← Vissza

news.bsdnet.hu

Vasseur: Pozitívnak kell maradnunk, erős hétvégénk volt Monacóban

F1világ 2026-06-08 12:55
A Ferrari két garázsoldalában két merőben eltérő hangulat uralkodott a Monacói Nagydíj leintését követően, hiszen míg Lewis Hamilton a második helyezésének köszönhetően egy újabb dobogós helyezést ünnepelhetett a csapattal, addig Charles Leclerc -nek azt kellett feldolgoznia, hogy a falban végződött a hazai versenye. A hétvégét értékelve Frederic Vasseur csapatvezető elárulta: Hamilton második helyével a Ferrari kihozta a maximumot ebből a hétvégéből, Leclerc balesetén pedig hamar túl fognak lépni. HIRDETÉS HIRDETÉS „Pozitívnak kell maradnunk, mert összességében ez egy újabb erős hétvége volt a Ferrari számára. Lewis sorozatban a második dobogós helyezését szerezte meg, ami szerintem jelenleg az elérhető legjobb eredmény volt a számunkra. Az utóbbi néhány hétvége során egyre magabiztosabbá vált, és javult az összhangja az autóval, ami bátorító, és tükrözi azt a fejlődést, amit csapatszinten elértünk.” HIRDETÉS „Charles számára nyilván rendkívül frusztrálóan ért véget a verseny. Az egész hétvége során fékproblémákkal küzdöttünk, aminek nyilvánvalóan nem lenne szabad megtörténnie. Alaposan ki fogjuk elemezni a helyzetet, hogy megértsük, mi történt, és hogy már Barcelona előtt megoldást találjunk rá. Charles erős pozícióban autózott, szóval kiábrándító, hogy elveszítette ezeket a pontokat, különösen a hazai versenyén.” Vasseur innentől kezdve a soron következő Spanyol Nagydíjra koncentrál, amire rögtön ezen a hétvégén sor kerül. „Továbbra is magunkra kell koncentrálnunk, folytatnunk kell a kemény munkát, és maximalizálnunk kell a lehetőségeinket. A csapaton belüli hangulat pozitív, az irány megfelelő, és napokon belül új lehetőség adódik arra, hogy előrébb lépjünk.”
Eredeti cikk megtekintése →