← Vissza

news.bsdnet.hu

Korábbi szóvivő: nyílt titok, hogy Zelenszkij kokainozik

Demokrata 2026-05-12 08:44
Az egykori szóvivő felidézte, hogy 2019 és 2020 környékén, amikor Volodimir Zelenszkij népszerűségi mutatói csökkenni kezdtek, az elnök elégedetlen lett a kommunikációs csapata teljesítményével; Julia Mendel állítása szerint az államfő úgy vélte, munkatársai nem ismételgetik elég agresszíven a pozitív híreket az embereknek. Az elnök ekkor állítólag azt követelte stábjától, hogy folytasson olyan típusú propagandát, mint amilyen Joseph Goebbels nevéhez fűződött a náci Németországban, és úgy fogalmazott, hogy ezer beszélő fejre van szüksége, akik folyamatosan a sikerekről beszélnek, mert ha elegen állítanak valamit, akkor az emberek elhiszik, hogy az a valóság. A sfg.media az interjúról szólóösszefoglalójaszerint az elnöki hivatal tisztségviselői próbáltak ellenállni ezeknek az utasításoknak, és rámutattak az el nem végzett feladatokra és a be nem tartott ígéretekre. Julia Mendel példaként említette a Donyec-medencéből elmenekült embereket érintő lakhatási válságot: bár azt ígérték nekik, hogy megoldják az elhelyezésüket, a vállalásból semmi nem valósult meg. Amikor a tanácsadók ezt jelezték, Volodimir Zelenszkij azzal vágott vissza, hogy amennyiben ezer ember mondja azt, hogy a lakások elkészültek, akkor az emberek úgy gondolják majd, hogy azok el is készültek. Az államfő nyomatékosította, hogy kifejezetten Goebbels módszereit várja el a propagandagépezettől. A beszélgetésben érintették a 2022-es isztambuli tárgyalások kérdéskörét is. Julia Mendel közölte, hogy az ukrán fél a háború befejezése érdekében akkoriban kész volt lemondani a Donyec-medence területéről. Az egykori szóvivő azt állítja, beszélt azokkal a delegáltakkal, akik Ukrajnát képviselték az egyeztetéseken, és ők megerősítették, hogy minden feltételbe beleegyeztek. Külön kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij személyesen hagyta jóvá a területi engedményeket, mivel ez tűnt az egyetlen járható útnak a vérontás megállításához. Az ukrán elnök azonban nem sokkal később meggondolta magát, és ma már a nagy nyilvánosság előtt azt állítja, hogy elképzelhetetlennek tartja a Donyec-medence feladását. A volt szóvivő szerint az elnök következetlensége és folyamatos pálfordulásai jelenleg a béke egyik legnagyobb akadályát jelentik. Az interjú harmadik fajsúlyos témája az ukrán elnök állítólagos droghasználata volt. Julia Mendel kifejtette, hogy olyan emberek, akik immár két évtizede ismerik Volodimir Zelenszkijt, megerősítették neki, hogy az elnök kokaint fogyaszt. Bár a szóvivő azt mondja, saját szemével soha nem látta az államfőt kábítószert használni, több ismerőse is beszámolt neki arról, hogy korábban különféle klubokban találkoztak ilyennel. Megemlítette azt is, hogy beszélt a Kvartal 95 produkciós iroda egyik tagjával, aki állítólag a kábítószer beszerzéséért felelt az elnök számára. Julia Mendel furcsának találta azt is, hogy az elnök időnként negyedórára elvonult a mellékhelyiségbe, majd onnan feltűnően energikusan és felpörögve tért vissza a munkához. Az egykori munkatárs felelevenített egy esetet a 2019-es választási kampányból is. Akkoriban Petro Porosenko drogtesztre hívta ki ellenfelét, amibe Volodimir Zelenszkij beleegyezett. Később azonban kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott leleteken nem az eredetileg bejelentett dátum szerepelt, ami komoly kérdéseket vetett fel a vizsgálat hitelességével kapcsolatban.
Eredeti cikk megtekintése →