Lewandowski a jövőjéről beszélt, elmondta, milyen opciói vannak
Player
2026-05-12 13:25
Egyelőre nem tudja, hol folytatja Robert Lewandowski.
Vasárnap bajnoki címet ünnepelhetettRobert Lewandowskia Barcelonával, miután a katalán csapat a Camp Noubana Real Madrid elleni győztes meccsután nyerte meg a La Ligát. Lewandowski csereként állt be, jó eséllyel az utolsó el Clásicóján játszott, a szerződése a szezon végén lejár, és a hírek szerint a Barcelona nem akar hosszabbítani a lengyel csatárral.
A játékos az ünneplés után nyilatkozott a jövőjéről:
„Nem tudom, mit fogok tenni. Most tudtam meg, hogy még bő egy hónap van hátra a szerződésemből. Opció lehet egy alacsonyabb színvonalú bajnokság is. 38 éves vagyok, de fizikailag kiválóan érzem magam. Talán most jött el az ideje annak, hogy egyszerűen csak futballozzak és élvezzem az életet. Van még időm, meghallgatok még néhány ajánlatot, és ezután dönteni fogok”
– mondta.
Robert Lewandowski az idei szezonban 41 meccsen lépett pályára a Barcelonában, ezeken 18 gólja és négy gólpassza volt. A Barcához 2022-ben igazolt, háromszor nyert bajnokságot és Szuperkupát, kétszer Király-kupát, az első szezonjából gólkirály lett a La Ligában. Az elmúlt hónapokban felmerült a neve a Milannal kapcsolatban, de állítólag több MLS-csapat is képben van a lengyelnél, akinek a mostani nyilatkozata is arra utalhat, hogy valószínűleg elhagyja Európát.
Ez is érdekelhet:{https://player.hu/sport-3/tortenelmet-irt-a-barcelonaval-majd-beszolt-a-szaudiaknak}{https://player.hu/sport-3/el-clasico-camp-nou-2026}(Fotó: Getty Images)