● news.bsdnet.hu

A szigeti legendárium szerint 1877 egyik fülledt nyári délutánján egy idős, betegeskedő, jellegzetes harcsabajuszt viselő úr ült a Margitsziget lombjai alatt, és elmélyülten írt a noteszébe. Ő volt Arany János, a nemzet koszorús költője, aki éppen papírra vetette azóta ismerté vált, A tölgyek alatt című versét, amelyben arról merengett, milyen jó is a tölgyfák hűvösében megpihenni. Vajta Zoltán Közéleti újságíró Ezeket látta már? Miközben a strófákat faragta, csendes léptekkel mögé lopózott egy elegáns úriember, óvatosan beleolvasott a készülő kéziratba, majd széles mosollyal a szája szélén így szólt: – Nem jó botanikus; amely fák alatt ír, azok hársak, odább foglaljon helyet! A titokzatos bíráló nem más volt, mint József királyi herceg, a sziget akkori tulajdonosa és szenvedélyes növénybarátja. Bár hivatalos feljegyzés nem maradt az esetről, a kedves anekdota szerint Arany János valójában hársfák alatt ülve írta meg a tölgyekről szóló híres versét. Arany János Azok a bizonyos hársfák, amelyek alatt a költő egykor a rímeit faragta, ma már nincsenek meg, az évszázadok során kiszáradtak és elpusztultak . Nem messze az egykori eset helyszínétől azonban ma is áll a sziget legöregebb fája, egy gigantikus ősplatán. Ez a monumentális óriás mellett a Nagyszállóban lakó, nehezen mozgó Arany a napi rövid, egészségügyi sétái során újra és újra elgyalogolt. A fa 2026-ban pontosan 203 éves, és ezzel a Duna-parti park legidősebb példánya, amely egymaga tanúja a sziget egész történetét. Ez a hatalmas növény vastag törzsével és lombkoronájával most egy egészen különleges elismerést kapott. Budapest Főváros Önzormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia közös döntése alapján ugyanis a fa hivatalosan is elnyerte „a Tudomány Fája” címet. Az MTA 2025 őszén indította útjára a Tudománybarát Település Mozgalmat, amelyhez csatlakozva a városok emlékfát ültetnek. A főváros és az Akadémia azonban úgy döntött, hogy egy új facsemetével való bajlódás helyett inkább a Margitsziget egyik meglévő , mindent túlélő óriását jelölik ki, hogy szimbolizálja a város és az MTA együttműködését. A Margitsziget 203 éves ősplatánjának gondozása ma már komoly mérnöki és faápolói szaktudást igényel. A FŐKERT szakembereinek célja itt már nem a növekedés serkentése, hanem a fa statikai egyensúlyának fenntartása. Mivel a súlyos ágak viharban vagy a saját súlyuk alatt lehasadhatnak, az ilyen óriások esetében bevett gyakorlat, hogy a faápolók a lombkorona belsejében speciális, rugalmas kötélhevederekkel rögzítik egymáshoz és a törzshöz a kényesebb részeket. Ezt a statikai védelmet óvatos korona-könnyítő metszéssel egészítik ki, amellyel csökkentik a szélterhelést. A platán állapotát roncsolásmentes, hanghullámos technológiával térképezik fel, ami bontás nélkül pontosan kimutatja a törzsben lévő esetleges belső üregeket és a korhadást. A szakszerű védelem a föld alatt is elengedhetetlen. A rengeteg sétáló miatt erősen letömörödött talajt sűrített levegővel lazítják fel, hogy a gyökérzet elegendő oxigénhez jusson. A fa tövét mulccsal takarják a letaposás ellen, a sebeket pedig folyamatosan kezelik a gombás fertőzések elkerülésére. A FŐKERT tudatos gondoskodásának köszönhetően a fa még újabb évszázadokat élhet meg. Amikor ezt a platánt 1823 körül elültették a szigeten, Petőfi Sándor még éppen csak négynapos csecsemő volt Kiskőrösön, Gróf Széchenyi István pedig külföldön utazgatott, és még csak tervezte azt az intézményt, amelyből végül 1825-ben megalakult a Magyar Tudományos Akadémia. A korabeli források szerin t a szigeti platánok telepítése mögött maga József nádor állt . A nádor az egész területet európai hírű angolparkká, botanikai édenkertté akarta alakítani. A korabeli pestiek gyakran láthatták a főherceget egyszerű szalmakalapban, metszőollóval a kezében, amint saját maga gondozza a növényeket. Az ő munkájának köszönhető az a hazai „platánkorszak”, amely ebből a fából kiindulva később divatba hozta ezt a fafajtát a magyarországi főúri kastélyparkokban. Ha ez a 203 éves óriás mesélni tudna, a magyar történelem legviharosabb fejezetei elevenednének meg előttünk. Alig volt tizenöt éves, fiatal fa, amikor 1838-ban lecsapott a nagy pesti árvíz. A jeges Duna teljesen elöntötte a szigetet, a sodrás és a hatalmas jégtáblák rengeteg fát kettétörtek – ekkor pusztult el a sziget másik híressége, a „Hét testvér” platán is –, de ez a példány elég erős volt a túléléshez. Később, már terebélyes, ötvenéves faként élte meg Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülését, azaz Budapest hivatalos születését. Túlélte a világháborúk margitszigeti harcait és bombázásait is, amikor a terület még el volt zárva a várostól, and a megrongálódott hidak híján csak csónakkal lehetett megközelíteni. A fa formája és méretei nemcsak a botanikusokat, de a művészeket is megigézték az évszázadok során. Szép Ernő, a neves író jegyezte fel a huszadik század elején a szigeti főkertészektől, hogy ennek a konkrét margitszigeti platánnak a fényképe fél tucat európai ország kertészeti tankönyvében szerepelt mint a tökéletes formájú, monumentális platánfa mintapéldánya. Babits Mihály felesége, Török Sophie pedig annyira a hatása alá került a fa méltóságának, hogy 1937-ben egy írásában így vallott róla: – Ha pogány volnék, ezt a gyönyörű okos fát elfogadnám istenemnek. A platánfa és a tudomány összekapcsolása párhuzamot mutat egy ókori hagyománnyal. Az ókori Athénban Plátón híres Akadémiája – amelyről a mi Akadémiánk is a nevét kapta – pontosan egy platánokkal beültetett, árnyas parkban működött, ahol a filozófusok a fák hűvösében gyűltek össze. Egy régi ókori legenda szerint a platánok akkor nőnek igazán hatalmasra, ha a gyökereiket időnként borral öntözik. Hogy József nádor vagy a szigeti kertészek öntözték valaha borral a fa tövét azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a 203 éves margitszigeti ősplatán a történelem viharai ellenére is a főváros egyik legkülönlegesebb élő emléke maradt. fa