← Vissza

news.bsdnet.hu

„Némi túlzással minden eddig ismert gazdasági összefüggésnek ellentmond” – így reagáltak elemzők az inflációs adatra

HVG 2026-06-09 10:01
Akkorát erősödött a forint, hogy ez még a külföldi energiaárak emelkedésének hatását is lenyomta, emellett maradtak a hatósági árszabályozások is, de egy kicsit még a foci-vb közeledése is segített. Az Erste 2,8, az ING pedig 2,6 százalékosra csökkentette az egész éves inflációs várakozását, annyira alacsony volt a májusi adat. A Központi Statisztikai Hivatal ma reggel tette közzé, hogy májusban 1,8 százalékkal voltak az átlagos fogyasztói árak az egy évvel korábbi szint fölött – a legoptimistább elemzők is azt várták, hogy 2,1 százalékos adat fog érkezni, a borúlátóbban 2,4-ig mentek el az előrejelzéseikben. A magyar adat alakulása – némi túlzással persze – minden eddig ismert gazdasági összefüggésnek ellentmond - írta Virovácz Péter, az ING elemzője. Szerinte az élelmiszereknél már megérkezett a vevőkhöz is az erősödő forint hatása (a teljes élelmiszer-infláció mindössze 0,5 százalékos volt, azon belül is a bolti élelmiszer-vásárlás 2,1 százalékkal olcsóbbá vált), de a forint erősödésének tudja be azt is, hogy a tartós fogyasztási cikkek egy hónap alatt 0,3 százalékkal olcsóbbak lettek – ez utóbbinál a foci-vb előtti leárazások is segíthettek. Sőt, a szolgáltatásoknál is látszik már ez: a külföldre utazás olcsóbb lett, mert a repülőjegyekben a forint erősödése ellensúlyozza az üzemanyag-drágulást. Ennek ellenére a szolgáltató szektor húzza leginkább felfelé az inflációt (ott 4,3 százalékos volt a drágulás), mert ebben az ágazatban jelenti a drágulás legnagyobb részét az, hogy a dolgozók fizetésemelést be kell építeni az árakba. Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki: ugyan meglepően alacsony az infláció, a vállalatok inflációs várakozásai az elmúlt időszakban – nagy valószínűséggel az iráni válság miatt – már emelkedtek, ez pedig később erősebb átárazási hajlandóságot hozhat. Ellenben ha a forint árfolyama a mostani szinteken stabil marad, az csökkentheti a kockázatokat, hogy az élelmiszerek és az energiaárak felfelé mozdulnak. Azt is hozzátette: amíg a meglehetősen széles körű – a járműüzemanyagokra, bizonyos élelmiszererek, illetve szolgáltatásokra bevezetett – „adminisztratív árkorlátozások élnek, nem nagyon van rövid távú inflációs nyomás. Bár az iráni háború nyomán emelkedtek az energia- és a nyersanyagárak, ennek hatásai lényegében továbbra sem érződnek a magyar fogyasztói árakban. A kérdés, hogy ez mikor fog változni.” A szakértők régóta jelzik, hogy az év végén jöhet egy nagyobb inflációt hozó időszak, de a várakozásaikat most lejjebb vitték az eddigi 5 százalék környéki előrejelzéseikről. Az ING szerint az év utolsó hónapjaiban 4 százalék körül lehet a mutató, jövőre pedig éves átlagban várható 4 százalékos drágulás. A bank elemzője úgy véli, hogy az MNB ezzel zöld lámpát kapott a júniusi kamatvágáshoz, és most már inkább az a kérdés, hogy 6,25-ről 6 vagy 5,75 százalékra viszi le az alapkamatot. Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését? Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás? Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között. A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Eredeti cikk megtekintése →