Óbudán már megvan az Újpestre távozó Fehér Csaba utódja
NB1.hu
2026-06-09 08:49
A Kerületnél a sportigazgatói és a vezetőedzői feladatkörben is fontos döntés született.
A III. Kerületi TVE-nél jelentős változások jönnek az idény végén: Fehér Csaba távozik, Györök Tamás pedig egyszerre veszi át az utánpótlás szakmai igazgatói és a felnőtt csapat sportigazgatói feladatait. A Kerület az NB III Délkeleti csoportjában a 4. helyen zárt a 16 csapatos bajnokságban.
Az Újpest utánpótlásának megújításáról tegnap számolt be az NB1.hu : a lila-fehéreknél Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás is szerepet kap, Polyák Attila munkájára pedig továbbra is számítanak. Fehér Csaba tehát Óbudáról érkezik Újpestre, ahol új fejezetet nyit a pályafutásában.
A Kerület bejelentése szerint a korábbi 49-szeres válogatott Fehér Csaba 2024 nyarán érkezett a klubhoz. Irányítása alatt az utánpótlás labdarúgó-szakosztályból több kiemelten tehetséges fiatal mutatkozott be a felnőtt csapatban, közülük többen az NB III-as keret meghatározó tagjává váltak.
Fehér távozása után Györök Tamás veszi át a sportigazgatói posztot, miközben az utánpótlás szakmai igazgatói feladatokat is ő látja el.
Györök a 2025–2026-os idényben a 11. fordulótól előbb ideiglenesen, majd tavasszal véglegesítve irányította a felnőtt csapatot, amely vele 20 bajnokin 14 győzelmet, 4 döntetlent és 2 vereséget ért el, ez 76,7 százalékos győzelmi mutatót jelentett, a kupában pedig csak minimális különbséggel maradt alul az NB II-es Soroksár ellen.
A következő idénytől Kaszai Gábor veszi át a felnőtt csapat irányítását. Az óbudai szurkolók számára „Kasza” neve régóta ismert: 2009 telén érkezett a klubhoz, közel 300 mérkőzésen szerepelt a Kerületben, bajnokcsapatok tagja volt, majd játékospályafutása után utánpótlásedzőként dolgozott tovább a III. kerületi TVE-nél.