← Vissza

news.bsdnet.hu

Saját emberüknek akartak keresztbe tenni a Mi Hazánk segítségével a tiszások

Magyar Nemzet 2026-06-08 17:31
Magyar Péterék nemrég dobták „piacra” a kiadványukat, az úgynevezett Tiszta Hang ot, azaz a Tisza-szigetek által terjesztett „újságot”, amit sokkal inkább nevezhetnénk kiskáténak, hogyan és miért legyen az ember tiszás – írja a Mandiner . A lap korábbi cikkében részletesen bemutatták Magyar Péterék legújabb tervének elképesztő költségeit, amelyeket a támogatókkal fizettetnek meg. Mint ismert, a Tiszta Hanggal a Tisza Pártnak az a célja, hogy az ország olyan szegleteibe is eljussanak, „ahova nem jut el a független sajtó”. A kéthetente megjelenő irományt egymilliós példányszámban terítik majd, amivel ez lesz a legnagyobb példányszámú, rendszeresen megjelenő lap hazánkban. – olvasható a felhívásban. Az egymilliós példányszám brutális, a jelenleg nyomtatott lapok legnagyobb példányszáma pár tízezres nagyságú. A Mandiner nyomdaipari forrása szerint Szavai szerint csupán önkéntesekkel nem lehet egy egész országot lefedni, pláne nem a falvakat, amelyeket elsősorban célozná a párt. Vélekedése alapján ilyen méreteknél muszáj bevonni a terjesztőket, csupán velük lehet elérni a kívánt célt, ez azonban hatalmas összeget emészt fel, ez az egyik legnagyobb költség az iparban. Úgy fogalmazott a lap forrása, hogy A júliusi szám már ki is ment, a Reddit közösségi portál r/hungary subredditjére pedig fel is került a print lap tartalma is. A tartalmi részét tekintve sok meglepetés nincs: hosszas cikkek olvashatók a Tisza Párt által rendszeresen pufogtatott szólamokból, Ruszin-Szendi Romulusz szigorú tekintettel hiteti el mindenkivel, hogy „ő a legjobb”, valamint a párthoz erősen kötődő 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatását is bemutatják, amiben mi másról lenne szó, mint hogy „vezet a Tisza a Fidesz előtt”. A lap végén szerepel egy rövid impresszumszerű lábjegyzet, amelyben bemutatják, hogy a Tiszta Hangot maga a Tisza Párt adja ki, a lap felelős szerkesztője pedig egy bizonyos Tóth Péter. Ha valakinek nem ugrana be, ki is az a Tisza Párthoz köthető Tóth Péter, annak itt egy kis segítség: még az idén év elején vették fel kampánymenedzsernek Tóthot Magyar Péterék. A baloldal számára nem ismeretlen a guru, Tóth Péter nemrég a balliberális VálaszOnline-nak adott interjújában elmondta, az utóbbi években azért maradt távol a politikától, mert úgy érezte, hogy az ellenzéki pártok korábban elárulták a szavazóik bizalmát és az ország érdekeit. A közgazdász végzettségű Tóth korábban már több kampányt is levezényelt, sőt, már Márki-Zay Péterrel is kapcsolatba került, de akkor az egyeztetések eredménytelenül zárultak. Most azonban Tóth Péter a Tisza Párt vezérének hívására tért vissza, és elmondása szerint hosszú mérlegelés, valamint több hónapos egyeztetés előzte meg a döntését. A teljes cikk ide kattintva érhető el.
Eredeti cikk megtekintése →