← Vissza

news.bsdnet.hu

Vezetés közben nyomkodta, majd leejtette telefonját a sofőr, ezután örökre megváltozott az élete

Origo 2026-06-09 16:07
Egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség okozta a súlyos balesetet a Sopront elkerülő autóúton. A vádirat szerint a férfi vezetés közben a leejtett telefonját próbálta felvenni, ami végül frontális ütközéshez vezetett, a történet azonban itt még nem ért véget – olvasható az Ügyészség weboldalán. A Győri Járási Ügyészség szerint a 30 éves férfi annak ellenére ült volán mögé, hogy korábban eltiltották a vezetéstől. Ráadásul az autót javításra vette át, azt közlekedésre nem használhatta volna. A sofőr menet közben az utastérbe esett telefonját próbálta felvenni, emiatt áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A három férfi ki tudott szállni az autóból, de a vádirat szerint nem siettek a sérült segítségére. Nem hívtak mentőt, nem értesítették a rendőrséget sem, hanem egyszerűen elhagyták a helyszínt. Az ügyészség ezért a sofőrt minősített segítségnyújtás elmulasztásával, közúti baleset gondatlan okozásával, eltiltás hatálya alatti járművezetéssel és jármű önkényes elvételével vádolja. A sofőr akár négy és fél év szabadságvesztést is kaphat, emellett az ügyészség ismételt járművezetéstől eltiltását is indítványozta. Két utasa ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat, velük szemben akár két év szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság hozza meg a döntést.
Eredeti cikk megtekintése →