← Vissza

news.bsdnet.hu

Ennyi pénzt kér a műsorvezetésért Rónai Egon

NLC 2026-05-12 10:07
Rónai Egonneve ma elsősorbantelevíziós műsorvezetőkéntismert, pályája azonban jóval korábban, a színházi és művészeti világ kulisszái mögött indult. Gyerekkorátólebben a közegben mozgott, hiszen édesapja konferansziéként dolgozott. A korai családi tragédia azonban gyors felnőtté válásra kényszerítette: apja halála után, alig tizennyolc-tizenkilenc évesen már neki kellett kézbe vennie a megkezdett fellépések és előadások szervezését. „Rengeteg előadás maradt utána, ami be volt írva a határidőnaplójába. És hát, elkezdtem telefonálgatni meg intézni, hogy valaki menjen el helyette– idézte fel azÉn és a pénzc. beszélgetés során. Hozzátette:– Én a magam tizennyolc-tizenkilenc éves fejével úgy gondoltam, nagyon talpraesett vagyok, majd én gondoskodom a dolgokról.” A nyolcvanas években aztán saját útjára lépett: húszéves kora körülmegalapította saját rendezőirodáját, és hamar komoly kapcsolatokat épített ki a művészvilágban. Olyan ismert előadókkal szervezett Operett Gálákat, mint Oszvald Marika vagy Németh Sándor. Akkoriban a fellépések rendkívül jól fizettek:„A Népsportnál 2850 forintot kerestem”– mondta, hozzátéve, hogy két hakniból akár egy teljes havi fizetést is össze lehetett hozni. A kezdő művészek 600-800 forintot kaptak egy fellépésért, míg a televíziós és rádiós sztárok akár 1500 forintot is hazavihettek esténként. Rónai Egon ma márritkábban vállal rendezvényeket vagy haknikat, noha továbbra is sok felkérést kap műsorvezetőként és beszélgetések házigazdájaként. A legtöbb meghívást azonban visszautasítja, részben az időhiány, részben a gázsi miatt. Egy-egy eseményért általában százezer és ötszázezer forint közötti összeget kér, ami az ATV-nél kapott fizetését egészíti ki. Az ötgyermekes édesapa számára ugyanakkor nem a luxus a legfontosabb, hanem az anyagi biztonság. „Nem mondom, hogy mindig mindenre azonnal van, de nincs hiány” – fogalmazott. Arról is őszintén beszélt, hogy bár szeretne mind az öt gyermekének lakást vásárolni, ezt jelenleg nem engedheti meg magának. Szerinte ehhez már egy lottóötösre lenne szükség. A pénzről alkotott szemléletét egy mondatban foglalta össze:„A pénz mozgatja a világot, de ne az mozgasson téged.” Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, aznlc Facebook-oldalánteheted meg.
Eredeti cikk megtekintése →