Fésűs Nelly 11 éves lánya felnőttfilmes világról szóló sorozatban kapott szerepet, így forgattak vele
Index
2026-06-08 18:54
A színésznő kisebbik lánya is érdeklődik a színészet iránt, a sorozatban pedig komoly feladatot kapott.
Május 28-ától minden csütörtökön elérhető a Birodalom című fikciós sorozat új része az RTL+ Premiumon, ami a kilencvenes évek felnőttfilmes világából merít inspirációt. A sorozat rendezője, Kovács Dániel Richárd az rtl.hu videójában most arról mesélt, hogy több gyermekszínésszel is együtt dolgoztak, többek között Fésűs Nelly és Vajtó Lajos 11 éves lányával, Elzával is.
„Itt inkább a casting volt izgalmas, például a szülőkkel is el kellett fogadtatnunk azt, hogy a tízéves kislányuk egy pornósztárt fog alakítani a sorozatban, legalábbis annak a gyerekkorában. Azért volt szerencsénk, mert az ő édesanyja is színésznő. Tökéletesen értette a feladatot, sőt segített is felkészíteni a kislányt a forgatásra” – magyarázta a rendező, aki Elza egyik jelenetéről is részletesen beszélt.
„Michele Wilde-nak is van egy 12 éves énje a sorozatban, ráadásul fontos jelenetei vannak. Fésűs Nelly lánya vállalta ezt el. Nelly szintén színésznő, akinek nem volt ezzel semmilyen problémája. De például ott is volt olyan forgatás, ami egy álomkép, amikor az idősebb Michele Wilde-nak valamilyen pánikrohama van, és visszagondol a saját gyermeki énjére, ahol megjelenik nagyon ledér ruhákban. Nyilván oda kellett arra figyelni, hogy ebből Elza mit lát és mit nem.”
További érdekesség, hogy Elza tavaly ősszel beiratkozott Pintér Tibor Nemzeti Lovas Színház Akadémiájára, ahol a táncos-zenés színészmesterség alapjait sajátíthatja el.

Nehéz időszakon megy keresztül Varga Miklós Joe és felesége, Hrovatin Csenge kapcsolata. Az Éjjel-Nappal Budapest ből ismert páros két évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent , ám a jelek szerint most komoly válságba került a házasságuk. Bár papíron nem történt válás, a gyakorlatban most mégis külön van a páros, akiket az Exek csatája 2. évadában láthatunk hamarosan.
Mint kiderült, az utóbbi hetekben már külön költöztek, de ez nem jelenti azt, hogy ismerkedni szeretnének, még nem engedték el véglegesen a házasságukat.
„A legutóbbi nagy összeveszésünknél is volt egy olyan eset, hogy mindketten azt éreztük, hogy itt a vége, és nem fogunk tudni kibékülni. Nekünk soha nem nagy problémákból voltak a konfliktusok, hanem ilyen kis pitiáner dolgokból, hogy ki mosogat, a töltő, miért most mosogatsz, amikor sietünk...” – mondta az RTL-nek Varga-Hrovatin Csenge, aki szerint az összetűzések során egyik fél sem hagyta magát, ebből volt a gond.
Csenge számomra az a lány és az a nő, az a feleség, aki megérdemli azt, hogy hűséges legyek hozzá, és ez nekem abszolút nem megterhelő, egyáltalán nem okoz nehézséget. Mindemellett maximálisan a legjobb feleség és és pár
– mondta Varga Miklós, hozzátéve: nagyon bízik abban, hogy újra átélik azt, amit a Nyerő Páros nál, és újra közel kerülnek majd egymáshoz.
Boldogabbak már nem is lehetnének.
Az Alkonyat- filmek sztárja, Taylor Lautner életének egyik legboldogabb időszakát éli. A színész még 2021 őszén kérte meg szerelme, Taylor Dome kezét , akivel hamarosan szülői örömök elé néznek. A házaspár most Instagramon tett közzé egy videót, amelyen nappalijukban ülve várják, hogy végre megtudhassák a születendő gyermekük nemét.
Arra viszont ők sem számítottak, hogy az eljuttatott program többször is felteszi a kérdést, hogy biztosan szeretnék-e tudni a babájuk nemét. Végül azonban megjelenik a laptop kijelzőjén, hogy az anyuka lány- vagy fiúgyermeket hord a szíve alatt. Taylor Lautnerék a következő pillanatban már örömmel borulnak egymás nyakába, annak tudatában, hogy kislányuk fog születni.
Tay Lautner (@taylautner) által megosztott bejegyzés
(via 24.hu )
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Mióta kilépett a zenekarból, nem kezdett új vállalkozásba. Kiderült, miből él most Sidi.
Sidlovics Gábor, azaz Sidi nemrég az Abaházi Presszó vendége volt, melynek alkalmával őszintén mesélt arról, milyen az élete azóta, hogy kiszállt a Tankcsapdából. Mint ismert, a gitáros kicsivel több mint egy évvel ezelőtt döntött úgy , hogy kilép a rockzenekarból. A Tankcsapdához azóta V örös Attila csatlakozott , Sidi pedig saját zenekart alapított Siddhi néven.
Első klipjük már megjelent, egyelőre azonban nem koncerteznek. Arra a kérdésre, hogy miből él most, a gitáros elárulta:
Volt még egy kis félretett pénzem. Magyarországon úgy működik a rendszer, hogy vannak jogdíjak, éves szinten jönnek-mennek ezek. De nem fogok hazudni: lassan kezdem felélni a tartalékaimat. Tavaly a műsorokban szerzett pénz még azért kitart valameddig. De nem kezdtem bele új vállalkozásba, nem akartam nekiállni, hogy nyitok például egy dohányboltot vagy ilyesmi, mert ezeket az energiákat szeretném a zenekarra fordítani. Ez persze 19-re lapot húzás. De ha már ugrottam egy nagyot a semmibe tavaly, akkor az tényleg legyen nagy ugrás. Szóval egyelőre elvagyok a tartalékaimból, de jövőre már lehet, hogy szponzort keresek
– idézte a story.hu a gitáros szavait, aki például a Sztárbox ban is szerepelt . Elmondása szerint élvezi az új élethelyzetet.
„Elégedett vagyok, jó úton vagyok. Persze rengeteg a 'mi lett volna ha', ez a kétely volt és lesz mindig. De én azt mondom: a jelenre koncentráljunk.”