Földes András: Nem forradalom kell nekünk, hanem unalmas ügyintézés
HVG
2026-06-09 16:07
Dőlnek a NER-es csontvázak, így az is nyilvánvaló lesz, hogy a Fidesz nem is darálta be az intézményeket. A rendőrök, hivatalnokok mindig is tudták, mit kell tenniük, csak inkább nem csináltak semmit.
Nem gondoltam, hogy a reggeli újságolvasás egyszer olyan hatással bír majd, mint valami klasszikus Buster Keaton-film, amiben a csetlő botló főszereplő kinyit valami szekrényt, és a legváltozatosabb dolgok ömlenek a lába elé, én meg a térdemet csapkodom, hogy nahát, ki gondolta volna. Kicsit durva, de innen nézve vicces is.
A hétvégén például kitálalt a Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke , hogy a NER két minisztere aktívan akadályozta, hogy az általa vezetett hivatal végezze a munkáját, amiért amúgy létrehozták. Biróék már jóval a választás előtt okadatolták, hogy Mészáros Lőrinc cégeiből milliárdok szivárognak el, hogy az Gondosóra-akció sem az idősekért volt, hanem a pénzkifolyatásért, Balásy Gyula kommunikációs szakember és tragikus színész pedig a neki kiutalt milliárdok felét lophatta el. Mivel Biró állítólag nem akart leállni, családját a TEK-kel terrorizálta a jó Orbán-kormány.
Aztán ennyiben maradt az ügy, most értesültünk róla, miközben amúgy is ömlenek elénk a vadabbnál vadabb sztorik.
Nem folytatom, ömlenek a botrányok, álmélkodunk, nevetünk, és ez a humorparádé hajlamos elfeledtetni a legfontosabb kérdést.
Miért most?
Rosszabb idők járhatnak a NER-potentátok kezében lévő bankokra, ezt a tőzsde is elkezdte beárazni. Míg a társadalom igazságtételt, a betétesek és a kisrészvényesek pozitív forgatókönyvet várnak.