← Vissza

news.bsdnet.hu

A korábbi csapattárs kikotyogta Campos sikerének titkát: "A ZTE a kiesés elkerüléséért küzdött, mégis az 5. helyen végzett"

Csak Foci 2026-06-09 13:08
Nuno Campos immár a Dinamo Bukarest vezetőedzőjeként csütörtökön kezdi meg a munkát új csapatánál, miután szombaton megállapodott a bukaresti klub vezetésével. Az 51 éves portugál szakember remek szezont futott a ZTE-vel, hiszen irányításával a zalaiak az ötödik helyen végeztek a bajnokságban, amely a klub történetének egyik legjobb eredményének számít, valamint a MOL Magyar Kupában a döntőig jutott. A Gazeta Sporturilor cikkében azt fejtegette, hogyan fog változni a 2026/27-es kiírásban Campos érkezésével a Dinamo Bukarest játékrendszere. Mint írják, új vezetőedző a 4-4-2-es felállást kedveli gyémánt alakzattal a középpályán, míg elődje, Zeljko Kopic inkább a 4-3-3-at vagy néha a háromvédős rendszert preferálta. Kiemelték, Campos Magyarországon is ezzel a 4-4-2-es felállással ért el jó eredményeket. A középpályán egy védekező és egy támadóbb szerepű játékosra épít, és jól szerepelt erős ellenfelek ellen is, többek között a későbbi bajnok ETO vagy a második helyen végző, Ferencváros ellen - igaz, utóbbi ellen elveszítette a MOL Magyar Kupa döntőjét a Puskás Arénában. A Gazeta Sporturilor szerint Campos több erősítést szeretne minden posztra, mert lesznek távozók is a Dinamo Bukarestnél. A játékosok szerepköre is megváltozhat, így például a román válogatott középpályás, Catalin Cirjan, ha nem áll légiósnak, akkor támadóbb feladatot kaphat. Az újdonsült tréner több esélyt fog adni majd a fiatal játékosoknak is, mint Kopic tette korábban. A klub szerint ez fontos része lesz az új projektnek. Korábbi csapattársa, Lucian Marinescu - akivel még a Farensénél játszottak együtt - rendkívül jó véleménnyel van Campos munkásságáról. Mint mondta, fegyelmezett, pozitív szemléletű, több nyelven beszél, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatalokra. Szerinte a Dinamo sokat nyerhet vele. - A 4–4–2-es felállás híve, emellett jól olvassa a játékot és nagy figyelmet fordít a fiatalokra. Gondolj csak bele, az előző edzői időszakában a Zalaegerszeg csak a kiesés elkerüléséért küzdött, mégis az 5. helyen végzett, és több játékost is piacképesebbé tett. Három-négy idegen nyelven beszél, így könnyen megérti magát bárkivel. Mindig pozitívan áll a dolgokhoz és nagyon fontos számára a fegyelem. A Dinamo sokat nyer vele, hogy egy ilyen profi szakembert sikerült szerződtetniük. Nagyszerű munkát fog végezni - idézte az 53 éves Marinescut a GSP. Nuno Campos korábban Paulo Fonseca segítője volt 2009 és 2021 között olyan kluboknál, mint a Porto, a Braga, a Sahtar Donyeck vagy az AS Roma, és pályafutása során több trófeát is nyert. https://www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/kulfoldon-allitjak-rebrov-szunetelteti-az-edzoskodest-ez-all-a-hatterben
Eredeti cikk megtekintése →