← Vissza

news.bsdnet.hu

Válaszoltak Magyar Péternek a minisztériumok, több ügyvezető miniszter is hozott döntést az engedélye nélkül

Népszava 2026-05-12 11:32
A válasz határidőre megérkezett – írja Magyar Péter a Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy hétfőn 22 óráigadott időtaz ügyvezető minisztereknek arra: tájékoztassák arról, hogy a miniszterelnökké választását követően vállaltak-e pénzügyi kötelezettséget és/vagy hoztak-e állami vezetői döntést az engedélye nélkül. A miniszterelnök bejegyzésében hangsúlyozza: ahogy az összefoglaló táblázatból kiderül, Gulyás Gergely hazudott, amikor azt állította, hogy nem történtek ilyenek. Legalább hét miniszter esetében saját bevallásuk szerint is történt ilyen, a posztban közzétett táblázat alapján a következő tárcák esetében: Agrárminisztérium, Energiaügyi Minisztérium, Építési és Közlekedési Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium Miniszterelnöki Kabinetiroda. Ezek között a bejegyzés szerint vannak kisebb és nagyobb súlyú döntések, Magyar Péter azt ígérte, mindegyiket ki fogja vizsgálni a Tisza-kormány. Magyar Péter még hétfőn, a soron kívüli tájékoztatás-kérésről szóló okirat zárásaként felszólította az Orbán-kormány ügyvezető minisztereit – Semjén Zsoltot, Bóka Jánost, Gulyás Gergelyt, Hankó Balázst, Lantos Csabát, Lázár Jánost, Nagy Istvánt, Nagy Mártont, Navracsics Tibort, Pintér Sándort, Rogánt Antalt, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, Szijjártó Pétert és Tuzson Bencét – arra is, hogy a dokumentum átvételét követően, Magyarország új kormányának megalakulásáig további kötelezettségeket csak és kizárólag előzetes miniszterelnöki jóváhagyást követően vállaljanak.
Eredeti cikk megtekintése →