A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig
Profitline
2026-06-08 19:00
Elemzésükben az elmúlt hetek hitelminősítői lépéseit értékelve kiemelték, hogy Magyarország nem került ki a veszélyzónából, amit az is jelez, hogy az adósbesorolást övező negatív kilátások sem változtak. Mindez megelőlegezett bizalmat jelez, azonban a várt költségvetési intézkedések elmaradása akár leminősítéssel is járhat.
A GKI szerint a Moody’s bizonytalannak tartja, hogy az új kormány képes-e időben teljesíteni az EU-források felszabadulásához szükséges feltételeket és átfogó költségvetési konszolidációt végrehajtani. A hitelminősítő kiemelten figyeli ezek alakulását a november 20-i felülvizsgálat előtt. Mivel a Moody's már 2024 novembere óta negatív kilátást tart érvényben, ezért arra számítanak, hogy elsőként változtat majd a magyar adósminősítésen.
Az S&P május végi értékelésében a költségvetést övező fiskális kockázatokra hívta fel a figyelmet, és azt várja a kormánytól, hogy fiskális prioritásai tisztázódjanak.
A Fitch június 5-i döntésében 6,4 százalékra emelte az idei hiánytervét, és magasabb államadóssággal számol. Leminősítést helyeztek kilátásba, amennyiben hiteles konszolidáció hiányában az államadósság emelkedése tartós marad, vagy változatlanul gyengék maradnak a növekedési kilátások.
A piacok jelenleg optimisták: a választások után a forint 6 százalékkal erősödött az euróhoz képest, és a 10 éves állampapírok hozama 7,5 százalékról 5,7 százalékra csökkent.
A GKI szerint azonban a befektetők előre beárazzák a várható reformokat, a beérkező EU-forrásokat, a kormányváltás pozitív hatását, de hangsúlyozták, hogy a kedvező hangulat gyorsan megfordulhat, amennyiben a kormány nem tudja konkrét intézkedésekkel alátámasztani a várakozásokat.
Az elemzésben a gazdaságkutató három olyan határidőt jelölt meg, amelyek a hitelminősítők által figyelt legfontosabb gazdaságpolitikai és költségvetési vállalásokhoz kapcsolódnak.
A kormánynak augusztus végéig az uniós források lehívásához részletes reformtervet kell elfogadnia, amely többek között a jogállamisági feltételek teljesülését, a korrupcióellenes intézkedéseket és az intézményi reformokat tartalmazza. A Moody’s soron következő döntésében már vizsgálhatja ezek teljesülését.
A GKI elemzése szerint a legfőbb kérdés az lesz, hogy a szeptemberi pótköltségvetés reális képet nyújt-e, és mennyire lesz a három minősítő viszonylag széles sávja (5,2-6,75 százalék) fölött. Az S&P és a Fitch számára ez a dokumentum lesz a november-decemberi döntés egyik alapja - írták.
Mindhárom hitelminősítő külön kiemelte a középtávú költségvetési és adósságpálya fontosságát. Az S&P az idei megugró hiányt követően 2027-ben már érdemi egyenlegjavulásra számít, 5,25 százalékos deficittel. A Fitch valamivel fokozatosabb konszolidációt is elfogadhatónak tart, és 5,9 százalékos hiányra számít jövőre. A
Moody’s szintén fokozatos hiánycsökkentési pályára számít, de nem fogalmazott meg konkrét számszerű várakozást a következő évekre. A hitelminősítők előrejelzése szerint a GDP-arányos államadósság 2027-ig emelkedni fog, és a mutató értéke várhatóan 76,2-77,1 százalék közötti sávban alakul.
A GKI három forgatókönyvet vázolt fel a következő, novemberben és decemberben esedékes hitelminősítői döntések előtt. Az optimista verzió szerint, amelynek valószínűsége mérsékelt, legalább egy hitelminősítőnél (Fitch vagy Moody’s) a negatív kilátás stabilra fordul. Ennek feltétele, hogy teljesüljenek az uniós források lehívásához szükséges reformok, a pótköltségvetés a vártnál kedvezőbb képet mutasson, és a 2027-es költségvetési keret 5 százalék körüli hiányt mutasson.
A kockázati forgatókönyv szerint az EU-megállapodás feltételei csak részben teljesülnek, a jövő évi büdzsé nem tartalmaz érdemi kiigazítást, vagy a közel-keleti válság elhúzódása miatt tartós energiaár-sokk éri a gazdaságot. Ezzel a forgatókönyvvel számolva a Moody’s vagy az S&P leminősítésről dönthet; utóbbi esetben hevesebb piaci reakciók várhatók, mivel Magyarország a bóvli kategóriába kerülne.
A GKI alapforgatókönyve szerint minden marad a régiben, így a negatív kilátások sem romlanak, ezzel időt biztosítva a kormánynak a 2027-es hiánycsökkentés megkezdéséhez. Ennek feltétele, hogy a kormány teljesítse az EU-határidőben vállaltakat és részleges reformokat hajtson végre, de a költségvetési konszolidáció 2027-től lassabb ütemben indul el.
Az elemzés végén hangsúlyozták, hogy a kormánynak a piacok által biztosított türelmi idő véges, és a bizalom megőrzéséhez, erősítéséhez hiteles kormányzati lépésekre és konszolidációs tervek elfogadására van szükség.
A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:
Tovább
Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:
Tovább
Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:
Tovább
Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:
Tovább
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:
Tovább
Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:
Tovább
Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:
Tovább
A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás:
Tovább
A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.
2026. 06. 08. 15:00
Megosztás:
Tovább
Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:
Tovább
Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:
Tovább
Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:
Tovább
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás:
Tovább
A Zcash (ZEC) árfolyama látványos korrekcióba kezdett, miután a fejlesztői csapat részletesen ismertette, hogyan sikerült elhárítani egy súlyos, éveken át rejtve maradt protokollhibát. A sérülékenység a Zcash adatvédelmi infrastruktúrájának egyik kulcselemét, az Orchard shielded poolt érintette, és elméletileg hamis ZEC tokenek létrehozását is lehetővé tehette volna.
2026. 06. 08. 12:30
Megosztás:
Tovább
Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:
Tovább
Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás:
Tovább
Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:
Tovább
Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:
Tovább
Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:
Tovább