← Vissza

news.bsdnet.hu

Bulgária nem szállít több fegyvert Ukrajnának

Demokrata 2026-06-09 15:47
„ Már korábban is világossá tettük, hogy az ukrajnai háború nem a harctéren fog eldőlni„ – húzta alá Sztojanov újságíróknak nyilatkozva Szófiában. „ Amit látunk, az egy anyagháború, és mindegy, mennyi fegyver gyűlik is össze, annak egyetlen eredménye az emberi életek elvesztése lesz” – mutatott rá a tárcavezető. „ Ukrajnának több emberre, nem fegyverre van szüksége. Van elegendő fegyverzetük, így nem fontolgatjuk még több fegyver nyújtását az ukrán hadseregnek„ – emelte ki. Rumen Radev miniszterelnök, akinek kormánya elsöprő választási győzelemmel került hatalomra áprilisban, évek óta ellenzi Ukrajna felfegyverzését, és diplomáciai megoldást sürget a konfliktus rendezésére. Bulgária eddig katonai támogatást is nyújtott – főleg szovjet gyártmányú fegyverkészletekkel – a kijevi vezetésnek. A belpolitikai csatározások miatt a szállításokat főleg harmadik országokon keresztül bonyolították. Sztojanov hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a konfliktus szereplői leüljenek a tárgyalóasztal mellé „ a felek által meghatározott igazságos béke elérése érdekében”. „ Természetesen az EU szerepe rendkívül fontos„ – mondta a miniszter, hozzátéve: mindazonáltal ”nehéz volna közvetítő szerepet tulajdonítani neki, azon egyszerű oknál fogva, hogy az Európai Unió támogatta Ukrajnát ebben a háborúban„. Sztojanov egyben bejelentette, hogy összhangban a NATO célkitűzéseivel Bulgária a védelmi kiadások emelését tervezi a GDP 5 százalékára 2030-ig.
Eredeti cikk megtekintése →