← Vissza

news.bsdnet.hu

Az egyik első mentőápolónő lesz Győrfi Pál utódja, a mentők új szóvivője

Player 2026-06-09 22:22
Győrfi 43 éve csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz, és marad is még. Dr. Constantinovits Miklós, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megbízott főigazgatója Facebookon jelentette be, hogy Győrfi Pál helyett Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg a szóvivői feladatokkal. „Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül. „ Győrfi Pál munkáját megköszönték, aki az új szóvivővel közös képet posztolt, amelyből kiderül, hogy 43 éve lépett be az OMSZ-be. Továbbra is állományban marad. Az egyelőre nem tudjuk, az új szóvivő is olyan népszerű reklámszereplő lesz-e, mint elődje volt. Ez is érdekelhet: Magyarázatot követel a felháborodott állampolgár. Emberség és együttérzés level 1000. Első az időpont, második az emberélet.
Eredeti cikk megtekintése →