Tételes listával készült: újabb elbocsátásokat jelentett be Magyar Péter
Demokrata
2026-06-08 13:07
Magyar Péter miniszterelnök azt mondta: nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen.
A kormányfő felszólalásában kiemelte: azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés a hosszú úton, amelyen a feladat feltárni és megmutatni, mi történt a gyermekvédelemben, valamint nekikezdeni újjáépíteni a lerombolt rendszert.
Közölte: meg kell válaszolni a szakmai kérdéseket, ezért kérte a felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy végezzen átfogó vizsgálatot. Ugyanakkor nem tehetik meg azt a szívességet az előző okormánynak, hogy ne tegyenek fel politikai kérdéseket is, ezért vizsgálóbizottságot hoznak létre – mondta Magyar Péter.
Bejelentette, egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek.
Elmondta azt is, a szociális és családügyi miniszter a nap folyamán több gyermekvédelmi vezetőt menesztett, emellett a kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek kivizsgálására.
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás.
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője a miniszterelnök felszólalására reagálva közölte: a gyermekvédelemmel kapcsolatban mindenben számíthat a Mi Hazánk képviselőire, minden olyan döntést támogatnak, ami a gyermekek helyzetét javítja. A kormányfő által elmondottakkal kapcsolatban nem jelzett kritikát, egyedül a családi pótlék megemelése ügyében javasolta, hogy ellenőrizzék annak felhasználását alkoholista vagy bűnözéssel küzdő szülők esetén, mert ennek hiányában a pénz nem a gyerekek javát szolgálja, ezt láthattuk az MSZP-SZDSZ-kormányok idején.
Toroczkai László az elmúlt 20 év talán legnagyobb gyermekvédelmi botrányának Kaleta Gábor volt diplomata ügyét nevezte és azt kérdezte Magyar Pétertől, hogy miért nem ennek az ügynek a nyilvánosságra kerülésekor akart kilépni a Fideszből. Már akkor kellett volna – jegyezte meg.
Arra szólított fel: pártpolitikai hovatartozástól függetlenül minden közéleti szereplőt, nemcsak politikusokat, hanem újságírókat, sztárokat, énekeseket, mindenkit el kell számoltatni ezen a téren és a lehető legkeményebben kell fellépni a pedofil bűnözőkkel szemben.
Jelezte: ismét benyújtják az Országgyűlésnek azt a korábbi javaslatukat, amelyben kezdeményezik, hogy a rendőrségen belül külön nyomozócsoportot állítsanak fel a gyermekeket érő szexuális bántalmazások feltárására.
A június 12-én hatályba lévő uniós migrációs paktumról szólva mellébeszéléssel vádolta a miniszterelnököt, szerinte a paktum meghívólevelet jelent az afrikai és dél-ázsiai migránsok számára.
Meghívta a Magyar Pétert Ásotthalomra, megnézzék a déli határkerítést állapotát, mert mind mondta, jelenleg 17 helyen van átvágva a kerítés.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az elmúlt 16 év eredményeit felsorolva arról beszélt: a jelzőrendszer szigorítása vezetett oda, hogy érezhetően megugrott a gyermekvédelmi jelzések száma. Közölte: a korábbi 600-ról 800-ról rekord magasságba, 1200 fölé ment azon gyerekeknek száma, akik örökbefogadó szülőkhöz kerültek. Hozzátette: 2023-2024-ben jelent meg tömegesebben az a jelenség, hogy egyre többen hagyták a kórházban a csecsemőjüket, ekkor hozta kormány azt a szabályt, hogy ha egy gyereket hat héten keresztül nem keresnek a szülei, akkor gyorsított eljárásban lehet örökbeadni.
Kiemelte: elmúlt 16 évben 18 milliárd forintról 129 milliárd forintra emelték a gyermekvédelem költségvetési támogatását, és most is minden javaslatot támogatni fognak, ami ezt a továbbiakban is növeli.
Hangsúlyozta: egyetértés van abban, hogy a börtönben van a helye a pedofil bűnözőknek, és felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években radikálisan, a 2010-es 81 főről több mint 700-ra növekedett a börtönben ülő pedofil bűnelkövetők száma. Kitért arra is: a korábbi kormány bevezette a pedofil nyilvántartást és jelentősen növelte a nevelőszülők juttatásait.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a miniszterelnök egy vádbeszédet mondott, amelyben nem volt tekintettel arra, hogy az elmúlt 16 évben sok minden történt a gyermekvédelem területén, és lényegesen jobbak az érintett gyermekek esélyei, mint korábban. Nyolc-tizenötszörösére emelkedett a gyermekek utáni támogatás, és speciális juttatásokat is kapnak a gyermekotthonokban lévő gyerekek – közölte.
Úgy látja, a gyermekeknek az a legjobb, ha családi környezetben tudnak felnőni, és jelenleg lényegesen többen nőhetnek fel gyermekotthonokban. 2010 után nagymértékben nőtt a nevelőszülők támogatása is – tette hozzá.
Kitért rá: ami a büntetőjogi felelősséget illeti, szigorították és elévülhetetlenné tették a gyermekek elleni bűncselekményeket, jobb a jelzőrendszer és a felderítés.
A gyermekvédelmi intézményekre nyilvánvalóan sokat lehetne költeni, de az előző kormány sokat is költött – jelentette ki.
Azt is mondta: az örökbefogadások száma is emelkedett, mert a vonatkozó szabályokat egyszerűsítették, hogy minél gyorsabban lehessen örökbe fogadni gyermekeket.
A gyermekszegénység felszámolásában is jó eredményeket értek el – vélekedett Gulyás Gergely.
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője arról beszélt, hogy valószínűleg voltak jó intézkedései az előző kormánynak, de az általuk elért eredményekre nem lehetnek büszkék.
Kiemelte: egyetlen gyerek sem tehet róla, hova születik, milyen anyagi körülmények között él a családja, ahogyan arról sem tehet, ha esetleg a szülei nem tudják vagy nem akarják ellátni. Az állam felelőssége, hogy esélyt biztosítson minden gyermeknek – hangsúlyozta.
Azt mondta: a rendszer valódi tartópillérjei a gyermekvédelemben dolgozók, a szakemberek, a nevelőszülők, akik a legnehezebb sorsú gyermekek mellett állnak. Azonban ezek a dolgozók gyakran túlterheltek, alulfizetettek, és a nevelőszülők toborzása is nagy kihívás – magyarázta.
Bujdosó Andrea közölte: fontos a gyermekvédelemben dolgozók bérének és társadalmi megbecsültségének növelése, a képzési rendszer korszerűsítése, a pályaelhagyás okainak feltárása, megszüntetése, valamint mentális támogatás nyújtása.
Úgy látja, a gyermekvédelem minőségét az mutatja, hogy van-e elég megbecsült, felkészült és motivált szakember a gyerekek mellett.
Magyar Péter miniszterelnök viszonválaszában rögzítette, a kormányzás során előfordulhatnak hibák, ha Tisza alatt lesznek ilyenek, akkor ő lesz az első, aki kiáll és elnézést kér.
Szerinte a Fidesznél a bocsánatkérés volt az, ami hiányzott. Miért fáj önöknek elnézést kérni? Akár Kaleta Gáborért, akár Vásárhelyi Jánosért? – kérdezte Gulyás Gergelytől (Fidesz). A kormányfő szerint a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője úgy beszélt, mintha 16 évig nem kormányoztak volna.
Magyar Péter ismertetett egy márciusi kormányzati dokumentumot, amelyet szerinte „Takács Péter a valaha volt legrosszabb, leghazugabb, legkivagyibb, egyszóval fideszes államtitkár” biztos ismer. Elmondta, a dokumentum szerint felmerült javaslatként, hogy a kórházakban ragadt gyerekek ellátásra plusz forrást fordítsanak, ám ezt a Fidesz-frakció nem tartotta időszerűnek.
A miniszterelnök közölte, soha ennyi gyermeket nem emeltek ki a családjából, mint most, ennek pedig az az oka szerinte, hogy az előző kormány magára hagyta a családokat, leépítette a szociális ellátórendszert. Soha ennyi gyermek nem csellengett az utcán, emellett öt év alatt megsokszorozódott a segélyvonalat felhívó fiatalok száma, míg az oktatásban rohamosan növekszik a sajátos nevelési igényű (sni) gyermekek száma – sorolta a problémákat, kitérve a gyermekpszichiátriai, az ifjúság-addiktológiai ellátás hiányosságaira.
Toroczkai László (Mi Hazánk) felszólalására reagálva Magyar Péter örömét fejezte ki, hogy a képviselő 3-4 percig kibírta konteók nélkül és beszélt a magyar gyerekekről. Hozzátette, tudnak együtt dolgozni azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki frakció azt javasolja, külön részleget állítsanak fel a rendőrségen a gyermekek szexuális bántalmazása ügyében.
Azt javasolta a képviselőnek, hogy Kaleta Gábor és Vásárhelyi János ügye kapcsán kérdezze meg a mellette ülő fideszes képviselőket. Magyar Péter elmonda, ő akkor is tiltakozott, de nem volt megválasztott képviselő, nem úgy, mint Toroczkai László.
A migrációs paktum kapcsán azt tette szóvá, hogy a Mi Hazánk nagykoalícióra lépett a Fidesz-KDNP-vel, ez szerinte a pénteki demonstráción derült ki. Ugyanakkor a kormányfő azt mondta, szívesen meglátogatja a határkerítést Ásotthalomnál; ő maga is beszélt arról, sok helyen lyukak tátonganak a kerítésen.
Magyar Péter kitért arra, a migrációs paktumban vannak olyan szabályok, amelyek szigorítást jelentenek. Rögzítette, a Tisza-kormány szigorú és következetes politikát folytat az illegális migrációval szemben, és nem fog jogerősen elítélt embercsempészeket szabadon engedni.
Jelezte, a visegrádi országok június 23-i budapesti tanácskozásán fel fogja vetni, hogyan tudják megakadályozni a migrációs paktumban szereplő áthelyezéseket.