← Vissza

news.bsdnet.hu

Lionel Messi bosszút állt pályafutása egyik legemlékezetesebb hibájáért + videó

Magyar Nemzet 2026-06-10 06:01
Negyeddöntő, negyeddöntő, elődöntő, negyeddöntő, negyeddöntő – ez nem éppen az a lista, amit a honfitársaik látni akarnak a brazil válogatottól. Márpedig a világbajnokságok történetének egyetlenként minden tornán részt vevő és öt vb-címével legsikeresebb csapata anélkül zárta a legutóbbi öt seregszemlét, hogy egyáltalán döntőbe jutott volna. Amikor legalább a négy között szerepelt, az a nem szép emlékű németek elleni elődöntő volt 2014-ben, s a 7-1-es alázás a mai napig kísérti a brazilokat. És mint az a fenti eredménysorból látszik, a Kanáriknak azóta sem sikerült kiengesztelniük a szurkolókat. Carlo Ancelotti bevallottan erre készül, 24 szűk esztendő után szeretné visszavezetni a Selecaót oda, ahová tartozik, tehát a világ tetejére. Adott ehhez ő, a futballtörténelem egyik legsikeresebb edzője, aki mind az öt európai topligát megnyerte már és ötszörös BL-győztes. Tulajdonképpen már csak a vb-cím hiányzik a sorból, ám ennek elhódítására eddig nem is volt esélye, hiszen pályafutása során először 2025 májusában lett szövetségi kapitány. Nos, a kezdetek nem voltak könnyűek. Egyrészt a brazil szövetségnél sem volt rendezett a helyzet, és a vb-selejtezők alatt váltottak elnököt, de a pályán legalább ekkora volt a baj. Ancelottinak ezek után kell ütőképes legénységet kovácsolni a mostanság lesajnált brazilokból – 1994-ben és 2002-ben hasonló helyzetből indultak, annak egy-egy vb-cím lett a vége. A vb előtt tehát nagy teher nehezedik az olasz edzőfejedelem vállára, ám már az elmúlt egy évben is óriási nyomás alá helyezték őt az országban, Neymar beválogatása hazárdjáték. A 34 éves labdazsonglőr elmúlt évei a sérüléseiről szóltak, nagyjából annyi meccset hagy ki, mint amennyit játszik, és bizony azt sem lehet állítani, hogy a brazil bajnokságban kiesőzóna felett tanyázó Santos legjobbja lenne. A közelmúltban ráadásul újra megsérült, Ancelotti annak ellenére sem tette ki a keretből, hogy a nyitányt minden bizonnyal kihagyja , és később is várhatóan csak amolyan csodacsereként lehet számítani rá. Bár ez a keret nem tűnik annyira veretesnek, mint amilyen a Ronaldo neve fémjelezte „aranycsapat” volt, azért világsztárokat most is fellelhetünk a névsorban. Ott van mindjárt Alisson a kapuban, akit, ha éppen nem sérült, a földkerekség legjobbjának tartanak. Középső védők terén is jól el van látva a brazil válogatott, Marquinhos és Gabriel a budapesti BL-döntőben még egymás ellen harcolt, előbbi az ünneplés helyett azonnal a mindent eldöntő büntetőt rontó társához sietett. Éder Militao kiesése ugyanakkor nagy érvágás Ancelottinak – ahogy Rodrygóé és Estevaóé is a támadósorban. Persze így sem maradt gólzsákok nélkül a csapat, Raphinha villogott a Barcelonában, a 19 éves Endrick újjászületett a Lyonban, Vinícius Júnior pedig továbbra is a Real Madrid egyik erőssége, más kérdés, hogy hazája mezében eddig nemigen csillogtatta meg a tudását. A szélsővédők jelentik a keret gyenge pontját, a már említett Militao, illetve Wesley sérülése miatt , de a középpályán sincs nagy merítési lehetősége Ancelottinak. A világranglistán hatodik brazil válogatott a csoportelsőségért az előző vb meglepetéscsapatával, a negyedik helyezett Marokkóval küzdhet meg. A szintén itt szereplő skótok a harmadik hellyel is beérnék, ha az történelmi továbbjutást érne, míg Haiti csak asszisztálhat a nagyok versengéséhez, és már egy pont is eget rengető bravúr lenne tőle. A szurkolók a csoportmeccseken várhatóan sárga-zöldbe öltöztetik majd a lelátót. Több mint 2,8 millió brazil él az Egyesült Államokban, és többségük éppen New York, illetve Miami környékén, ahol a Selecao két csoportmeccsét is játssza. És akkor még nem is említettük a százezreket, akik a vb miatt utaznak majd az „álmok földjére”, ezek alapján a hazai pálya is adott a brazil válogatottnak. Már csak az a kérdés, hogy mindez elég-e a mennybemenetelhez.
Eredeti cikk megtekintése →