← Vissza

news.bsdnet.hu

47 millió forint tűnt el a számlájáról

Police.hu 2026-06-09 14:11
A váci rendőrök azonosították a 22 éves csalót. A gyanú szerint a sértettet április végén hívta fel valaki, és banki alkalmazottnak adta ki magát. Azt állította, hogy kiberbiztonsági munkatársként telefonál, mert gyanús pénzmozgásokat észlelt a cég számláján. Arra kérte a férfit, hogy töltsön le egy víruskereső programot, amit ő meg is tett. Ezután a csaló továbbra is szóval tartotta a sértettet, aki nemsokára észrevette, hogy ez idő alatt négy részletben csaknem 47 millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Miután az eset a váci rendőrök tudomására jutott, azonnal adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, és felgöngyölítették a szálakat. Ennek során eljutottak a 18 éves B. Anitához, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az eltűnt összegből 7 millió az ő számlájára érkezett. Nem sokkal később azonosították a 22 éves L. Dánielt is. Az információk alapján a férfit B. Anita kérte meg arra, hogy nyisson számára egy bankszámlát. Ezt követően L. Dániel lefotózta a nő igazolványait, majd bement ügyintézésre a számla megnyitásához. Később azt állította, hogy ez nem sikerült, a valóságban azonban másképp történt: több ember nevére is nyitott bankszámlákat, majd a csalásokból származó összegeket ezekre utalta át. A rendőrök megkezdték a csaló felkutatását, azonban az intézkedéseik nem vezettek eredményre, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül május 27-én a fehérgyarmati rendőrök fogták el egy igazoltatás során. A Váci Rendőrkapitányság munkatársai eljárást indítottak, majd L. Dánielt pénzmosás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Fogadja meg tanácsainkat, hogy ne váljon bűncselekmény áldozatává! – Ne hagyja magát átverni, legyen gyanakvó! – Tartsa észben: a banki ügyintézők soha nem kérik utalásra az ügyfeleket telefonon! Azt sem kérik, hogy telepítsen bármilyen alkalmazást a telefonjára vagy a számítógépére! A rendőrség sem tesz ilyet soha! – Csak olyan személynek utaljon pénzt, akit ismer, és akiben feltétel nélkül megbízik! Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.
Eredeti cikk megtekintése →