● news.bsdnet.hu

A TikTok-videók és a miniszterelnökről készült kultuszfilm folytatásának beállításai mellett van még valami, ami alapvetően meghatározta a kormány első heteinek napirendjét. Ez a valami pedig a szimbólumok világa, beleértve az első kihelyezett kormányülés helyszínválasztását Ópusztaszerre, az első hivatalos látogatás úti céljaként Lengyelország kijelölését, de a Képviselői Irodaház elutasítását is arra hivatkozva, hogy ott embereket daráltak az alagsorban a kommunizmus idején. A jelképek rendszere éppen olyan eklektikus, mint a Magyar Pétert hatalomba segítő választói közeg összetétele: egyszerre próbál megfelelni a volt jobbikos radikálisoknak és a DK-tól lopott szélsőbaloldaliaknak, bár utóbbiak kevésbé fogékonyak a szimbolizmusra, inkább vezetőszáron szeretnék látni a rabruhás fideszeseket. Mindenesetre izgalmas ideológiai vitákat generálhat a kormányfő annak a kampányígéretének teljesítése közben, miszerint ő egyszerre löki a politikatörténet szemétdombjára Gyurcsányt és Orbánt, az óbaloldalt és a Fideszt. Egészen dermesztő, amikor azzal vádolja például a Gulyás Gergely vezette frakciót, amit éppen ő maga művel a vádaskodás pillanatában is. Az őszödi beszéd elhangzásának huszadik évfordulója apropóján azt vágta a volt kancelláriaminiszter fejéhez, hogy nem gondolta volna Gulyásról, akivel együtt küzdöttek a Kossuth tér műveleti területté nyilvánítása és az emberek szemének kilövetése ellen, húsz évvel később a mostani MSZMP frakcióját fogja vezetni, ami hazudik reggel, délben, este. „Önök ugyanazt folytatják, ugyanúgy csinálják, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban, és ugyanúgy fogják végezni, el fognak tűnni a magyar politikai életből” – mondta a rázuhant hatalomtól megrészegülten pózolva a kameráknak a frissen megválasztott kormányfő. Az ember csak kapkodta a fejét. Nem is MSZP-, hanem MSZMP-frakció a Fidesz? Gulyás Gergely hazudik úgy, mint annak idején Gyurcsány? Mondja ezt neki egy olyan ember, akinek röpke kétesztendős politikai regnálása alatt nem volt egyetlen őszinte megnyilvánulása, egyetlen olyan kijelentése sem, aminek még aznap ne állította volna az ellenkezőjét is. Hisz éppen most nevezte ki a szemkilövető Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány helyettesét, Tóth Gábort rendészeti államtitkának, ami szakmailag lehet a legjobb döntés, de szimbolikusan mégis vérlázító. Minden józan gondolkodású honfitársunkban megfogalmazódott a kérdés: Egészen furcsa helyen találtam némi magyarázatot arra, mi motiválhatja Magyar Pétert abban, hogy elvtársazza Orbán Viktort és a Kádár-rendszerrel tegye egyenértékűvé a nemzeti együttműködés rendszerét. Puzsér Róbert azzal házal haknijain, amiket bőséges terjedelemben kürtöl világgá a közösségi média, hogy a NER és a Kádár-rendszer is egyfajta társadalmi alku mentén működött, a politikai lojalitásért cserébe a rendszer bizonyos anyagi és életviteli biztonságot adott. A különbség szerinte annyi a két rendszer között, hogy míg Kádár az élni és élni hagyni elv mentén próbálta konszolidálni, elviselhetővé tenni magát, addig Orbán inkább az ideológiai harcot és megosztottságot erősítette. De mindkét rendszerben az emberek szerinte eladták a viszonylagos jólétért a szabadságukat. A szabadságért viszont meg kell küzdeni, azért áldozatot kell vállalni. Azt már én teszem hozzá, hogy feltehetően ezért lesz sokkal jobb Magyar Péter rendszere mindenkinek még akkor is, ha mindenkinek sokkal rosszabb lesz. Anyagi és életviteli biztonságunk elveszítése lesz az áldozat, amit szabadságunk érdekében meg kell hoznunk. Ilyen értelemben nincs alku az új rendszerrel sem, de nem is kell, mert a sok felszabadult, mosolygós, reményteli ember idővel majd olyan jólétet és biztonságot teremt, amilyet nem látott még a Kárpát-medence. Csak győzzük kivárni. Ebben az összefüggésben már érthetővé válik az adómentességéről lemondó fiatal tiszás képviselő eleinte kicsit teátrálisnak tűnő lépése is, kár, hogy a rászakadt fene nagy szabadságot ittas vezetés formájában is igyekezett megélni. De ezért nem hőbörög a polgármestereken kívül senki a demagóg fizetéscsökkentési javaslat miatt sem, hiszen ki ne fizetne akár többet is azért, hogy megszabaduljon a NER iszonyatos elnyomása alól. Ez az, amit mi, szabadságunkról önként lemondó bugris fideszes birkák nem értünk. Meg persze van itt még valami felfoghatatlan. Nézve a kormányban, a Tisza-frakcióban, a támogató holdudvarban előforduló milliárdosok számát, eltűnődve a szavazótábor többségének anyagi és életviteli biztonságán, felmerül a mélyen a lelkünkbe marcangoló kérdés: Soha nem felejtem el azt az okos, értelmes kislányt az egyik hídlezáráson még a kampány idején, aki kifejtette a riporternek, nem lehet itt diktatúra, hiszen akkor nem beszélgethetnének ők sem ott a tüntető tömegben, de ő úgy érzi, hogy hamarosan az lesz. Úgy érezték sokan, nem szabadok. Mások úgy érezték, elviselhetetlen a rendszerszintű korrupció, rengetegen még azt is érezték, hogy a legszegényebb ország lettünk. És a sok negatív érzés feldúlta a lelkeket, a cserben hagyott ész pedig magyarázatot keresett. És talált is, tálcán kínálták fel nekik a rossz közérzet terjesztői az Orbán-fóbiát, a NER-lovagok állítólagos gaztetteit. A haza sorsáról való gondolkodást felváltotta a vakhit. Van Puzsér érvelésének egy különösen visszataszító része, ami arról szól, hogy a Kádár-korban a társadalom jó része egyszerre volt elnyomott és az elnyomás működtetője. Az emberek nemcsak elszenvedői voltak a rendszernek, hanem kisebb-nagyobb mértékben a fenntartói is. Szerinte a diktatúra nem kizárólag fentről működött, hanem a mindennapi alkalmazkodáson, besúgáson, kis alkukon és a rendszerbe való belesimuláson keresztül is. Azt állítja, hogy a NER is hasonló módon épített kliensi viszonyokat, adott kedvezményeket és várt el lojalitást. Szerinte az alattvalói mentalitás és az önkéntes együttműködés tartotta életben a rendszert, ezt sikerült az általa rendszerváltozásnak hívott választáson szétverni. Innen nézve érthető, miért jelentette be Magyar Péter, hogy az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján nyilvánosságra hozza az ügynöklistákat. Demonstrálni kívánják a puzséri keveredéselméletet a Fidesz határozott álláspontjával szemben, miszerint nem állhat egy oldalon hóhér és áldozat. Mindebből világosan kirajzolódik a Tisza-kormány emlékezetpolitikája a közelmúlttal kapcsolatban. Családilag vagy személyesen mindenki benne volt valamilyen szinten, túl kell ezen már lépni, nincs értelme hepciáskodni. Gyurcsány már nincs, akinek szemlőhegyi bázisa megtestesítette a hóhérok és leszármazottaik álláspontját 1956 megítélésében. És el kell tűnnie a politikából Orbán Viktornak is, aki Magyarék felfogása szerint ugyanolyan rendszert működtetett, de a valóságban az áldozatok sérelmeit próbálta orvosolni egy nemzeti nagykoalícióban. Éljenek az egész vircsaft kollaboráns haszonélvezői, az ellenfeleiket elvtársazó posztkommunisták!