Az életével játszik Eriksen? Most kéne abbahagynia? A kardiológus meglepő választ adott az Indexnek
Index
2026-06-08 15:19
A 151-szeres dán válogatott középpályás az Odensében rendezett mérkőzés második félidejében esett össze a pályán, a játékot pedig a riadalom után már nem is folytatták.
Az eset szívszorítóan emlékeztet a 2021-es Európa-bajnokságra, ahol Christian Eriksen a Koppenhágában rendezett Dánia–Finnország csoportmérkőzésen esett össze, és életmentő újraélesztést kellett alkalmazni rajta. A 2021-es szívmegállást követően beültethető kardioverter-defibrillátor (ICD) készüléket kapott.
Eriksent a vasárnapi eset után kórházba szállították, de a hírek szerint hamarosan kiengedik onnan.
Ezzel kapcsolatban számos kérdés vetődött fel, ezeknek próbáltunk utánajárni Prof. Dr. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke segítségével.
„Hogy pontosan milyen eszközt ültettek be 2021-ben, az orvosi titok, de ezek a defibrillátor pacemakerek valamivel nagyobbak az átlagosnál, és képesek arra, hogy a gyors szívritmuszavart észleljék, és egy difibrillációval megszüntessék, és meg tudják előzni az életveszélyes kamrafibrillációt, ami a nevéből láthatóan közvetlen életveszélyes helyzetet idéz elő. Az orvostudomány jelenleg már ott tart, hogy ezeket a problémákat hatékonyan tudja megelőzni, és Eriksen is folytathatta élsportolói karrierjét az öt és fél évvel ezelőtti eset után” – válaszolta az Index kérdésére Prof. Dr. Gellér László.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy ez mennyire teszi biztonságossá a játékot, hiszen például Eriksen akkori klubja, az Internazionale nem alkalmazhatta tovább a dán középpályást, mivel az olasz előírások szerint pacemakerrel nem lehet a Serie A-ban játszani.
Fennáll az esélye annak, hogy ez a szerkezet legközelebb nem tudja visszahozni a játékost?
„A belga bajnokságban is egy hasonló jelenez zajlott le, ahol a játékos összeesett, az eszköz működésbe lépett, és nem volt ebből semmi problémája, folytathatta a karrierjét. Abban van eltérés az országok között, melyik mit enged. Az európai ajánlásokba folyamatosan épülnek be, és ha van lehetőség arra, hogy a páciens ugyanúgy folytatja az életét, megszorítások nélkül, akkor engedélyezni fogják. A különböző országokban különböző szakmai grémiumok fogalmaznak meg ajánlásokat, ami alapján Olaszországban ezt nem engedélyezik, míg például Dániában igen” – felelte a kardiológus.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez a mostani az egy eset a millióból, vagy ez növelheti az esélyét a következő összeesésnek, erre Gellér László azt felelte, hogy az élsport nyilván növeli az esélyét az eltéréseknek, illetve hogy a vegetatív idegrendszer működése kedvezhet a ritmuszavarnak az erre fogékonyaknál.
„A sportorvoslás képes kiszűrni ezen betegségek nagy részét, ezért is tartom elengedhetetlen üzenetnek, hogy fontosak a sportorvosi ellátások, a szűrések és a kardiológiai ellátások, mert ha ezek megvannak, akkor ezek a sajnálatos halálesetek megelőzhetők ” – vélekedett a szakember.
A legtöbb vélemény egybecsengett a vasárnapi eset után: most kellene abbahagynia Eriksennek, mielőtt a legrosszabb bekövetkezne.
De valóban így van?
Ezek a defibriléátor pacemakerek, akiknél erre lehetőség van, azoknak visszaadja az általa élni kívánt életminőséget. Eriksen is azért folytathatta, mert a dán szabályozás lehetővé teszi. Én nem gondolom azt, hogy be kéne fejeznie. Ezek olyan ritmuszavarok, amelyek defibrillációval megszüntethetők
– összegzett Prof. Dr. Gellér László.
Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét , ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is! Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja.
Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról! Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen!
(Borítókép: Vitalii Kliuiev/Getty Images)
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!Folytassa, Mister!
Kövesse az Indexet Facebookon is!