← Vissza

news.bsdnet.hu

Eszenyi Enikő lemondta a rendezését a József Attila Színházban

24.hu 2026-06-09 16:05
Facebookon jelentette be Eszenyi Enikő, hogy lemondta a Ghost című darab rendezését a József Attila Színházban. A mai napon tájékoztattam a József Attila Színház igazgatóját, hogy lemondok a Ghost című darab rendezéséről – írja rövid posztjában Eszenyi, aki hozzátette, Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak. Posztját azzal zárta, hogy sok sikert kívánt a következő évadra. Május végén derült ki, hogy a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, ami Eszenyi Enikő jövő évadra meghirdetett rendezése lett volna Debrecenben. Az indoklás a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezet megőrzése volt, és az igazgató azt ígérte, hogy június 30-ig végleges döntést hoz az előadás ügyében. Eszenyi a felfüggesztés után nyílt levelet tett közzé, amelyben bocsánatot kért. Kapcsolódó Eszenyi Enikő nyílt levélben kért bocsánatot: Kérem, fogadják el, hogy lehetséges a változás Megbánta korábbi viselkedését. The post Eszenyi Enikő lemondta a rendezését a József Attila Színházban first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →