Vége a legidegesítőbb iPhone-os hibáknak, bemutatták az iOS 27-et
Index
2026-06-08 18:35
Cikkünk frissül...
A cupertinói óriásvállalat idén sem bízott semmit a véletlenre. Miután heteken át fokozták a hangulatot a ragyogó, átdolgozott kezelőfelületekre utaló kedvcsinálókkal , a kedd esti prezentáción – amelyet a színfalak mögötti vezetőváltás fényében vélhetően utoljára vezényelt le a leköszönő Tim Cook – végre pontot tettek a találgatások végére.
Az Apple mérnökei szó szerint ízekre szedték a rendszert, és a memóriakezeléstől kezdve a hálózati folyamatokon át a kijelzők rendereléséig mindent optimalizáltak. Az eredmények magukért beszélnek: az Apple szerint a 27-es verziószámú operációs rendszeren az alkalmazások 30 százalékkal gyorsabban indulnak, a fotók 70 százalékkal sebesebben töltődnek be a könyvtárba, az AirDrop-átvitelek pedig 80 százalékkal gyorsultak. Sőt, az iPadOS esetében a külső meghajtókról történő fájlmozgatás ötször fürgébb lett. A legkellemesebb meglepetést azonban egyértelműen a megújult CPU-ütemező (scheduler) hozta el, ami annyira hatékonyan osztja el a számítási erőforrásokat a háttérben,
hogy az Apple egészen az iPhone 11-ig visszamenőleg minden modellre elérhetővé teszi az iOS 27-et – ezzel a valaha volt legszélesebb körben támogatott, legrégebbi készülékeken is villámgyors rendszert letéve az asztalra.
A vizuális finomhangolás fókuszpontjában a tavaly bevezetett, de a felhasználói visszajelzések alapján most alapjaiban továbbfejlesztett Liquid Glass dizájnnyelv, illetve a frissen leleplezett macOS 27 Golden Gate állt. Ahogy a bemutatón is elhangzott: a legjobb operációs rendszerek nemcsak a nagy áttörésekből születnek, hanem abból, hogy a legapróbb részleteket is tökéletesre csiszolják. A legszembetűnőbb változást a megújult ikonok jelentik, amelyekbe mostantól közvetlenül is beépülnek a Liquid Glass rétegei, sokkal harmonikusabb, térbelibb hatást keltve az összes platformon. Az asztali rendszeren az oldalsávok (sidebar) ezentúl teljesen a képernyő széléig húzódnak, a mögöttük lévő fénytörés pedig sokkal természetesebbnek hat, miközben maguk a menüikonok végre megőrzik a saját színüket a korábbi monoton árnyalatok helyett.
A stabilitás és a külcsín mellett az Apple egy csomó olyan mindennapi, sokszor láthatatlan bosszúságot is orvosolt, amiket a közösség már régóta követelt. Az egész rendszeren – a Spotlightban, a Fotókban és a Mailben – teljesen újraírták a keresési infrastruktúrát, így frissítés után az eszközünk pillanatok alatt újraindexeli a tartalmakat, és tényleg azt dobja fel, amit keresünk. Az iPhone-ok ezentúl sokkal intelligensebben döntik el, mikor érdemes lecsatlakozni egy gyenge Wi-Fi hálózatról a mobilnetre, az iMessage-ben pedig a hatalmas méretű fotók küldése nem fagyasztja le és akasztja meg többé az egész beszélgetést. Ha pedig ez nem lenne elég, a nyitás jelei is megmutatkoztak: az Androidot és Windowst használó ismerőseink végre kompromisszumok nélkül, teljes felbontásban csatlakozhatnak a megosztott fotóalbumokhoz. Szintén fontos apróság, hogy az Egészség app cikluskövetője már a perimenopauza és a menopauza tüneteit is képes kezelni, az AirPods fülhallgatók pedig megkapták a régóta várt egyéni EQ-beállításokat a személyre szabottabb hangzásért.
Mi lenne, ha a jövő nem csak történne veled, hanem te alakítanád? Ez a könyv segít felkészülni, sosem tapasztalt módon. Tedd meg az első lépést most.
Kövesse az Indexet Facebookon is!