← Vissza

news.bsdnet.hu

Megvan, ki fújja a budapesti BL-döntőt

NB1.hu 2026-05-12 08:51
Német és spanyol játékvezetői gárda működik majd közre. Az UEFA Játékvezetői Bizottsága kijelölte a május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő játékvezetői csapatát. A PSG és az Arsenal mérkőzésén német és spanyol tagokból álló játékvezetői csapat működik majd közre. Mint arról azmlsz.hubeszámolt, a játékvezető Daniel Siebert lesz, segítői honfitársai, Jan Seidel és Rafael Foltyn lesznek az oldalvonal mellett. A negyedik játékvezetői feladatokat a svájci Sandro Schärer látja el, míg a tartalék asszisztens a spanyol Guadalupe Porras Ayuso lesz. A videóbíró-rendszer (VAR) irányításáért szintén német szakember felel: Bastian Dankert kapta a VAR-játékvezető szerepét. Munkáját Robert Schröder segíti asszisztens VAR-ként, míg a technikai segítő a spanyol Carlos Del Cerro Grande lesz. Siebert idén harmadszor fúj majd az Arsenalnak. Ő vezette az angolok Atlético Madrid elleni elődöntős párharcának első meccsét, valamint korábban a Sporting elleni negyeddöntőben is dirigált az „Ágyúsoknak”. Sosem vezetett még korábban magyar csapatoknak mérkőzést. Ötletek arra, hogyan jussunk jegyhez a budapesti BL-döntőre. Egy győzelem mellett egy vereség a mérleg a játékvezetővel. Idén a BL és az El főtábláján is többször számítottak rá. Ane Puskás a BL-döntő apropóján posztolt a magyar válogatott meccseinek is otthont adó stadionból. Bajnokok Fesztiválja a Hősök Terén.
Eredeti cikk megtekintése →