← Vissza

news.bsdnet.hu

Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő

Demokrata 2026-06-10 06:51
A Középső Parancsnokság tájékoztatása szerint „önvédelmi csapásmérésről” van szó, amit a hadsereg főparancsnoka, azaz Donald Trump elnök rendelt el. „A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – olvasható a Közel-Keletért is felelős amerikai irányítási törzs közösségi médiában megjelent közleményében, amiből kiderül, hogy a katonai művelet washingtoni idő szerint kedden délután 5 órakor – magyar idő szerint este 11-kor – indult meg. A Pentagon illetékesei szerint Irán partvidékén elhelyezkedő légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikai erők többi között Bandár Abbász kikötőváros körzetében. Hétfőn a Hormuzi-szoros térségében az amerikai hadsereg járőrfeladatot ellátó Apache helikoptere zuhant le két tagú legénységgel az ománi partok közelében. A két katonát távolról irányított tengeri drónnal mentették ki a vízből, két órával a lezuhanást követően. Az Egyesült Államok szerint a helikoptert egy iráni drón találta el, azt ugyanakkor illetékesek elismerték, hogy a támadó eszköz célpontja nem feltétlenül az amerikai jármű volt. Irán azt állítja, hogy hétfőn nem indított drónokat, az amerikai haderő szerint viszont a kérdéses időben több drónt is észleltek a térségben.
Eredeti cikk megtekintése →