← Vissza

news.bsdnet.hu

A KDNP támogatta az Országgyűlés működési költségeinek csökkentését

Demokrata 2026-06-08 17:43
Rámutatott: ahogy mondták, konstruktív ellenzék lesznek, mindent támogatnak, ami jó az embereknek. „A Tisza Párt számításai szerint az ő javaslatuk nagyjából 40 százalékos megtakarítást jelent, ami egy ciklus alatt 50 milliárd forint. 2010 után a Fidesz-KDNP döntött a parlament létszámának megfelezéséről, így 2014 óta közel feleannyi képviselő van, mint előtte” – írta Rétvári Bence. Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP kormány az önkormányzati képviselők létszámát is közel a felére csökkentette. A két mérséklés mértéke nagyjából egyenlő, csak a Tisza az egy országgyűlési képiviselőre eső költségeket csökkentette, míg a Fidesz-KDNP az országgyűlési és az önkormányzati képviselők számát felezte. „Ha a Tisza számítása szerint az ő javaslatuk 50 milliárd forint megtakarítást jelent egy ciklusban, akkor a Fidesz-KDNP módosítása az elmúlt három ciklusban – a mai éréken számolva – összesen legalább 150 milliárd forintot spórolt meg. Ennyivel kevesebbet költött az ország a politikusaira, és ennyivel többet a polgáraira” – fejtette ki Rétvári Bence.
Eredeti cikk megtekintése →