● news.bsdnet.hu

Az op-art, vagyis optikai művészet elnevezése magáért beszél: optikai csalódás, az érzékelés csapdája, a valóság nem egyenlő azzal, amit látunk, a szemünk becsap, megvezet minket, amiből nemcsak művészetelméleti, hanem akár filozófiatörténeti kérdések egész sora következik. Victor Vasarely öröksége elsősorban ezekből a kiindulási pontokból táplálkozik, amely örökség azonban sokkal rétegeltebb és sokoldalúbb, mint amilyennek elsőre látszik. Hogy mennyire az, arra a Szépművészeti Múzeumban augusztus 16-ig látogatható életmű-kiállítás ad komoly betekintést, ami a képzőművész születésének 120. évfordulójához kapcsolódva mutatja be a magyar származású, de Franciaországban világhírűvé vált alkotót. A tárlat öt szekcióra bontva vizsgálja Vasarely életművét, a korai művektől és reklámgrafikáktól kezdve az alkotó legfontosabb korszakain (op-art, kinetika) és zsákutcának vélt kísérletein keresztül egészen odáig, hogy Vasarely kitágította a kiállítóterek kereteit és a hétköznapi épített környezetbe, illetve dekoratív használati tárgyakra adaptálta a művészetét, a művészet mindenkié címszó alatt. Kicsit egyszerűbben fogalmazva: egyszerűen csak jól néznek ki. Épp ez az egyszerűségben megbúvó összetettség az, amire kíváncsiságunktól, habitusunktól és intellektuális képességeinktől függően reagálhatunk. Művei sokszor épp úgy alkalmasak fürdőszobai csempének, mint véget nem érő megfejtési kísérletek tárgyának, és előbbivel nemhogy degradálni nem szeretném Vasarelyt, hanem épp ellenkezőleg – felteszem, ő sem találta annak, amikor együttműködött pár sorozat erejéig a német Rosenthal kerámiavállalattal. Ezek a munkák egyszerre idézik a tudományos, avagy matematikai pontosság igényét és a játékosságot, az anomáliákra, látszólagosságokra való fogékonyságot.