Segít felkészülni a vizsgákra a Google Gemini új funkciója
HVG
2026-05-12 11:03
A Google a mesterséges intelligencia segítségével nemcsak digitalizálja a kézzel írt jegyzeteket, de tanulási segédletet is készít belőle.
Hasznos képességgel bővül a Google mesterséges intelligenciája, a Gemini, épp az egyetemi vizsgaidőszak előtt. A vállalat közlése szerint a felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy a kézzel írt jegyzeteiket egyetlen mozdulattal ne csak digitalizálják, hanem gépelt formátummá konvertálják.
Ehhez nem kell más tenni, mint lefotózni az írott oldalakat, majd feltölteni azt a Geminibe. Emellé meg kell adni az alábbi utasítást is: Készíts tanulmányi útmutatót a jegyzetek alapján a vizsgámra.
A Gemini ezek után elkezdi feldolgozni az oldalakat, majd kiadja a szükséges végeredményt. A megoldást kipróbáltuk egy rögtönzött jegyzettel, és láthatólag működik.
Az is kiderült, hogy a papírra kézzel írt egyéb jegyzetet (határidőket, teendőket) is szépen felismeri a Gemini, még akkor is, ha ehhez a tanulós utasítást adja felhasználó. Ebben az esetben a mesterséges intelligencia sorba rendezte a teendőket, majd segédletet adott az egyes feladatok elvégzéséhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkoljaa HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Ha ilyen finomhangolással kezdődik a rendszerváltás, ha ilyen egyéni és kollektív jelentőségű, egyszerre szimbolikus és konkrét döntésekkel, akkor az azt igazolja, hogy a politikai tudatosság erős. Olyan erős és következetes, amilyenre az elmúlt évtizedekben (évszázadban) nem volt példa.