● news.bsdnet.hu

Kevés olyan független stúdió van, amelynek a játékait már néhány képkocka alapján fel lehet ismerni, de az Amanita Design pont ilyen - talán mert nem is játékfejlesztő stúdióként, hanem művészeti kollektívaként szeretik magukat meghatározni. A cseh csapat neve az elmúlt bő két évtizedben összenőtt a különleges, kézzel és szeretettel készült hangulatot sugárzó kalandjátékokkal, legyen szó a Samorost furcsa bolygóiról, a Machinarium rozsdamarta robotvilágáról, a Botanicula természetközeli bolondozásáról, a Chuchel harsány humoráról vagy épp a Creaks nyomasztóbb, puzzle-központú labirintusáról. Ezek a játékok sosem azért működtek, mert hatalmas költségvetéssel, filmszerű jelenetekkel vagy az utolsó részletekig kidolgozott világgal, történettel és karakterekkel próbálták volna lenyűgözni a játékost, hanem azért, mert volt bennük valami nehezen megfogható, de azonnal átérezhető báj: apró részletekből építkező világok, a szó eredeti értelmében játékos logika, groteszk figurák, szerethető furcsaságok és olyan vizuális ötletek, amelyek rögtön kirántják az embert a megszokott videojátékos sablonok közül. Az Amanita Design játékait sokan pont emiatt szeretik. Ezekben a kalandokban általában nem a reflexeken, nem a harcon és nem is a klasszikus hőstörténeten van a hangsúly, hanem a kíváncsiságon. A játékos nézelődik, próbálkozik, megpiszkál mindent, aztán előbb-utóbb ráérez arra a sajátos logikára, amely szerint ezek a világok működnek. A stúdió mindig is erős volt abban, hogy a komikus és a melankolikus hangulatot egymás mellé tegye, miközben a látvány, a zene és az animáció szinte egyenrangú szereplővé válik. A Phonopolis ebből a hagyományból nő ki, de közben egy kicsit más irányba is továbblépett. A játék továbbra is puzzle-kaland, továbbra is erősen épít az Amanitára jellemző vizuális személyiségre, ám ezúttal a mese mögött egy jóval direktebb társadalmi allegória húzódik. A világ kartonból és papírból épül fel: a város díszletei, figurái és apró részletei kézzel festett elemekből készültek, majd ezekből született meg a játék 3D-s, stop motion filmeket idéző látványvilága. A végeredmény egyszerre játékos, retró és nyugtalanító, mintha egy gyerekszínház díszleteit valaki összekeverte volna a két világháború közötti avantgárd propaganda képi világával. [+] A történet helyszíne Phonopolis, egy látszólag rendezett, valójában erősen kontrollált város, ahol az emberek életét a mindenütt jelen lévő hangszórók irányítják. A lakók a Vezér parancsai szerint dolgoznak, mozognak és gondolkodnak, a rendszer pedig már a végső lépésre készül: hamarosan megszólalhat az úgynevezett Abszolút Hang, amely végleg elvenné az emberek önállóságát. Ebben a világban él Felix, egy fiatal utcaseprő, aki véletlenül felismeri, mi történik körülötte, és ezzel gyakorlatilag az egyetlen emberré válik környezetében, aki még tehet valamit a teljes engedelmességre hangolt város ellen. Innen indul a Phonopolis kalandja: nem klasszikus forradalmárként, nem kiválasztott hősként, hanem egy kicsit esetlen, hétköznapi figuraként kell szembeszállnunk egy egész várost behálózó rendszerrel. És bár a téma elsőre kifejezetten komornak hangzik, az Amanita szerencsére most sem felejti el, hogy a nyomasztó alaphelyzet mellett a játékosság, a humor és az abszurd helyzetek adják meg igazán a játékok csak rájuk jellemző ízét. [+] Külön öröm, hogy a Phonopolis magyar felirattal is elérhető. Az Amanita Design korábbi alkotásai gyakran a nyelv nélküli, univerzálisan érthető gesztusokra, hangokra és vizuális poénokra építettek, itt azonban jóval hangsúlyosabb szerepet kap a szöveg és a történetmesélés. A játék teljes cselekményét egy narrátor vezeti végig, miközben a karakterek nem klasszikus értelemben beszélgetnek egymással – nem hosszú dialógusokból ismerjük meg őket, hanem a narrációból, a helyzetekből, az animációkból és a világ apró reakcióiból. Ez elsőre szokatlan lehet az Amanita korábbi alkotásai után, viszont a Phonopolis világában a hangnak, a parancsnak és az irányított kommunikációnak központi szerepe van, ezért különösen érdekes, hogy a történetet nem a szereplők szabad beszéde, hanem egy külső elbeszélő fogja össze. [+] Játékmenet szempontjából a Phonopolis nem akarja újra feltalálni a műfajt, sokkal inkább egy klasszikus, nyugodt tempójú puzzle-kalandként működik. Felixszel különböző helyszíneken járunk, tárgyakat gyűjtünk, apróbb mechanizmusokat hozunk működésbe, kapcsolókat állítunk át, kódokat fejtünk meg, és szépen lassan továbbgördítjük a történetet. A puzzle-ök legnagyobb erénye, hogy jól illeszkednek a világba. Nem különálló minijátékoknak érződnek, hanem a Phonopolis működéséből fakadó apró akadályoknak. Egy propaganda által uralt, hangszórókkal, gépekkel és utasításokkal teli városban különösen jól működnek azok a feladatok, amelyekben a rendszer saját szabályait kell kiforgatni, vagy éppen a város hétköznapi tárgyait kell szokatlan módon használni. A játék emiatt végig megőrzi azt az érzést, hogy nem egyszerűen fejtörőket oldunk meg, hanem fokozatosan beavatkozunk egy túlszabályozott világ működésébe. [+] Ami viszont sajnos egyértelműen a Phonopolis egyik legnagyobb gyengesége, az a hossza. A kaland nagyjából két óra alatt végigjátszható, ami még egy feszesre húzott, történetközpontú puzzle-játéknál is kevésnek érződik. Nem arról van szó, hogy a játék üresjáratokkal próbálná kitolni az időt, sőt, épp ellenkezőleg: szinte végig jó tempóban halad, nincsenek benne felesleges körök vagy mesterségesen elnyújtott szakaszok. Csakhogy mire igazán belerázódnánk a világába, mire a hangulat, a narráció és a vizuális stílus teljesen beszippantana, már el is érkezünk a végéhez. Ezt az enyhe hiányérzetet tovább erősíti, hogy a Phonopolis jelenleg kizárólag PC-n érhető el, pedig tapasztalataim alapján a kontrolleres irányítást is kifejezetten jól kezeli. Emiatt különösen adná magát egy későbbi konzolos megjelenés, hiszen a játék kényelmes tempója, látványvilága és kezelhetősége tökéletesen illene akár nappaliban, nagy képernyőn játszott élményként is. Remélhetőleg erre nem kell sokat várni, mert a Phonopolis egy rendkívül különleges, szerethető és varázslatos kaland. Olyan játék, amely képes szinte minden jelenetével legalább egy apró mosolyt csalni az ember arcára, és amelyet nyugodt szívvel lehet ajánlani mindenkinek. A Phonopolis kizárólag PC-re jelent meg . A tesztjátékot a kiadó Amanita Design biztosította . Összefoglalás : A Phonopolis egy emlékezetes puzzle-kaland, amely az Amanita Designra jellemző egyedi látványvilággal, narrátoros történetmeséléssel és szerethető abszurditással kelti életre különös, kontrollált városát. Hangulata, humora és varázsa miatt könnyű szívvel ajánlható – kár, hogy ilyen gyorsan végigjátszható. A Phonopolis legfőbb pozitívumai : A Phonopolis legfőbb negatívumai : Balga Bence