← Vissza

news.bsdnet.hu

Két százalék alatt az éves infláció

Magyar Hang 2026-06-09 07:56
Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben! A fogyasztói árak átlagosan lényegében stagnáltak májusban a megelőző hónaphoz viszonyítva – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból . Az előző év májusát alapul véve pedig 1,8 százalékos az emelkedés. Mint írták, az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal csökkent, de azért vannak komoly kilengések: a burgonya például 32,3 százalékkal drágult, míg a friss hazai és déligyümölcsnél, valamint az étolajnál is volt áremelkedés, igaz, jóval alacsonyabb: előbbinél 1,2, utóbbinál 0,5 százalék. A friss zöldség 10,6 százalékkal, a tojás 4,6, a sajt pedig 2,9 százalékkal lett olcsóbb. A szeszes italoknál 0,1, a dohányáruknál pedig 0,2 százalékos volt a drágulás. A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt: a belföldi üdülés 3 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került. A háztartási energia ára 0,8%-kal csökkent, ezen belül a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. Az egy évvel ezelőtti, vagyis 2025. májusi adatokhoz képest összességében 1,8 százalékos az emelkedés. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal nőtt, ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal drágult. Árcsökkenés is megfigyelhető: a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal mérséklődött. Tavalyhoz képest a szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, leginkább a színház, mégpedig 17,6 százalékkal. A külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal lett drágább. A vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet.
Eredeti cikk megtekintése →