● news.bsdnet.hu

Mivel csak este kezdődnek az új tárgyalások a Hormuzi-szoros ügyében, elővehetünk egy méltatlanul keveset tárgyalt kérdést, éspedig azt, hogy mit szól Kína az Irán elleni háborúhoz? Röviden: a Pokolba kívánja, ám a hagyományos kínai kultúrához méltón mosolyogva, de legalábbis közömbösséget álcázva teszi ezt. Pont a legrosszabbkor jött ez a konfliktus, ami sokat árthat az amerikai–kínai viszonynak. A helyzeteta The Washington Post elemzése alapjánmutatom be, saját megjegyzéseimet pedig szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg. (Képünk illusztráció) Kína viszonylag (sőt: feltűnően) keveset nyilatkozott az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborújának első heteiben a konfliktusról, holott Teherán régóta Peking szövetségese. Nem gyászolták különösebben a megölt legfőbb vezetőt, Ali Khameneit sem. Amikor fiát, Mojtabát nevezték ki utódjául, a kínai külügyminisztérium csupán egy rövid nyilatkozatban jelezte, hogy „tudomásul vette a vonatkozó jelentéseket”. Peking óvatosan figyelte az eseményeket, és megpróbálta magát egyfajta béketeremtőként pozicionálni – ugyanakkor igyekszik távolságot tartani a háborútól egy olyan régióban, ahol katonai befolyása minimális. Az elemzők szerint ez az óvatos lépés jól tükrözi Kína körültekintő diplomáciáját, amely igyekszik elkerülni a feszültségeket Washingtonnal, ugyanakkor felelős nagyhatalomként kívánja magát beállítani. Peking számára a gazdasági és energetikai problémák a legfontosabbak, és alig motiválja őket bármi is a túlzott beavatkozásra, mivel Donald Trump elnök épp most kockáztatja Amerika hírnevét azzal, hogy olyan háborút folytat, amely megzavarta az ellátási láncokat és az olajárak meredek emelkedését okozta.* *Mindenesetre pusztán az utóbbi két ok annyi gondot okozott Pekingnek, hogy ha nyugatiak lennének, a káromkodásuk elhallatszana legalább Budapestig. Kína ennek ellenére nem kertelt a héten, amikor élesen bírálta az Egyesült Államok által a Hormuzi-szorosra kivetett tengeri blokádot, amelyet „veszélyes és felelőtlen lépésnek” nevezett. „Ez csak tovább súlyosbítja a konfrontációt, fokozza a feszültséget, veszélyezteti a már amúgy is törékeny tűzszünetet, és tovább fenyegeti a Hormuzi-szoroson való biztonságos átkelést” – mondta kedden Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője. „Kína úgy véli, hogy csak a teljes tűzszünet teremtheti meg alapvetően a helyzet enyhítéséhez szükséges feltételeket.” Bár Kínának valószínűleg megvan a geopolitikai ereje ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Iránra a háború befejezését szolgáló megállapodás elfogadására, a kínai vezető, Hszi Csin-ping nem mutatott hajlandóságot erre, mivel ezzel Kína alig nyerne valamit. Peking külpolitikájának egyik alapelve a be nem avatkozás. Kína nem akarja felhívni magára a figyelmet az iráni háborúban betöltött szerepe miatt, és nem akarja felkelteni a reményeket azzal kapcsolatban, hogy hajlandó lenne további felelősséget vállalni a régió stabilitásának biztosítása érdekében – mondta Ryan Hass, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának korábbi kínai, tajvani és mongóliai ügyekért felelős igazgatója. „Kína számára az ebben a régióban betöltött vezető szerep nem egy kívánt cél, hanem egy elkerülendő csapda” – mondta Hass, aki jelenleg a washingtoni Brookings Institution John L. Thornton Kína-központját vezeti. „Amerika közelmúltbeli kudarcai a Közel-Keleten figyelmeztető példaként szolgálnak Kína vezetésének.”* *Ez viszont nagyon igaz: nem kívánnak békét teremteni vagy fenntartani egy olyan régióban, ahol tudják, hogy amúgy sem volnának rá képesek. Kínának emellett számos kapcsolatot kell egyensúlyban tartania a Közel-Keleten. Az elmúlt hetekben diplomáciai találkozókat tartott az öböl-menti államokkal, többek között fogadta Abu Dhabi koronahercegét, Khaled bin Mohamed al-Nahyan-t, annak érdekében, hogy hazája „felelős országként” „konstruktív szerepet” töltsön be – közölte a külügyminisztérium. Ezen a héten, amikor Hszi Csin-ping Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt fogadta – aki az európai vezetők közül a legkritikusabb az iráni háborúval kapcsolatban –, kijelentette, miszerint Kína „meg akarja akadályozni, hogy a világ visszatérjen a dzsungel törvényéhez” – ez egy burkolt, de félreérthetetlen szúrás volt Trumpnak, aki kijelentette, hogy nem sokat törődik a nemzetközi joggal.* *Azzal mondjuk ők maguk sem sokat foglalkoznak, de el kell ismerni: amikor nem a Kínán belül élő fegyvertelen nemzeti kisebbségekről és azok jogairól van szó, a kínai politika hagyományosan konfliktuskerülőbb a nyugatinál. Mégis van kockázata Peking számára annak, ha a háború elhúzódik. Bár Kína hatalmas stratégiai tartalékainak és a megújuló energia ellátási láncok feletti dominanciájának köszönhetően jobb helyzetben van, mint más olajfüggő ázsiai országok, az ország a világ legnagyobb kőolaj-exportőre, és nem védett a közép-keleti háború elhúzódásából fakadó gazdasági zavarokkal szemben. A globális energiahiányból fakadó emelkedő infláció és a növekvő költségek az export iránti gyengülő globális kereslettel párosulva pusztító hatással lennének a kínai gazdaságra.* *Ugyanakkor hajlandó lennék nagyobb összegbe és komolyabb üveg nemes italokba fogadni, hogy a pekingi külkereskedelmi minisztériumban már készen állnak azok az ajánlatok, amelyek tengervíz-sótalanító telepek gyors szállításáról szólnak, minden és bármely Öböl-menti országba, természetesen csakis szükség esetén. Ha már megvan a kár, biztos próbálnak valamit nyerni a kialakult állapotokon. Ehhez már csak a mostani, működő telepeket kell szétlőni. Kínának, az iráni olaj legnagyobb vásárlójának, szintén komoly érdeke fűződik a Hormuzi-szoros biztonságához, amely stratégiai szempontból egy szűk keresztmetszet, és amelyen keresztül a globális olaj- és gázáramlás nagy része áthalad – mondta Wang Yiwei, volt kínai diplomata és a Kínai Népi Egyetem Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Intézetének igazgatója. „Kínának jelentős beruházásai vannak a régióban, beleértve a stratégiai infrastruktúra- és összeköttetési projekteket, amelyek mindegyike megszakadt a konfliktus miatt” – mondta Wang. „Peking reméli, hogy a konfliktust minél előbb le lehet állítani, és tárgyalások útján meg lehet oldani anélkül, hogy az átterjedne a szélesebb értelemben vett globális gazdaságra.” Az időzítés is kényes Peking számára, amely arra készül, hogy jövő hónapban fogadja Trumpot, aki közel egy évtized után először találkozik Hszi Csin-pinggel. Kína prioritása a kereskedelmi feszültségek utáni kapcsolatok stabilizálása Washingtonnal. Peking ezért el akar kerülni minden olyan, Irán támogatására irányuló lépést, amely veszélyeztetheti a Trumppal fennálló kapcsolatokat – mondták a szakértők. Trump viszont nem tűnik zavartnak Peking retorikája miatt: a Truth Socialon azt írta, hogy „Kína nagyon örül annak, hogy véglegesen megnyitom a Hormuzi-szorosot. Értük is teszem ezt – ahogyan az egész a világért. … Hszi elnök nagy, szoros öleléssel fog fogadni, amikor pár hét múlva odaérek. Okosan együtt fogunk működni.”* *Ahogy azt Donaldka elképzeli. A kínai kultúra – mint minden kelet-ázsiai – nagyon kevéssé kedveli a testi érintkezést, még a legközelebbi családtagok között sem túl gyakori az ilyesmi, tehát arra mérget vehetünk, hogy ölelkezés nem lesz. A Szovjetunió esetében például megesett 1959-ben, hogy Mao Ce-tung kitért Hruscsov elvtársi ölelése, de főleg csókja elől, és inkább kezet nyújtott – bár a kézfogást sem kedvelik Kínában, de ismerve az orosz párttitkárok szenvedélyes, szájra adott csókjait, én is inkább fél napig paroláznék, mint egy ilyenbe belemenjek. A kínai állami média kritikus hangnemben számolt be az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásáról, és óva intett a konfliktusba való mélyebb kínai beavatkozástól. Az állami Xinhua hírügynökség a görög mitológiából merített, amikor az Egyesült Államok közel-keleti terveit „sziszifuszi munkához” hasonlította. „Washingtonnak számolnia kell azzal a ténnyel, hogy bár a világ egyetlen szuperhatalma, és hatalmában áll dolgokat elpusztítani vagy embereket megölni” – írta a Xinhua március 31-i kommentárjában –, „de soha nem fog sikerülni a világot a markába szorítania ebben a multipoláris korszakban, ahogyan Sziszüphosz sem tudja soha a sziklát a domb tetejére gurítani.”* *Ne feledjük, kínaiakkal van dolgunk, tehát ennek a mondatnak is van másodlagos jelentése, éspedig az, hogy bár nem értenek egyet a nyugati célokkal, vannak olyan udvariasak és műveltek, hogy a nyugati kultúra eszközeivel fejezzék ki véleményüket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában ebben a hónapban Kína – Oroszországgal együtt – megvétózta Bahrein határozati javaslatát a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról – ez egy olyan lépés volt, amely kínai tisztviselők és tudósok szerint tükrözi Peking álláspontját, miszerint a határozat nem fogalmazta meg egyértelműen, hogy a válság az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni fellépésének eredménye. Kína Teherán kulcsfontosságú partnere, és szimpatizál Iránnal, amelyet Peking az Egyesült Államok által vezetett globális renddel szemben álló, magához hasonló „forradalmi” államnak tekint. Irán és Izrael azonban nem állnak Kína közel-keleti diplomáciájának fókuszában, mivel Peking „konfliktusvezéreltnek” tekinti őket – mondta She Gangzheng, közel-keleti és kínai szakértő, a pekingi Xinhua Egyetem Biztonságpolitikai Központjának igazgatója. Helyettük Peking a Perzsa-öbölbeli államokat tekinti fontosabb hosszú távú partnereknek, mert azok stabilabb diplomáciai és gazdasági együttműködést kínálnak – mondta. Kína szoros kapcsolatokat ápol Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel. Peking nem tekinti magát „elsődleges közvetítőnek”, de hajlandó támogatni a közvetítést, miközben elkerüli, hogy „olajat öntsön a tűzre” – mondta Zhu Yongbiao, a Lanzhou Egyetem Politikai és Nemzetközi Kapcsolatok Karának professzora. Például miután az első fordulóban az iszlámabadi amerikai–iráni tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz, Wang Yi kínai külügyminiszter telefonon beszélt a régióbeli kollégáival, támogatva a tárgyalások folytatását, és sürgetve a feleket, hogy „tartsák fenn a nehezen megszerzett lendületet” a tűzszünet tekintetében. Kína jelenleg a Pakisztánnal fennálló szoros katonai és gazdasági kapcsolatait használja fel arra, hogy közvetlen részvétel nélkül is beleszólhasson a közvetítési erőfeszítésekbe. Kína pakisztáni tevékenysége azonban nyilvánosan csak egy ötpontos kezdeményezés kiadására korlátozódott a béke és a stabilitás helyreállítása érdekében, amely az ellenségeskedés azonnali beszüntetését és a Hormuzi-szoroson átvezető biztonságos átjárás végleges helyreállítását szorgalmazza.* *Ez Ukrajna esetében sem volt másként: a kínai „béketervek” vagy „javaslatcsomagok” rendszerint olyan semmitmondó pontokból álltak, hogy „ne tessék már verekedni, mert még rossz vége lesz” vagy „Kína elítéli az agresszivitást”. Ez sokkal visszafogottabb megközelítés, mint 2023-ban, amikor Kína nyilvánosan is kulcsszerepet játszott a Szaúd-Arábia és Irán közötti normalizációs megállapodásban, segítve a Rijád és Teherán közötti kapcsolatok helyreállítását a sokéves feszültségek után. Jelenleg nem folynak nyilvános erőfeszítések. Annak ellenére, hogy a média beszámolt róla, és Trump is azt állította, hogy Kína segített Iránnak tárgyalóasztalhoz ülni a fegyverszünettel kapcsolatban, a kínai külügyminisztérium nem erősítette meg Kína szerepét, ami tükrözi Peking abbéli szándékát, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia, ha a törekvései kudarcba fulladnak. „Mondhatnánk, hogy Kína bizonyos mértékben felhasználja Pakisztánt” – mondta Zhu Yongbiao –, „mintegy fehér kesztyűként, hogy kezelje ezt az ügyet.” Mégis tapasztalhatóak bizonyos jelek arra, hogy Kína más módon, például katonai támogatással is segíti Iránt – de titokban. A Financial Times a héten arról számolt be, hogy Irán beszerezte azt a kínai műholdat, amely lehetővé teszi számára az amerikai katonai bázisok célba vételét. Peking tagadta a katonai támogatásra vonatkozó állításokat. Arról is érkeztek jelentések, hogy Kína vállról indítható légvédelmi rakétarendszerek Iránba szállítására készül.* *Ugyanakkor a már korábban Kínától vásárolt fegyver- és radarrendszerek Iránban minden kritikán alul teljesítettek a hírek szerint, de ha egyszer nincs más, aki Teheránnak fegyvert adna el, mégis tőlük próbálnak szerezni. Miközben az iráni konfliktusban navigál, Peking figyelemmel kíséri a Trump és Hszi között várható kerülő csúcstalálkozót is. Kína egyfajta dilemmával szembesül, miközben igyekszik fenntartani a baráti kapcsolatokat Iránnal anélkül, hogy túlságosan megsértené az Egyesült Államokat – mondta Zhao Minghao, a sanghaji Fudan Egyetem Amerikanisztikai Központjának igazgatóhelyettese. A kínai tisztviselők megpróbálták minimalizálni az iráni háború hatását az amerikai–kínai kapcsolatokra, abban a reményben, hogy a vezetők találkozója, amelyet áprilisban már egyszer elhalasztottak, májusban megvalósul – mondta Zhao. Mint külön jelezte: „Peking le akarja választani az iráni kérdést az amerikai–kínai kapcsolatok általános alakulásától, hogy stabilitást teremtsen az Egyesült Államokkal fennálló viszonyában.” A két ország abban reménykedett, hogy Trump és Hszi idén akár négyszer is találkozik, de ezek a tervek füstbe mehetnek, ha a háború kétoldalú kérdéssé válik. „Ha Trump lemondja a találkozót, az nagyon rossz kezdete lenne annak az évnek, amelynek a kínai–amerikai kapcsolatok szempontjából nagy jelentőségűnek kellene lennie” – tette hozzá. Egyszóval: kellett ez az iráni háború Kínának, mint üvegesnek a hanyatt esés. Pont a legrosszabbkor tört ki. Hogy aztán Trumppal mihez kezdenek majd Pekingben, azt nem tudom, de szerintem ők már tudják: a sok ezer éves kínai kultúra majdnem mindennel találkozott már, ilyen Trump-féle őrült cézárokkal is, csak van valami receptjük a megszelídítésére. Persze, ha viszont Trump sérti meg őket valamivel, akkor bármennyire is ismerik a szellemi képességeit, nagy lesz a baj. Legjobb lenne, ha találnának Trumpnak egy intelligens hasonmást, és azt küldenék Kínába. Aztán később lehetne ő az elnök is. Mindenki jól járna. Szele Tamás