● news.bsdnet.hu

Nos, véget ért a SPIEF, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum, és itt az ideje, hogy összefoglaljuk, mi szép és jó történt ezen az eseményen. Ami a szépet és jót illeti: semmi ilyent nem tudok említeni. Még emlékszem, amikor ez egy rangos nemzetközi gazdasági találkozónak számított és valóban lényeges megállapodások születtek a Néva partján, de ez régen volt, még a háború előtt. (Képünk illusztráció) Azóta a rendezvény évről évre jobban hasonlít a Monty Python-show orosz kiadására, helyi ízekkel fűszerezve (igenis létezik nagyon jó és abszurd orosz humor, csak azt nem a Krokogyilban kell keresni), az idei eredményeiről és látványosságairól pedig Tatjana Rybakova számol be a mai Moscow Timesban, én az ő írása nyomán szerkesztettem az alábbi összefoglalót – megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem majd meg. A reggeli drónok illata A szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum (SPIEF) látványosan kezdődött, drámai fordulatokat vett, majd szinte komikus módon ért véget – és végig Francis Ford Coppola „Apokalipszis most” című kultfilmjének egyik ikonikus jelenetét idézte. A fórum szó szerint nagy durranásokkal nyílt meg. És a lángoló szentpétervári olajterminálból felszálló fekete füstoszloppal, mivel ukrán drónok találták el az egyik tartályt. Az emlékezetes megnyitót még tovább fokozta a rendezvényen jelen lévők reakciója. „ Nos, valami kigyulladt, de semmi baj, megesik. Természetesen voltak bizonyos problémák, de azok mindig vannak. Végül is ez egy támadás volt, ráadásul nem egyszerű, hanem bonyolult támadás. De felkészültünk rá, méltóan fogadtuk ellenségeinket.” – nyilatkozta Alekszandr Beglov szentpétervári kormányzó a sajtónak.* *Erről csak annyit jegyeznék meg, hogy Zelenszkij nem hiába színházi ember, van érzéke a hatásokhoz: nem is lehetett volna méltóbban megnyitni a SPIEF-et, ami az orosz állam és orosz gazdaság ünnepe akart lenni, mint egy izmos, kiadós ukrán dróntámadással. Még arra is ügyelt, hogy nem a fórumot magát támadja, hanem az olajterminált, így a füstöt lássa, érezze mindenki, de ne tegyen kárt a kedves és kedvetlen vendégekben. Nukleáris fenyegetőzés a dróntámadás alatt Míg a vidéki és külföldi vendégek próbáltak eljutni Szentpétervárra (a pulkovói repülőteret lezárták a „nem egyszerű, hanem bonyolult támadás” miatt), a megjelenteket a közismert Konsztantyin Malofejev és Alekszandr Dugin szórakoztatta Oroszország jövőjéről szóló forgatókönyveikkel. Röviden összefoglalva: ha „mindenkit legyőzünk, mindenkit megölünk, mindenkit kirabolunk, akit ki akarunk, akkor – minden úgy lesz, ahogy mi szeretjük.” Kicsit emélkeztet ez a világnézet arra, amit annak idején a később felrobbantott Z-blogger, Vladlen Tatarszkij mondott egy mámoros ünnepségen a Vörös téren 2023-ban. Ő azt jósolta akkor, hogy Oroszország 2036-ra az egész világot a markában tartja majd. A mostani „inerciális” forgatókönyvekben nem minden ennyire rózsás a Kreml számára, de azért nem is számítanak vereségre. Viszont úgy gondolják, hogy ha véget vetnek a háborúnak, akkor nagyon-nagyon rosszul fognak járni. Malofejev még grafikonokat is mutatott, de panaszkodott, hogy a rajzolóik és készítőik „mindent elrontottak”. Például nem említették meg, hogy Oroszország bevetheti a nukleáris fegyvereket. „Pedig ez egy jó forgatókönyv lenne” – jegyezte meg Malofejev. Remélhetőleg a szó szoros értelmében bombasztikus prezentáció során a terem légkondicionálói jól működtek, és a hallgatóság nem érezte az égő olaj füstjének szagát.* *Valóban van annak némi groteszk humora, hogy a dróntámadás idején fenyegetőztek atomtámadással: a vendégek ebből azt látták, hogy az ukránok elérik még a legjobban védett orosz városokat is a drónjaikkal, és tudnak is célozni velük, ellenben az oroszoknak akkora a szájuk, mint a csűrkapu. Természetesen a szervezők nem véletlenül kezdték ezekkel az előadásokkal a SPIEF-et. Egyrészt nyilvánvalóan azt akarták megmutatni, hogy a Kreml nem ismer korlátokat. Másrészt a „nulladik” napon tartott rendezvények hagyományosan – mondjuk így – szórakoztató, informális jellegűek. Így ha bármi kellemetlenség történne, Trumpnak még mindig azt lehet mondani: „nem mi vagyunk a felelősök az esztrádműsorért, hanem mindenféle szélsőségesek beszéltek ostobaságokat”. És suttogva hozzátehetik még: „Látja, milyen vérszomjas emberekkel vagyunk mi körülvéve?”. De az ukrán drónok nem szerepeltek a forgatókönyvben, ezért mindenki megérezte a helyzet bizonyos fokú kétértelműségét, így nem sikerült elérni a kívánt hatást. A sosemvolt delegáció A vendéglátók közül sokan nem tudták, mitévők legyenek, és megpróbálták tovább játszani a szerepüket, akkor is, amikor már minden a feje tetejére állt. Akiket az újságírók nem kérdeztek semmiről, minden erejükkel úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Az orosz tévécsatornák munkatársai lelkesen mesélték, hogy „külföldi delegációk érkeznek” Szentpétervárra! Még amerikaiak is! A hivatalos delegáció vezetője… itt a tudósító elakadt, mivel nem tudta kideríteni a jegyzetfüzetéből, ki is ez a tekintélyes ember. Idővel kiderült, hogy a „hivatalos” amerikai delegáció összesen egy építészből állt, aki Trumpnak adott tanácsokat az új bálterme építése során. Kíséretében volt a két erőszakos bűncselekményekkel vádolt Tate testvér, akik ellen több országban folyik nyomozás, valamint a mindenütt és mindig megjelenő Steven Seagal, aki orosz pénzen hízott akkorára, amekkora most. Ja, igen, és még egy amerikai blogger is velük tartott – az összeesküvés-elméletek egyik lelkes híve és terjesztője. Amikor a riporterek megkérdezték Marco Rubiót a delegációról, láthatóan alig tudta visszafogni magát, hogy ne mondjon valami illetlent, ami a magyar „mi a fenéről beszéltek?” kifejezésnek felelne meg – de összeszedte magát, és azt válaszolta, hogy a Trump-adminisztráció természetesen senkit sem küldött a SPIEF-re. Azonban the show must go on, a látványos előadás folytatódott. A „század üzletével” kapcsolatban az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokért felelős orosz vezető, Kirill Dmitrijev kijelentette, hogy „már holnap” aláírják a dokumentumokat a hírhedt „Putyin–Trump-alagút” építéséről a Bering-szoros alatt. Az újságírók – és a szakértők is – kissé meglepődtek, de ekkor a Bloomberg tehetséges és rámenős munkatársa rákényszerítette Dmitrijevet, hogy bevallja: a szóban forgó megállapodás nem több egy mérnöki céggel kötött szerződésnél, amely az alagút tervezési munkálatainak folytatására vonatkozik. Tervezésről van tehát szó – nem építésről. Tervezni pedig bármit lehet. Oroszország tervezte például és állítólag tervezi most is a „Szibéria Ereje – 2” projektet, de nem sikerült megvalósítania: a gázvezeték építéséről szóló megállapodást Kínával még csak meg sem említették.* *Ez a gázvezeték összesen egy helyen épült meg, egyetlen helyen létezik: Bayer Zsolt fejében. Ő ugyanis így ömlengett róla 2025. szeptember 6-án a Magyar Nemzetben: „ A hülyék orcáján a nyál csorog, úgy jelentik be büszkén, hogy szankciókkal sújtják az oroszokat, soha többé nem vásárolunk az oroszoktól semmit, Kína pedig ismét „ideológiai ellenség”, pfuj-pfuj Kína, a röhejesen gyenge és szánalmas Európa most így ordibál fölfelé, a kínai elefánt fülébe, közben minden lépésnél tökön rúgja saját magát. Az orosz Gazprom aláírta a megállapodást, aminek értelmében a vállalat megépíti Oroszország és Kína között a Mongólián keresztülhaladó Szibéria Ereje 2 földgázvezetéket – írta meg a Bloomberg. Mint a neve is sugallja, nem ez lesz az első gázvezeték a két ország között. A Szibéria Ereje 1 vezetéken keresztül az oroszok 38 milliárd köbméter földgázt képesek évente Kínába szállítani. A tervek szerint 2027-től ezt további 10 milliárd köbméterrel növelnék. Oroszország eddig is magasról tett az európai szankciókra, de hamarosan feljebb megy tíz emelettel, és onnan tesz majd ránk. De legalább előáll az a helyzet, hogy az olcsó orosz nyersanyagokra és energiahordozókra ráépül a fejlett (és egyre fejlettebb), magas színvonalú, precíz kínai technológia és innováció, és most már rendelkezésre áll majd az olcsó és igen jól képzett indiai munkaerő is. Európa pedig pislog, mint a hülyegyerek, és ismételgeti, miszerint nincs itt semmi baj, lám, a kínai parádén biztos csak makettdrónok vonultak fel.” Annyit azért megkérdeznék, hogy akkor most ki is pislog, mint a hülyegyerek? Ki a röhejesen gyenge és szánalmas? Kinek az orcáján csorog, micsoda csorog és ki rugdalja tökön saját magát? Tényleg érdekelne, most mit mond erről a bülbülszavú publcista. Összességében mindenki igyekezett viselkedni, ahogy tudott – bár ez gyakran összevisszasággal járt, akár azért, mert nem sokan tudtak letérni a kitaposott ösvényről, nem bírtak szabadulni a megszokott hazugságoktól – akár azért, mert nagyon kellett igyekezniük, hogy ne vegyék észre a Néva vize felett terjengő koromfekete füstoszlopot. Ez utóbbi ügyben mindenkit felülmúlt a szentpétervári tudósító, aki vidáman morogta a kamerába: „Szép az idő ma Szentpéterváron!”, és Beglov kormányzó, aki kijelentette, hogy Szentpétervár a pilóta nélküli technológiák fővárosa lett.* Őszintén szólva már csak Bill Kilgore alezredes hiányzott az „Apokalipszis most” című filmből, híres mondatával: „Imádom a reggeli napalm illatát… Olyan, mint a győzelem”, de a történtek kulisszahasogató színpadiassága így is a tetőfokára hágott. *Pedig bizonyos értelemben Beglovnak igaza volt: bár Szentpétervár inkább a céltáblák fővárosa volt épp. Oroszország rosszul fog élni – de legalább sokáig nyomorog majd Természetesen az első nap végén a fő kérdés az volt, hogy megérkezik-e Putyin a péntekre tervezett beszédére? Amíg találgattak, szenzációra derült fény: Elvira Nabullina, az Orosz Központi Bank elnöke nem érkezett meg a fórumra. Az első verzió szerint a SPIEF-ről tanácsadója, Alekszandr Mozsin temetése miatt maradt el, aki korábban hosszú ideig képviselte Oroszországot az IMF-ben. Őszintén szólva ez teljesen hihető és tiszteletre méltó indok volt: Mozsin nemcsak munkatársa volt Nabiullinának, hanem jó barátja is. A Központi Bank sajtószolgálata viszont egy másik magyarázatot közölt: szerintük Nabiullina betegszabadságot vett ki. Ha Oroszországban valamiről kétfajta igazságot lehet tudni, azt mindig úgy értelmezik, hogy mindkettő hazugság, ráadásul arrafelé kivétel nélkül mindenki tudja, hogyan kell diplomáciai betegszabadságot kivenni. Mindazonáltal talán nem a sajtószolgálatot kéne hibáztatni: a temetés megkerülhetetlen, de Nabiullina egyáltalán nem jelent meg, utána sem, és ezt valahogy ki kellett magyarázni. A gazdasági blokk „vasladyjének” drámai távolléte a gazdasági viták tartalmára is hatással volt. Ezek rövid eredményét úgy lehet összefoglalni, hogy Oroszország rosszul, szegényesen fog élni – és sokáig él majd így. Hiába próbálta a társaság kedvence és lelke, Andrej Makarov, az Állami Duma költségvetési és adóügyi bizottságának elnöke viccekkel feloldani a hangulatot („ Hiszem, hogy minden jelenlévő férfitársam igazi úriember lesz, és Elvira Szahipzadovna távollétében sem fogja azt mondani, hogy mindenért a magas alapkamat a hibás”) és hiába vetett be kritikus, drámainak szánt utalásokat is („A régi világ haldoklik, az új világ fájdalomban születik, eljött a szörnyek ideje”, ami Antonio Gramsci filozófus és politikus egyik gondolatának eltorzítása volt). Anton Sziluanov pénzügyminiszter különösebb kertelés nélkül kifejtette, hogy nincs elég pénz a költségvetésben, és bizonyos, hogy egyre kevesebb lesz – egészen 2029-ig. Ez azt jelenti, hogy valahogy vissza kell fogni a kiadásokat. Természetesen nem a háborús kiadásokat – ott csak növekedés várható – hanem valami mást. Megjegyezte, hogy attól tartottak, az adóemeléssel „kockázatot vállalnak, túlzásba esnek, de nem így történt”. Az üzleti élet tartja magát, a gazdaság erősödik, a növekedés nem rosszabb, mint Európában, az adósság alacsonyabb, és általában véve – már majdnem elértük a külföldi hitelektől való teljes függetlenséget. Senki sem merte az bekiabálni, hogy: „De ki adna még nektek hitelt?”. Putyin adminisztrációjának helyettes vezetője, Makszim Oreskijn pedig egyszerűen csak újból és újból elismételte azt a már elcsépelt mondatot, hogy „a világ gazdasági növekedésének ötven százaléka a BRICS-nek köszönhető, míg a nyugati országok részesedése ezen a téren csak húsz százalék”. Senki sem vette a fáradtságot, hogy pontosítsa, mekkora is Kína és mekkora Oroszország részesedése a BRICS-ben. De vannak, ahogy mondani szokás, jó hírek is. Az elektronikai termékekre kivetett technológiai adót 2026. december 1-jére halaszthatják – jelentette be Vaszilij Szpak ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes. Viszont elhangzottak riasztó kijelentések is: amikor egy igen hozzáértő szakember, a Vnyesekonombank vezető közgazdásza, Andrej Klepacs közli, hogy a világban, beleértve a gazdaságot is, minden Isten akaratából történik, az valahogy nyugtalanítóvá válik üzleti szempontból. Egyébként ezt a vállalkozóknak mondta, arra buzdítva őket, hogy ne a profitért, hanem a Mindenhatóért dolgozzanak. Az ő pénzintézete nyilvánvalóan ezen az elven működik, és ez okozhatja, hogy veszteségei miatt a személyzet 15%-ának leépítését tervezi. A vállalkozók minden jel szerint már levonták a következtetéseiket: pont a SPIEF-re, amelyet egyébként eredetileg befektetések vonzására szánt fórumnak terveztek, jelentek meg a Roszsztat hivatalos statisztikái: az alaptőkébe történő üzleti befektetések az elmúlt 16 év folyamán a legalacsonyabb szintre zuhantak. De hát egyáltalán, miféle befektetésekről lehetne szó ilyen időkben? A (tragi)komédia folytatódik Putyin végül mégis megjelent Szentpéterváron. Még sajtótájékoztatót is tartott. A szokásos módon a sikerekkel kezdte. Kiderült, hogy Oroszországban minden rendben van – már négyszer elfoglalta Ukrajnát (mint Putyin mondta: „úgy tűnik, 2 440 ezer négyzetkilométert szereztünk meg” – a Kreml honlapjáról később eltávolították az „ezer” szót), az offenzíva minden fronton folyik, a GDP és a vásárlóerő-paritás dolgában még mindig a negyedik helyen áll az ország világszinten, és egyáltalán, Volodimir Zelenszkijnek nem nyílt leveleket kellene írnia tárgyalásokra való felhívással, hanem választásokat kellene tartania. Putyin maga rendszeresen részt vesz a választásokon, és nem zárja ki, hogy 2030-ban is induljon rajtuk – hogy 2036-ig uralkodhasson. Onnantól pedig valószínűleg úgy lesz, ahogyan azt Isten akarja. És miért is ne – az alkotmány megengedi mindezt, ha újra módosítják. Aminek semmi akadálya.* *Valahogy bele kéne venni abba az orosz alkotmányba Isten akaratát és gondviselését is, bár ha ez utóbbi elmarad, nem tudom, hol fogják beperelni a Fennvalót a mulasztásért. Természetesen mindenki megjegyezte, hogy Putyin nem említi Zelenszkijt név szerint, hanem – akárcsak Navalnijt – „az a bizonyos úr” névvel illeti. Az asszociációt még az is erősítette, hogy ezen a napon a Boriszovszkij temetőben gyászszertartás volt: aznap lett volna ötven éves Navalnij. Egyébként mindenki megjegyezte, hogy Putyin sajtótájékoztatója szokatlanul nyugtalan hangvételű volt és az orosz elnök gyakran beszélt érthetetlen dolgokat. De a fórum utolsó napján sajtótitkára, Dmitrij Peszkov maximális hőfokra hevítette az izgalmat: bejelentette, hogy Putyin beszédet tart, és az roppant szenzációs lesz! A beszéd valóban elhangzott. Úgy tűnik, hogy az épp zajló fogolycsere Ukrajna és Oroszország között garantálta, hogy ezen a napon ne legyenek dróntámadások. Putyin még csak nem is késett. Vagyis, késett – de csupán bagatell 80 percet; ez nála nem késés, a vezért órákig szokás várni.* *Putyin mindig késik: 2012-ben John Kerry akkori amerikai külügyminisztert három órán keresztül váratta a Vörös téren, 2013-ban Ferenc pápához érkezett egy órás késéssel, de ugyanígy viselkedett az angol királynővel is korábban. Van, akiknek nincs időérzékük. Mostanság például azt nem veszi észre, hogy az ő ideje már régen lejárt. És ezt mintha a kedvelői is elkapták volna tőle. Cserébe aztán másfél órányi beszéd következett arról, hogy Oroszország még nem érte el azt a szintet, mint Európa. Vagyis – még nem süllyedt le odáig. Az európaiaknak több az adósságuk, alacsonyabb a gazdasági növekedési szintjük (az finoman szólva is hazugság), így Oroszországnak még van hova zuhannia. És egyáltalán, Oroszország erősebb és okosabb Európánál, mert – szuverénebb. Összességében, ahogy korábban a botrányairól ismert vologdai kormányzó, Georgij Filimonov igen helyesen megjegyezte, az Ukrajna elleni invázió lehetővé tette a „szunnyadó potenciál felszabadítását” és azt, hogy „az emberek ne nevezzék a dolgokat a nevükön, és ne mondják ki az igazságot”.* *Végül is mindenhová kell egy bátor ember, még Vologdába is. De Putyin azért kiosztott néhány aprócska jutalomfalatot. Először is kijelentette, hogy a régiók fellendítése érdekében a nagy állami vállalatok központi irodái vidékre költöznek. „Szergej Szemjonovics, ez nem fog ártani a fővárosnak” – fordult a teremben ülő Szobjanyinhoz. Ekkor a kamera közelképet mutatott Moszkva polgármesteréről, Szergej Szobjanyinról. Le a kalappal – az orosz főváros polgármestere meg tudta őrizni pókerarcát. A régiókba áttelepítendő állami vállalatok közül Putyin megemlítette az RZSD-t (az Orosz Államvasutakat), amelynek adóssága a fantasztikus 4 billió rubel. Nem kizárt, hogy Szobjanyin az örömét fogta vissza: mennyi elit ingatlan szabadul fel majd! Az RZSD-től pedig jelenleg is alig bírnak helyi adót beszedni. Másodszor, Putyin ünnepélyesen megígérte, hogy a vállalkozások áfa-fizetési küszöbét nem csökkentik 10 millióra, ahogyan azt tervezték, hanem a jelenlegi 20 millió rubel/év szinten rögzítik – nyilvánvalóan ezt szánták a fő szenzációnak. Figyelembe véve, hogy még a szolgalelkű „Opora Rosszija” kutatása szerint is a kisvállalkozások körülbelül egyharmada csődbe fog menni a jelenlegi 20 milliós küszöb miatt is, a kereskedelem, a vendéglátás és a szolgáltatások pedig tömegesen átállnak a feketegazdálkodásra – nem mondható, hogy ez az ajándék nagy lelkesedést váltott volna ki.* *Pedig, ahogy a régi vicc mondja Leninről: „Akár közéjük is lövethetett volna”. A riporterek kérdéseire adott válaszok közül az egyetlen érdekes az volt, hogy Putyin elismerte: mégis elolvasta Zelenszkij nyílt levelét: „Peszkov átcsúsztatott nekem egy papírt, én pedig átfutottam”. Ezt követően tíz percig ismételte mindazt, amit korábban is mondott. Hogy pontosan mit mondott, az igazából nem is fontos – az a fontos, hogy beismerte, olvasta a levelet. Eközben a SPIEF összes termeiben zajlott a nemzetgazdaság eredményeinek kiállítása. Mi minden volt ott! Bukdácsoló, orosz gyártmányú robotfutballisták és hosszú köntösbe öltöztetett kínai robotok. Valamint orosz autók, amelyek rosszul utánozták a kínaiakat. A leginkább lenyűgöző a donyecki szeparatisták standja volt. Ott a Donbasszal kapcsolatos parfümök voltak kiállítva. Például a „Fém szilárdsága”. Vagy a „Sztyeppei szél”. A legnagyobb sikert természetesen a „Füstös meddőhányók” parfüm aratta (igen, ezek mind létező márkanevek, brandek, nem vicc, nem paródia).* *A legújabb moszkvai divat! Micsoda márkanevek... sajnálatos módon a „Lopott toalettcsésze” vagy a „Bahmuti tömegsír” parfümök még nem készültek el, de igény, az nagyon is lenne rájuk. Elképzelem a kényes orosz dámákat, ahogy válogatnak az illatszerboltban: „Mondja, kedveském, melyiket ajánlja: a „Pétervári dróntámadást” vagy a „Kínzókamrák pokoltüzét”? „Asszonyom, esetleg kipróbálhatná a „Krími benzinhiányt”, az sokkal egzotikusabb ezeknél, tényleg olyan, mint a hajnali napalm illata”. Elmondható: leginkább Kilgore alezredes hiányzott a SPIEF-ről. Mindenki más pedig, aki nem volt ott, sajnálhatja, hogy kihagyta az orosz abszurd humor csodás fesztiválját. Ja hogy nem annak szánták? De az lett belőle. Ahogy Csernomirgyin mondta: „A legjobbat akartuk – mint mindig. Aztán úgy sikerült – mint mindig.” Szele Tamás