← Vissza

news.bsdnet.hu

Rogán minisztériuma még utoljára kitömte 80 milliárddal Balásyt és a haverokat

HVG 2026-05-12 08:20
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétette a tárca utolsó támogatási listáját – egészen vad tételek szerepelnek rajta. Közzétette utolsó támogatási listáját a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, amely szerint több mint 80 milliárd forintot osztott szét különböző szervezetek között. Ennek több mint fele nem meglepő módon a kisírt szemű Balásy Gyula cégeinél kötött ki –olvasható a Magyar Hangban. A 80 milliárdban van ugyan karitatív és oktatási célú támogatás is, a nagy része azonban kommunikációra, illetve a Fideszhez közel álló szereplőkre ment el. A legnagyobb tétel Balásy Gyula érdekeltségeihez, a New Land Mediához és a Lounge Designhoz kapcsolódik. A cikk szerint ezek a cégek 44,8 milliárd forintot költhettek „Európa jövőjét érintő” hazai és nemzetközi kormányzati kommunikációra. Ezenfelül további egymilliárd forintért vállaltak miniszterelnöki rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat. https://hvg.hu/gazdasag/20260506_aktiv-magyarorszag-nkoh-balasy-gulyas-gergely Jelentős összeg jutott a Batthyány Lajos Alapítványnak is. A Magyar Hang összesítése szerint a szervezet idén 22,4 milliárd forintot kapott, tavaly pedig 20,6 milliárd forint közpénzhez jutott a NER céljait támogató szervezetek felé pénzt folyató közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány. A Kommentár Alapítvány 6,7 milliárd forintos támogatást kapott, részben a balatonszepezdi képzési központ fejlesztésére, részben a Puskin utcai Kommentár Központ felújítására. A Magyar Hang szerint a józsefvárosi épület renoválását a Kabinetiroda és a Mathias Corvinus Collegium korábban már 17,5 milliárd forinttal támogatta. A cikk kitér arra is, hogy a Kommentár nemcsak folyóiratot ad ki – amelynél L. Simon László szerkesztőként dolgozik, a szerkesztőbizottságban pedig ott ül a századvéges Lánczi András is –, hanem a Tranzit Fesztivál szervezésén keresztül is fontos szereplője a kormányközeli intézményi-kulturális térnek. A kisebb, de önmagukban így is jelentős tételek között szerepel Kőnig Róbert Egészségtudatossági és Pácienstájékoztatási Alapítványa, amely 4,8 milliárd forintot kapott, miközben a lap szerint a honlapján egyelőre kevés konkrétum látható a pénz felhasználásáról. A Civil Út Alapítványhoz és a Civilút Nonprofit Kft.-hez összesen 572 millió forint, Király Nóra miniszteri biztoshoz köthető szervezetekhez (Mindennapok Női Szemmel, a Ficsak, a Zöld Követ vagy a Patrióták Magyarországért Egyesület) 143 millió forint, a Civil Tájékoztatási Fórum Nonprofit Kft.-hez és a Múlt-Kor Kulturális Alapítványhoz 153 millió forint került. A cikk végül kisebb tételeket is említ: a Parlamenti Imacsoport 25 millió forintot, a Vox Dei imádságos app fejlesztése pedig 8 millió forintot kapott. https://hvg.hu/itthon/20260418_kiraly-nora-kampany-szoltunk-nulla-reflexio-bukas-okai Érdemes mielőbb áttekinteni a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat. Korrigálható-e a 08-as bevallásban? Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta az Adózóna szakértője válaszolt. Már nem az a kérdés, szükség van-e online jelenlétre, hanem az, hogyan lehet az igazán hatékony. Egyre népszerűbb Magyarországon is a BNPL (Vásárolj most, fizess később) halasztott fizetési megoldás. A mentális problémák mögött gyakran nem csupán biológia és személyes nehézségek állnak.
Eredeti cikk megtekintése →