← Vissza

news.bsdnet.hu

Lengyel Johanna: Sok fájdalmam volt az évek alatt, sokszor éreztem magam magányosnak

Index 2026-06-10 05:02
A Megasztár és A Nagy Duett korábbi győztese, Lengyel Johanna szakmai szempontból jelenleg karrierje csúcsán jár. Az elmúlt időszakban nemcsak két nagyszabású televíziós show-ban aratott győzelmet, hanem saját zenekart is alapított, és folyamatosan bővülő zenei projektjeivel egyre meghatározóbb szereplője lett a könnyűzenei életnek. Úgy tűnik, a siker azonban nem jár együtt mindig a magánélet kiegyensúlyozottságával. Miközben a Megasztár új, 9. évadának meghallgatásai már zajlanak, Lengyel is ellátogatott a válogatókra, ahol a korábbi győzelmeire visszatekintve így fogalmazott: „Kettőből kettő. Hogy mi lesz a következő? A magánéletemet el lehetne kezdeni esetleg. Most azt kell felhúzni egy kicsit" – idézte a Story az énekesnőt, aki nemrég egy podcastben bővebben vallott a magányosságáról. Bár tehetséges, mindig mosolygós és csinos, a szerelem mégsem jön az életébe. Elmondása szerint sokszor érezte úgy, hogy kilóg a baráti társaságokból, és több kapcsolat is idővel kikopott az életéből – mind baráti, mind párkapcsolati téren. Inkább felvállalom a magányt, mint hogy olyan környezetben legyek, ami nem kompatibilis velem. Sok fájdalmam volt az évek alatt, sokszor éreztem magam magányosnak. Volt, hogy rossz napom volt, és nem volt kit felhívnom – árulta el Lengyel, majd felidézve azt az időszakot is, amikor úgy döntött: nem akar tovább köröket futni olyan kapcsolatokban, amelyek nem működnek számára. Tavaly áprilisban volt egy pont, hogy azt éreztem, nem akarom ezeket a köröket futni. Hogy inkább elsétálok, és vállalom a magányt. Mert úgy éreztem, a baráti társaságokba is mindig én hívattam meg magamat, és bár akkor örültek nekem, aztán ők maguktól sosem hívtak. Sokszor volt, hogy egy-egy ilyen találkozó után rosszabbul éreztem magam, mint előtte. És ez volt párkapcsolati szinten is, ott is azt éreztem, hogy ezt nem tudom meglépni. Hogy jó lenne már valami, de az nem megfelelő, hogy csak elfantáziáltam, rávetítettem valamit szituációkra – magyarázta az énekesnő, aki ugyan az elmúlt időszakban úgy érzi, végre igaz barátokra lelt, de a szerelem még várat magára. A Megasztár és A Nagy Duett korábbi győztese, Lengyel Johanna szakmai szempontból jelenleg karrierje csúcsán jár. Az elmúlt időszakban nemcsak két nagyszabású televíziós show-ban aratott győzelmet, hanem saját zenekart is alapított, és folyamatosan bővülő zenei projektjeivel egyre meghatározóbb szereplője lett a könnyűzenei életnek. Úgy tűnik, a siker azonban nem jár együtt mindig a magánélet kiegyensúlyozottságával. Miközben a Megasztár új, 9. évadának meghallgatásai már zajlanak, Lengyel is ellátogatott a válogatókra, ahol a korábbi győzelmeire visszatekintve így fogalmazott: „Kettőből kettő. Hogy mi lesz a következő? A magánéletemet el lehetne kezdeni esetleg. Most azt kell felhúzni egy kicsit" – idézte a Story az énekesnőt, aki nemrég egy podcastben bővebben vallott a magányosságáról. Bár tehetséges, mindig mosolygós és csinos, a szerelem mégsem jön az életébe. Elmondása szerint sokszor érezte úgy, hogy kilóg a baráti társaságokból, és több kapcsolat is idővel kikopott az életéből – mind baráti, mind párkapcsolati téren. Inkább felvállalom a magányt, mint hogy olyan környezetben legyek, ami nem kompatibilis velem. Sok fájdalmam volt az évek alatt, sokszor éreztem magam magányosnak. Volt, hogy rossz napom volt, és nem volt kit felhívnom – árulta el Lengyel, majd felidézve azt az időszakot is, amikor úgy döntött: nem akar tovább köröket futni olyan kapcsolatokban, amelyek nem működnek számára. Tavaly áprilisban volt egy pont, hogy azt éreztem, nem akarom ezeket a köröket futni. Hogy inkább elsétálok, és vállalom a magányt. Mert úgy éreztem, a baráti társaságokba is mindig én hívattam meg magamat, és bár akkor örültek nekem, aztán ők maguktól sosem hívtak. Sokszor volt, hogy egy-egy ilyen találkozó után rosszabbul éreztem magam, mint előtte. És ez volt párkapcsolati szinten is, ott is azt éreztem, hogy ezt nem tudom meglépni. Hogy jó lenne már valami, de az nem megfelelő, hogy csak elfantáziáltam, rávetítettem valamit szituációkra – magyarázta az énekesnő, aki ugyan az elmúlt időszakban úgy érzi, végre igaz barátokra lelt, de a szerelem még várat magára. Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →