← Vissza

news.bsdnet.hu

Eriksen jól van és elhagyhatja a kórházat

24.hu 2026-06-08 11:36
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása elhagyhatja a kórházat azok után, hogy vasárnap este összeesett az ukránok elleni felkészülési mérkőzésen Odensében. A találkozó 65. percében a 34 éves Eriksen mindkét kezével a mellkasát fogva került a földre, de az orvosi személyzet ellátása után saját lábán hagyta el a játékteret és beszállt a mentőautóba. A játékvezető ezt követően a 77. percben, 2-1-es dán vezetésnél véget vetett az összecsapásnak. Időközben az Odense Egyetemi Kórházban kivizsgálták a labdarúgó egészségi állapotát. Hétfőn reggel beszéltem Christiannal, jól van és jókedvű. A várakozások szerint hamarosan kiengedik a kórházból és hazatérhet – tájékoztatta a közvéleményt Morten Boesen, a dán csapat orvosa, aki közvetlenül a vasárnapi események után elmondta, Eriksen rövid időre elveszítette az eszméletét, de gyorsan vissza is nyerte. A középpályást beültethető kardioverter-defibrillátorral látták el hónapokkal azután, hogy a 2021-es Európa-bajnokságon szívrohamot kapott. Akkor újra kellett éleszteni, és felvetődött, hogy fel kell hagynia a profi futballal, de a történtek után kevesebb mint egy évvel visszatért, jelenleg a VfL Wolfsburg légiósa és a 2026/2027-es idény végéig érvényes a szerződése. A dán válogatott nem jutott ki a csütörtökön kezdődő világbajnokságra. Kapcsolódó „Voltak, akik elsírták magukat, míg mások teljesen leblokkoltak” – Eriksen jól van, a csapattársait sokkolták a történtek A dán kapitány azt ígéri, minden játékosnak biztosítják a segítséget, hogy fel tudja dolgozni a csapat vezérének összeesését. The post Eriksen jól van és elhagyhatja a kórházat first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →