● news.bsdnet.hu

Egyetlen apró tárgy írhatja át a magyar nyelvtörténetet. Bár a trianoni döntések óta Magyarország területe a jelenlegi határok között nagyjából 93 ezer négyzetkilométer, a történelem folyamán a magyarság otthona az egész Kárpát-medence volt. Ebből adódóan teljesen természetes, hogy a szomszédos országokban ma is ősi magyar emlékek bukkannak elő a föld alól. A legutóbbi, nemzetközi szinten is kiemelkedő régészeti szenzáció Horvátországban látott napvilágot. A nemzetközi múzeumnap alkalmából Vinkovcében mutatták be azt a különleges bronztükröt, amely a szakemberek szerint a legrégebbi magyar nyelvű, rovásírással készült feliratot hordozza. A 9-10. századból származó leletet két évvel ezelőtt találták meg a történelmi Szerémség nyugati, ma Horvátországhoz tartozó részén, Újlak (horvátul Ilok) közelében. A tárgy a hosszas konzerválási folyamatok után került a Vinkovcei Városi Múzeum állandó kiállításába. Olvass tovább... Olvass tovább... A lelet kulturális súlyát jól jelzi, hogy a szakemberek a horvát örökség szempontjából alapvető baškai kőtábla jelentőségéhez hasonlítják a tárgy magyar kultúrában betöltött szerepét - a rovásírásos emlék ugyanis egyedülálló bizonyítéka a magyarság több mint ezeréves jelenlétének ezen a vidéken. A múzeum igazgatója, Hrvoje Vulić külön kiemelte, hogy a helyi magyar közösséggel partnerségben mutatták be a kincset, erősítve a nemzeti kisebbségek szerepét a kulturális programokban. A kiállítást Josip Romić polgármester és Magdó János eszéki magyar főkonzul nyitotta meg, aki elmondta, hogy ha a tudományos vizsgálatok végérvényesen igazolják a feltevést, ez lesz a legkorábbi magyar írásos nyelvemlék. Jankovics Róbert, a HMDK elnöke hozzátette, hogy a szlavóniai lelet komoly történelmi feladatot ró a mai generációkra a magyar szó és kultúra megőrzésében. Olvass tovább... Olvass tovább... A tárgy művészettörténeti szempontból is rendkívül összetett és mély üzenetet hordoz. Dr. Szabó Géza régész, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum munkatársa részletes ikonográfiai elemzéssel világította meg a hátlapon látható motívumokat. Bár az alak elsőre szarvasnak tűnhet, a vizsgálatok szerint valójában egy leopárdot vagy párducot ábrázol. A ragadozó szájából kiáramló lehelet a kora középkori vallásos szimbolikában az ördög és a spirituális megtévesztés allegóriája volt. A kutató szerint a tárgy mély, teológiai kettősséget is hordoz: míg a bronztükör előlapja a világi hiúságot és a fizikai szépséget tükrözi vissza, addig a hátoldalán a korszak hiedelemvilága szerint maga a sátán rejtőzik, figyelmeztetve a használót a felszín mögötti rejtett veszélyekre. Vukics Ferenc bejegyzése a kiállításról: