Ingyenes szűrővizsgálati kampány indult a bőrdaganatok megelőzéséért és a korai felismerésért
Magyar Nemzet
2026-05-08 05:47
– Noha sokan félnek ezektől a nagy kiálló anyajegyektől, a húsos papillomáktól, pont azokkal nincsen baj. Főképp a lapos feketékkel van probléma. A szőrös anyajegyek pedig többnyire kongenitális, tehát veleszületett elváltozások, de fontos, hogy szemöldökcsipesszel soha ne rántsuk ki a szőrszálat, mert az anyajegy mélyen van, és szőrtüszőt tartalmaz, és ha állandóan onnan kirángatjuk, az anyajegysejtek sérülhetnek. Ha eltávolításról beszélünk, akkor a lézeres roncsolást nem szoktuk javasolni, mert értelemszerűen nem lehet szövettani vizsgálatra küldeni. Én azt javaslom inkább, az „in toto” eltávolítással vetessük ki, és a protokoll szerint küldjék el szövettani vizsgálatra – vélekedett.
A szakember szerint a prevenció fontos mérföldkövének tekinthető az is, hogy a szoláriumok használata visszaszorult. – Kis túlzással, de ma már evidencia, hogy a szoláriumozás pénzért vett daganat. A szolárium aranykorában ugyanis drámaian kezdett nőni a melanómás esetek száma, így azzal, hogy a szolárium egészségkárosító hatásairól egyre többet lehetett hallani, egyre többen kerülik el ezeket a gépeket – mondta, majd felidézte, néhány éve az egyik szolgáltatót azért büntette meg a versenyhivatal, mert bioként reklámozta magát. – Azt azért jobb tisztázni, hogy
egyetlen bioszolárium van: a nap, és ez ingyen van, jobban is süt, mint kéne, így a napfürdőzéssel sem árt, ha óvatosak vagyunk – mondta.
Noha a környezeti hatások valóban felerősítik a nap sugarait, ugyanakkor a bőrünk tűrőképességét több dolog is befolyásolja. A szakember rámutatott, nem mindegy például, hogy milyen mértékben tartalmaz melanint a bőrünk. – A melanintartalom tulajdonképpen ugyanaz, mint a sztratoszférában az ózonréteg, jelesül elnyeli az UV-sugarakat. A világos bőrűekben alacsony a melanintartalom, a sötét bőrűek viszont védve vannak. A világos bőr tehát sosem lesz bronzbarna nyár végére, és jó eséllyel tizenöt perc után már leég a napon – magyarázta.
A megfelelő fényvédelem mellett, a napégés ellen megoldást jelenthet az is, ha fokozatosan „szoktatjuk” a napsütéshez a bőrünket, és már az első, kora tavaszi napsugarakban is fürdőzünk. – Alapozzunk, és ne abban a két hétben akarjunk lebarnulni, amikor elmegyünk szabadságra, mert biztos, hogy annak napégés lesz a vége, ami pedig potenciálisan növeli a melanóma kialakulását – húzta alá.
Arról, hogy milyen tényezők befolyásolják a túlélési esélyt, a patológus kifejtette,
mint minden daganat esetében, az idő itt is kulcsfontosságú, vagyis a korai felismerés.
– A melanóma esetén nem az számít, hogy mekkora az átmérője a daganatnak, hanem az, hogy milyen mélyre megy, bejut-e a véráramba, nyirokerekbe. Azt szoktam mondani, hogy a ceruza végén a gumiradír átmérője öt milliméter, ez melanómában magas rizikójú tumorvastagság – példázta, kiemelve, a melanomás pácienseknek életük végéig szem előtt kell maradniuk, és utógondozásra járniuk.
Borítókép: Kuroli Enikő, a Semmelweis Egyetem patológus- és bőrgyógyászszakembere vizsgálat közben (Fotó: Mirkó Isván)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el akommentszabályzatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Azok kerüljenek fontos pozícióba, akiknek az ország érdeke fontosabb, mint a nemzetközi térből érkező dicséret.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket mindennap!