● news.bsdnet.hu

Gálvölgyi János máig emlékszik arra a szörnyű, negyven évvel ezelőtti szilveszteri estére, amikor a színpadról és a kamerák elől egyenesen a halálba rohant a magyar színjátszás egyik legnagyobb, legrejtélyesebb zsenije. Márkus László június 10-én lenne 99 esztendős. A Kossuth-díjas „Színészkirály” súlyos betegséggel, leukémiával küzdve, a testi-lelki kínokkal dacolva is az utolsó pillanatig játszott. Sinkovics Gábor Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? A halálig játszani – megannyi színész mondja vagy gondolja ezt. Hogy a legeslegutolsó pillanatig a színpadon állni, a közönség tapsát hallgatni. Márkus Lászlónak majdhogynem megadatott mindez. Súlyos betegséggel, leukémiával küzdött, de – dacolva a testi-lelki kínokkal – folyamatosan játszott. Az utolsó fellépésére készült 1985. december 30-án, a Kongresszusi Központban. Ott és akkor lett rosszul az öltözőben, Gálvölgyi János és Körmendi János jelenlétében. Már nem tudták megmenteni az életét. A sírján „Színészkirály” felirat hirdeti, hogy ki is volt ő valójában. Márkus László június 10-én lenne 99 esztendős. „A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – ezt mondta egyszer magáról, s ez a mondat tökéletes ars poetica egy különc zseni életéről. Mert Márkus Lászlóról, a magánemberről szinte semmit nem lehetett tudni. Megannyi titok és legenda övezte a hétköznapjait, miközben csupán annyi derült ki vele kapcsolatban, hogy az édesanyjával él. Minden a színházról, a színjátszásról szólt, a filmekről, a szerepekről, amelyet eljátszott. A kortársai többször is mondták, hogy kibírhatatlan volt, akadtak, akik egyenesen rettegtek a gúnyos, maró kijelentéseitől. Miközben a színpadon és a kamerák előtt brillírozott, utánozhatatlan volt és maradandót alkotott. Márkus László magánéletéről keveset lehetett tudni / Fotó: Fortepan Szalay Zoltán A Kossuth-díjas Bodrogi Gyula mesélte a legendás kollégájáról: – Hihetetlen, hogy Márkus Laci már 99 éves lenne. Valahogy nem is tudom elképzelni őt aggastyánnak, bennem mindig az a fiatalos, állandóan viccelődő, életvidám ember maradt meg. Egy különc kolléga, akivel megszámlálhatatlan alkalommal játszhattam együtt. Tudom, sok mindent beszéltek és írtak a magánéletéről. De én azt mondom ennyi év, sőt évtized távlatából is, hogy neki nem volt magánélete. Nem is vágyott rá. Őt csak a színház és a színjátszás érdekelte – mondta. – A sírhelyén ott a felirat, hogy Színészkirály, de én inkább úgy nevezném őt, hogy abszolút színész. Maximalista volt, nem tűrte, nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget. Mindezt rendre kinyilvánította. Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg. Mi olykor még provokáltuk is. Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt. Ettől függetlenül óriási élmény volt vele játszani…– mesélte Márkus Lászlóról, aki pocsékul tanult, s a suli helyett is inkább moziba járt. Már hétévesen színész akart lenni, jelentkezett is a Vígszínházba, ahol gyerekszereplőket kerestek, de eltanácsolták, mert pufi volt, emiatt napokig sírt a szobájában. Aztán fiatalemberként egy évig az apja tulajdonában lévő malomban dolgozott kétkezi melósként, hogy onnan elindulva az ország egyik legnépszerűbb művészévé váljon. Bodrogi Gyula és a kollégák tudtak a betegségéről / Fotó: Knap Zoltán Annyira komolyan vette ezt a gyönyörű mesterséget, hogy a Két félidő a pokolban című film szerepe miatt reggel hatkor nap mint nap fociedzésekre ment. Imádott utazni. London és Párizs volta kedvenc úti cél, a francia fővárosban egy kis tetőtéri lakást is bérelt, az Eiffel torony magasságában. A korszak legjobb rendezőivel dolgozhatott, s közülük Fábri Zoltán volt a kedvence. Aztán 1985. december 30-án taxival indult a Kongresszusi Központba egy szilveszteri műsor felvételére, de már az autóban rosszul lett. – Tudtuk róla, hogy évek óta beteg. Ő nem beszélte erről, nem akarta, hogy sajnálják, de a szakmában nyílt titok volt, hogy leukémiával küzd. Azon a decemberi estén magam is ott voltam a fellépők között. Készültünk, hogy megnevettetjük a közönséget, hogy vidám estét szerzünk mindenkinek. Én a folyosón álltam kint, amikor Körmendi János és Gálvölgyi János sápadt arccal jött ki az öltözőből, s mondták, hogy Márkus Laci rosszul lett. Először azt hitték, csak viccel, szokásához híven. De az ott már nem szerep volt, hanem a fájdalmas valóság. Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához – zárta a gondolatait Bodrogi Gyula. Márkus Lászlót a Tétényi utcai kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. Néhány évvel ezelőtt lapunkban szólalt meg az azóta már elhunyt kezelőorvosa, aki akkor azt mondta: – A művész úr hipochonder volt, ám amikor közölték vele, hogy leukémiában szenved, nem összeomlott, hanem élni akart, túlélni a halált. Zokszó és panaszkodás nélkül viselte a kezeléseket. Gálvölgyi János is meghatottan emlékezett arra a szörnyű pillanatra, Márkus László halálra: – Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek. Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt… – mesélte. Gálvölgyi János mellette volt az utolsó percekben / Fotó: Czerkl Gábor A Kossuth- és háromszoros Jászai Mari-díjas Márkus László 1985. december 30-án, 58 évesen hunyt el. A zseni Latinovits mellett a másik színészkirály – a haláláig színész maradt. Márkus László