Kijózanító pofont kapott Brüsszel: nyilvánvaló kudarc az oroszellenes politika a szakember szerint
Magyar Nemzet
2026-05-12 07:53
Mercouris saját YouTube-csatornáján értékelte az orosz elnök Ukrajnával és az Európai Unióval kapcsolatos kijelentéseit, amelyek kapcsán úgy fogalmazott, hogy az Oroszország térdre kényszerítését célzó nyugati politika megbukott, és nem hozta az előzetesen remélt eredményeket.
Az elemző úgy véli, Putyin egyértelművé tette álláspontját az ukrajnai konfliktus rendezésével és a Nyugattal kialakítandó jövőbeni kapcsolatokkal kapcsolatban, továbbá lehetőségeket is felvetett az együttműködés helyreállítására. Mercouris szerint az orosz elnök hozzáállása rendkívül határozott volt.
Putyin szombaton újságíróknak nyilatkozva azt javasolta, hogy Gerhard Schröder korábbi német kancellár vállaljon közvetítő szerepet Oroszország és az Európai Unió között.
A felvetést több német parlamenti képviselő is támogatta, kiemelve, hogy Berlinnek érdemes lenne kihasználnia a Moszkvával folytatott párbeszéd lehetőségét. Sajtóinformációk szerint ugyanakkor a német vezetés elutasítja Schröder esetleges szerepvállalását. Az ukrajnai helyzetről Putyin azt mondta, meglátása szerint a konfliktus a lezárásához közeledik.
Borítókép:Vlagyimir Putyinorosz elnök (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el akommentszabályzatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jakab Péter köszönetet mondott a Fidesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket mindennap!