● news.bsdnet.hu

Ma megint a sajtószakmáról lesz szó, sajnos a kérdés és a probléma, melyet bemutatok, megkerülhetetlen, de ígérem, hogy legalább nem lesz unalmas ez a pár sor. Bár arról lehetne vitatkozni, mennyire sajtómunkás a propagandista és mennyiben tér el az ő szakmája a miénktől, vagyis az újságírástól – ég és föld a különbség, még akkor is, ha ezt ők kikérik maguknak. (Képünk illusztráció) Tegnap este az orbánumokat, tehát az orbánista orgánumokat nézegettem kíváncsiságból, érdekelt, hogy miképpen reagálnak a választás most már kétségtelen eredményére és meglehetősen elképedtem. A propagandisták egy kis része felismerte, hogy véget ért egy korszak és többé-kevésbé kelletlenül, de bocsánatot kért, azonban a többségük úgy tesz, mintha nem történt volna a világon semmi. Egy működő demokráciában speciel nincs is nagy sajtószakmai jelentősége annak, ki nyerte a választásokat, hiszen a kormánypárti és az ellenzéki sajtó egyaránta piacról él.És aki a piacra megpróbálja az engedélyezettnél nagyobb mértékben rátenni a kezét, annak eltörik a mancsát. De nem a politikai ellenfelei, hanem a piacfelügyeleti szervek. Csakhogy a NER-t nem lehetett sem működőnek, sem demokráciának nevezni. Ebben a rendszerben a kormánypárti médiamunkás a tőle elvártak szerint (nagyon kevés kivétellel, én egyet-kettőt tudnék mondani) nem konkurense volt az ellenzéki újságírónak, nem is riválisa, még csak nem is kollégája, hanem esküdt, halálos ellensége. Ahol érte, ott próbálta ellehetleníteni, nem ritkán feljelenteni is: ezer példa volt erre, a legtöbb kísérletet azért sikerült kivédeni, de volt olyan szúrás, ami sajnos talált. És azt kell mondanom: a sajtótörvény ezt lehetővé teszi. Épp a propagandamédia munkatársai kéne ezt a legjobban tudják, hiszen ők éltek vele vissza, nem egyszer, hanem sokszor. Ezért szaladt fel a szemöldököm, mikor belenéztem a Pesti Srácokba. Kérem, itt nem történt semmi, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nem is lettek volna választások, és még mindig zajlana a kampány. Ez hiba, súlyos, a szakma ismeretének hiányára utaló hiba. Sőt, a piaci szabályokat is figyelmen kívül hagyják, ami már akkora őrültség, mintha önként ugranának a csordakútba. Vegyük például ezt a kis epeömlést.Arról szól, hogy a szerző – igen, esetünkben szignált anyagról van szó, tehát VAN SZERZŐ, ami megbocsáthatatlan, elvakult könnyelműség – rágalmazza Juhász Pétert, álhír-terjesztéssel vádolja és megpróbálja megakadályozni, hogy adományokat gyűjtsön tényfeltáró munkája támogatása céljából. Hazugnak is nevezi, ami már több, mint bűn: hiba. Ugyanis még a tényfeltárás eredményének megjelenése előtt hazugozik mindösszesen 22 sorban, leaddel együtt, és nincs a világnak az a bírósága, amelyik elfogadná, hogy szerzőnk bárkiről is ELŐRE képes megmondani, miszerint az illető a jövőben hazudni FOG. Ellenben az állítás alkalmas arra, hogy megsértse Juhász Péter jó hírnévhez való jogát, és hát sérti is. Szerzőnk valószínűleg nem fog sarokházat venni abból a honoráriumból, amit ezért a kétharmad flekkért kap, ez piaci áron – ha egyáltalán kifizetik – olyan nettó négyezer forint, jó esetben. De ennyit a legtöbb médiumnál le se könyvelnek, ki sem fizetnek, ez „töredék flekk”. Ellenben nagyon könnyen perelhető. Szerző azt felejti el, hogy április 22-ét írunk és 10 nappal járunk a Fidesz által elveszített választások után. Tizenegy nappal ezelőtt még nem csodálkoztam az ilyen és ilyenebb anyagok megjelenésén, hiszen biztosan tudták a kormánymédia mamelukjai, hogy ha beperlik őket – márpedig ez náluk gyakori volt a tizenhat év alatt – nyugodtan elveszthetik a pert, mert az őket tápláló, kimeríthetetlennek tűnő pénzcsapból akármekkora bírságot vagy kártérítést ki tudnak fizetni. Fizettek is, mint a katonatiszt. A kormánymédia sajtó-helyreigazításait pedig külön fogják kiadni, legalább hét kötetben. Márpedig ezt a pénzcsapot most elzárják. Nem akarok fenyegetőnek tűnni, de én már láttam elvesztett sajtópert, amiben bár nekünk volt igazunk, és a tisztelt bíróság mulasztotta el egyáltalán megtekinteni a beterjesztett bizonyítékainkat, valamint a jogi képviselőnk is elkésett a tárgyalásról, amin fellebbezhettünk volna, tehát az ítélet sajnos jogerőre emelkedett, szóval láttam sajtópert, ami szó szerint vitte a lapot is magával a semmibe. Akkora kártérítést ítéltek meg az egyébként bevallottan megélhetési pereskedő felperesnek, hogy az csődbe juttatta az orgánumot is, az azt kiadó alapítványt is. És ez csak alig több, mint tízmillió volt! Mármost nem tudom, mennyi a PS-nél a havi bérköltségvetés vagy honoráriumkeret, de akár egyetlen ilyen írás is kiürítheti teljesen a kasszájukat. Ha több is akad – és akad – akkor nagyon hamar csődbe mehetnek. Csak hát ezt ők még nem tudják, mert soha nem kellett VALÓDI újságot írjanak, amiből VALÓBAN meg kell éljenek, és nem ismerik a piaci körülmények, a verseny kompetitív világát. Sosem kellett vigyázzanak a pennájukra, sajtótörvényt böngészgessenek, védőbeszédet egyeztessenek, ügyvéd után rohangáljanak. Most majd megtanulják ezeknek a dolgoknak a művészetét is. A Fidesz rágalom- és propagandamédiája találkozni fog a Valósággal. Én speciel a Valóságra fogadnék, nem erre a hazugságokból összetákolt buborékkamrára. Már éltem át szerkesztőség megszüntetését, nem is egyszer. Sőt, voltaképpen elég sokszor, valahogy mindig a Fidesz miatt szűntek meg a lapok. A Kurírtól a Vasárnapi Hírekig és tovább. Elég alaposan megtanultuk, mit lehet leírni és mit nem – a szakma szabályainak maximális tiszteletben tartása mellett. De hát megtanultuk mi azt korábban is, még a kilencvenes években. Épp 1998-ban esett meg a Kurírnál, választási kampány alatt, hogy a napos szerkesztő, aki egyébként a lap főszerkesztő-helyettese is volt, és a magyar sajtó közismert, néha nem is túlzottan kedvelt figurája, címlapra tett egy meg nem erősített állításokra alapozott anyagot arról, hogy Orbán Viktor állítólag megverte a feleségét. Ezt nem tudom sem állítani, sem tagadni, mert maga az írás szerzője is csak pletykaszinten hallotta. Szerencsére este még benézett a főszerkesztő is, és azonnal intézkedett: az anyagot kivágta, a címoldalt visszahívta a nyomdából és átszerkesztette, a főszerkesztő-helyettest pedig rövid szóváltás után azonnali hatállyal elbocsátotta. És ennek semmi, de semmi köze nem volt ahhoz, hogy Orbán Viktor verekedett-e otthon vagy sem: a főszerkesztő-helyettesnek azért kellett mennie, de rögvest, mert az állítástnem lehetett bizonyítani.Egy ilyen kaland egyébként nem piskóta és nem is kisegér, súlyos milliókba kerül a szerkesztőségnek papírköltségben, nyomdaköltségben, nyomdai túlóradíjban, a terjesztés is be kell gyűjtse azokat a példányokat, amik esetleg már kimentek (szerencsére ilyen ebben az esetben nem volt), szóval múló, pillanatnyi szeszélyből ilyent nem művel az ember. Orbán különben meghálálta a szívességet: még azon év szeptemberében megszüntette a Kurírt, bár a Pintér-Clodo-féle fotók megjelenését megelőzendő tett így. De legalább az igazság miatt szűntünk meg, nem egy szállongó, cáfolható, perelhető pletyka miatt. Ezért is volt, hogy a nyomtatott napilapok szerkesztőségében komoly, szinte katonás rendszer uralkodott. Megvolt a parancsnoki, felelősi lánc, a munkatárstól a rovatvezetőkön ás a napos szerkesztőkig, főszerkesztő-helyettesekig és főszerkesztőig. Az utolsó elütésnek, sajtóhibának is volt gazdája, akit elő lehetett venni, ha úgy alakult a helyzet. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert ezt a rendszert nem csak az online sajtó megjelenése és annak költséghatékony szervezése rombolta le, hanem maga a NER is. Sokan szidják a független online lapokat, hogy „nincs korrektor, nincs szerkesztő”. Nincs is, mert az egy-két munkabérrel többet jelentene havonta, márpedig ezeket mi fillérekből rakjuk össze: nincs értelme tovább titkolni, hiszen február elején kiderült: a Huppa költségvetése például összesen havi 240 ezer forint. Az utolsó bérfejlesztés körülbelül tíz éve lehetett, és nem is várható ilyesmi, míg nem áll be valami pozitív fejlemény a sajtótámogatási rendszerben (a Tisza programjában ugyan szerepel a Nemzeti Sajtóalap létrehozása pontosan erre a célra, de azt még meg sem alapították, ki tudja, mikor kezd el működni). De egyelőre mi még jól állunk, mert szerkesztőnk legalább van, és érti is a dolgát. Meg egy szem munkatársunk, az lennék én. De hol van ebben a NER szerepe, rombolása? Nos, ők terjesztették el azt a lapszerkesztési módszert, amiben még munkatárs sincs! Ha van, az is névtelen. Felelőse sincs semminek. Nem viccelek: még csak nem is most, hanem hat éve történt meg, hogy az Origo főszerkesztője –itt a Média1 írását idézem– egy súlyosan hazug, aljas és rágalmazó írás miatt indított sajtóperben kimondta a propagandamédia legnevetségesebb és legjellemzőbb hazugságát, miszerint: „Gábor László tanúként azt vallotta a rendőrségen, nem tudja, ki írta a lapjába a cikket, ki szerkesztette azt, és azt sem tudta megmondani, hogy ki döntött a közléséről, ahogy egyébként az olvasói levél szerzőjét sem tudta megnevezni, ami alapján megvádolták Donáth Annát.” És ez egy főszerkesztő (volt). Ez egy szerkesztőség (állítólag). Gábor László épp főszerkesztett, ami abban állt, hogy ült a Gangesz partjain, egyszerre mindkettőn, és álmodozott a déli verőn, amikor, mint derült égből a villámcsapás, egyszer csak megjelent a lapjában egy névtelen írás, mely súlyosan hazug és rágalmazó volt, de szerzője ismeretlen, forrása ismeretlen, felelőse nincs, tekintsük balesetnek vagy természeti csapásnak. Nos igen: a volt magyar kormány médiájában ismeretlen fogalom a szakmai felelősség, igaz, az emberi is. Én a Borkai-ügyet csak akkor mertem megírni – annak ellenére, hogy már jó ideje tudtam a felvétel létezéséről – amikor már mások is foglalkoztak vele, mert tartottam a pertől, és tudtam, hogy a költségvetésünk nem bírná el még az ügyvéd honoráriumát sem. A Szájer-ügyben is előbb átolvastam a brüsszeli sajtót és a rendőrségi jelentést: bizonyíték nélkül semmit sem írunk le, azt sem, hogy „Marinak van barija, hófehér a gyapja, bárhová megy Marika, követi a barika, soha el nem hagyja”, mert bármikor megjelenhet Marika, aki már Mária vagy Mari néni, egy ügyvéddel és kártérítést követelhet azon a címen, hogy nem barija van, hanem cicája. Csakhogy ennek a felelősségét elmosta a tény, hogy a NER sajtója egy gyakorlatilag kimeríthetetlen pénzforráson ült. Ennek a szó szerint hatalmas és szerteágazó szervezetnek a tagjai akármilyen hazugságot leírhattak, ha beperelték őket miatta, tudtak fizetni bármennyit.Tavaly például az Átlátszó adatai szerint: „A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint a kormánypárti médiatermékek ellen összesen 62 sajtó-helyreigazítási perben született ítélet 2024 folyamán. A 62 perből 49-et vesztettek el teljesen vagy részlegesen, vagyis tavaly is folytatódott a korábbi évek tendenciája. A 62 eljárásból elvesztett 49 ügy ugyanis azt jelenti, hogy a perek 79 százalékát elbukták – vagyis ennyiszer mondta ki róluk a bíróság, hogy valótlant állítottak.” Vegyünk perenként húszmillió forint bírságot (ami nem azonos a kártérítéssel) és majdnem egymilliárdnál vagyunk. Ez persze becsült összeg, de a fele is rengeteg volna. Ennyibe került a kormánynak az, hogy a mamelukjai hazudoztak. Ez a luxizás, kérem, nem a Lady MRD jachton üdülgetni! Meg aztán, Lady MRD csak egy van, sajtóperből meg terem, amennyi csak bír, mint eső után a gomba. Számítsuk még ehhez a bagatell összeghez az MTVA 2026-os, 155 milliárd forintra rúgó költségvetését, a hivatalosan propagandára szánt 58 milliárd forintos Rogán Antal kezelésében lévő keretet (amit sokszorosan túlléptek), a Megafon ehhez képest villamospénznek tűnő, röpke 5,8 milliárdos költését, amit elvileg az ég madarai hordtak nekik össze, és csillagászati összeget kapunk, olyan 220 milliárd forintot. Mármint csak idén! Ez tizenhat év alatt annyi, hogy cserben hagyja az embert az arányérzéke is: 3,52 billió forint. Na, ennyi fog hiányozni az orbánumok kasszájából. Ennyit költöttek rájuk eddig a közösből. És ezt nem lehet gyűjtés útján pótolni, ha csak nem Zürichben kéregetünk, a Bahnhofstrassén, gépkarabéllyal. De miért nem hagyják abba a peresíthető, perelhető írások közlését, hiszen nem lehet pár hónapnyi bérnél több pénz egyetlen orbánum kasszájában sem? Azért, mert egyrészt nem hiszik el, hogy nem kapnak majd újra legalább ennyit – úgy gondolhatják, hogy ott, ahonnan eddig dőlt a lé, kell legyen még elég – másrészt mert egyszerűen nem ismerik a piaci körülmények között gyakorolt szakmát. Amiben minden döntésnek súlya van, minden sor monetizálható (pluszban vagy mínuszban) és minden bajnak van gazdája. Ők ezt nem tanulták meg, csak azt, hogy kiszolgálják gazdáik szeszélyeit és érdekeit: olyanok, mint a lakáj, aki felszolgálja az italt, de azt hiszi, hogy az a hűtőben terem, készül, mágikus úton. Nem gondolja, de nem is érdekli, hogy azt valaki meg kellett termelje, beéri azzal, hogy van. És ha nincs, akkor baj van, betojt a varázs, csütörtököt mondott az abrakadabra. Ilyenformán most baj lesz. A volt propagandisták értelmesebb része már látja a vihart (és a nyomort) közeledni, de még tartják egymásban és főként csekélyebb értelmű kollégáikban a lelket, igyekeznek elfoglalni az áldozat szerepét. Lássuk csak, mit írt ma Szentesi Zöldi László a Facebookon? „Érdeklődve figyelem néhány régi-régi és még több új kolléga folyamatos öklendezését, hogy mindenkit börtönbe zárnak majd, a NER csatlósai munkanélküliek lesznek, mi pedig nem újságírók vagyunk, hanem propagandisták. Hadd ne folytassam. Állítólag a félelem légköre uralkodik mindenfelé: tény, hogy néhány nemzeti oldalon álló ismerősöm is láthatóan összecsinálta magát, azt sem tudja, hova kapkodjon. Hát, barátaim. Muszáj azzal kezdenem, hogy talán a kedves jó mamátok virgoncos manókáját fenyegessétek, oké? Voltaképpen mit képzeltek ti magatokról? Ti nem vagytok propagandisták, akik más országok budapesti nagykövetségén szövetkeztek össze egy kis pénzért, ösztöndíjért a saját hazátok ellen? Ti, akik – szó szerint – külföldi zsoldból éltek hosszú-hosszú évek óta? Ti beszéltek sajtószabadságról, akik nemhogy tartósan ráharaptatok a gazdi véres csontjára, hanem újabban már az életünket, a munkánkat is elvennétek? Ti, akikről egyenként pontosan meg tudom mondani, hogy az azonos neműek imádata, a drog, a szerencsejáték, a nárcisztikus hajlam, a hatalmi kényszer, a törpenövés, a testi-lelki vérszegénység, az irigység vagy a beteges feltűnési vágy fűtötte fel pusztító szándékaitokat, mert nyomorultak, kényszeresek és nem a magatok urai vagytok? (…) Na most, az elszámoltatás. Csak a legostobább, legprimitívabb ösztönlények hiszik, hogy lesz majd felcsúti per, hogy a fél Fideszt jól lesittelik, minket meg a véleménycikkeink miatt tesznek előzetesbe. Egyrészt Magyarország – ebben állapodjunk meg – állítólag jogállam, nem úgy működnek a dolgok, hogy te, a hülye gyerek rámutatsz valakire és azt rögtön elviszik. Másrészt a kampány és a kormányzás nem egészen ugyanaz: ha harminc év elteltével sem érted, miért nem szokta az új kormány lesittelni az előzőt, hogy Magyarországon van a világos tartomány és van a félhomály, továbbá a különféle főszereplők egy része olykor mindkét táborban focizik, akkor tényleg menthetetlenül idióta vagy. Ez politika, ember, nem kívánságműsor. Azt nem zárom ki, hogy néhány főkolompos, mint például Matolcsy fia megütheti a bokáját, és nyilván Magyarék néhány további címlaphőssel igyekeznek majd az elszántságukat demonstrálni, de amiről te álmodsz, hogy mindenki, de legalábbis a legfontosabb szereplők nagy része megy a börtönbe, álom, álom, édes álom. A nemzeti-jobboldali sajtó hamarosan újra feláll a padlóról, régi és új emberekkel indulunk el. Egyszerűen azért, mert így akarja több millió választónk, barátunk. Így akarjuk mi is. Tehát így is lesz. Nem ti döntitek el, mit és hogyan csináljunk, semmi közötök ahhoz, milyen pénzből, milyen háttérrel, milyen szándékból kezdjük meg az ellenzéki újságírás – reméljük – minél rövidebb újabb fejezetét.” Akkor kezdjük azzal, hogy nem élünk külföldi zsoldból, ahogyan a szépszavú úriember állítja, követségen utoljára kilenc éve jártam, az is a budapesti svéd képviselet volt és egy Stockholmban élő perzsa költőnő olvasta fel a verseit, szóval ez nem egészen a hazaárulás kategóriája, ahogy azt Szentesi Zöldi összeképzelgi magának, ami meg a külsők és szokások tárgyában tett rágalmait illeti, állok elébük, egy feltétellel: ha azokat G. Fodor Gábor olvassa rám, mint volt főszerkesztő, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, hogy többen tudják kiröhögni. Szentesi azt helyesen jegyzi meg, hogy Magyarország jogállam, de pont ez lesz a bajuk nekik. Ugyanis a NER médiájának maradványaitnema politikai bosszú fogja eltörölni, hanem a tulajdon, fanatikus ostobaságuk, amivel – lévén, hogy soha nem tanultak meg felelősen újságot csinálni – sajtóperek tömegét idézik most már védtelen fejükre. Aztán persze sikoltoznak, hogy koncepciós eljárásokról van szó, és jaj, a gonosz Hatalom elbánik velük, magyar testvéreim, ne hagyjuk! Nos, ha valakit vagy valakiket bizonyítékok nélkül mocskos dolgokkal vádolunk, mondjuk hazugnak nevezünk, mint Juhász Péterrel történt, az emiatt emelt vád minden, csak nem koncepciós. És nem egy ilyen írás jelenik meg náluk naponta, hanem tucatnyi. Érzelmi alapon, „izomból”, „zsigerből” írt rágalom-áriák. Mind, mind perelhető. Nem a „politikai bosszútól” kell tartania a nerenceknek, nercegeknek, hanem a tulajdon dilettantizmusuktól. Nem fogom és nem is tudom őket sajnálni. Nem is lehet. Még most sem értik, mi a baj velük. Azt sem értik, mi történt. Megannyi Jabourek tüzér a Svejkből: „Az ágyút odafenn csak tölti szünte- szünte... az ágyút odafenn csak tölti szüntelen. Jön egy bősz golyó sivítva, mindkét karját leszakítja. de ő nem pihen, csak tölti szünte-szüntelen, az ágyút odafenn, csak tölti szüntelen...” Szele Tamás