← Vissza

news.bsdnet.hu

Vitézy Dávid: Teljesen megdöbbentett, amit a várban láttam

Index 2026-05-12 11:19
„Néha azt gondolom, hogy már nem tud meglepni a magyar állam eddigi működése, de amit tegnap este a várban láttunk Magyar Péterrel, teljesen megdöbbentett” – kezdtebejegyzésétVitézy, aki szerint a budai vár luxusberuházásai nélkül egyszerűen nem lehet teljesen megérteni, hogyan működött ez az ország az elmúlt években. A leendő miniszter két képet tett közzé: Az első képen a Miniszterelnöki Kabinetiroda – közismertebb nevén a propagandaminisztérium – exkluzív tetőterasza és az odavezető lépcső látható. A legtöbben történelmi épületnek hinnék, pedig valójában egy vadonatúj minisztériumi palota: 2021 és 2025 között (!) épült fel, a 80 éve elbontott Vöröskereszt-székház homlokzatát idézve, luxusszállodákat megszégyenítő kivitelben – írta a leendő közlekedési és beruházási miniszter. A másik képen a Belügyminisztérium egyik tárgyalója látható a Szentháromság téren. Ez sem eredeti műemlék: a teljes homlokzat új építésű, 2018 és 2022 között készült el. Ebben az épületben felügyelték az elmúlt években az egészségügyet, az oktatást és a gyermekvédelmet is. – fejtette ki Vitézy, aki korábban egyebek mellett a BKK alapító vezérigazgatója, a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Közlekedési Központ volt vezérigazgatója, egy ciklus óta a Fővárosi Közgyűlés képviselője, és a Podmaniczky Mozgalom vezetője is volt. Vitézynek a látogatás után elmondása szerint óránként eszébe jutott valami, például Lázár János „félkész országról” szóló magyarázatai, a kórházak kapcsán a „zsírra szállt por”, vagy éppen az utak állapota. „Pénzhiányra hivatkozva leállították az 50 éves HÉV-ek cseréjét és a vasútállomások felújítását – miközben ezekbe az épületekbe ömlött a közpénz” – emlékeztetett Vitézy Dávid, akinek az is eszébe jutott, „hogy az eredeti, valódi műemlék belvárosi Belügyminisztérium épületét közben eladták a Maxi-Dubaj arab befektetőinek”. Sok száz milliárd forint ment el egy olyan álomra, amiről soha senki nem kérdezte meg a magyar embereket: hogy a kormányzás központját a budai várba költöztessék fel. Miközben a közszolgáltatások folyamatosan romlottak, a leköszönő rendszer építéspolitikájának egyetlen valódi prioritása maradt: a Horthy-korszak díszleteinek újjáépítése vasbetonból, kívül álműemléki formában, belül pedig olyan nagyzolással, amit egy svájci minisztériumban is nehéz lenne elképzelni. – fogalmazott a Tisza Párt leendő minisztere. Magyar Péter kedden videóban mutatta be Rogán Antal minisztériumát,amelyről itt írtunk bővebben. (Borítókép: Vitézy Dávid 2026. május 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →