek, mint államfőnek, a ceremoniális szerepkörben szerzett tapasztalata nem lesz túl hasznos a végrehajtó hatalomban, ahol az ellenzék és a civil társadalom állandó támadásainak lesz kitéve. Mark Twain mondta, hogy jósolni nehéz, különösen ami a jövőt illeti. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor Bulgária kezelhetetlen problémává válik az EU és szomszédai számára, de – még nem jött el. És egy kis szerencsével talán soha nem is köszönt be ez a korszak. Egyszóval, hölgyek és urak odaát, az orbánista alvégen: felőlem ünnepeljetek, míg még van rá módotok, de Radev nem lesz a második Orbán, és ezt Moszkvában is tudják. Ez ne zavarjon senkit: mulassatok, amíg lehet, hazudjatok rémeket és szépeket – nemsokára itt az éjfél, lehullanak az álarcok és vége lesz a mulatságnak. Szele Tamás