● news.bsdnet.hu

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy 2026 nyarán a washingtoni csisztkáról, politikai tisztogatásról fogok írni, mely annak alapján zajlik, hogy Donald Trump elnök kit tart magához kellőképpen hűségesnek a Republikánus Párton belül és kit nem, valószínűleg körberöhögöm az illetőt és azt javaslom neki, hogy írjon puhafedelű politikai disztopikus regényeket, mert arra kiválóan alkalmas az ötlet. Különben meg lehetetlen. (Képünk illusztráció) Így, a félidős választások közeledtével viszont azt kell mondanom: dehogy lehetetlen. Sőt, ez az amerikai bel- és külpolitika realitása. Az Egyesült Államok kormánypártján belül senki sincs jelenleg biztonságban, amin az ellenzéki demokraták gonoszul vigyorognak, hiszen ők már régen ebben ilyen helyzetben vannak, de legalább nem kell tekintettel legyenek a teljesen kiszámíthatatlan elnökre. Az mindenesetre elmondható, hogy a dolgok jelen állása szerint a demokraták népszerűsége kevés volna a félidős választási győzelemhez, de mégis sikerrel fognak járni: nagyon sokat segít nekik ebben Trump, aki valósággal szétveri a saját pártját. A Demokrata Párt ilyenformán nem biztos, hogy nyerne, de Trump mindent megtesz annak érdekében, hogy a republikánusok veszítsenek. Ezt a különös helyzetet mutatta be a The Insider tanulmánya, melyet az alábbiakban mutatok be. Az Egyesült Államokban megkezdődött a november 3-ára kitűzött kongresszusi választások előtti, pártokon belüli előválasztási szezon. Donald Trump úgy döntött, hogy az előválasztásokat eszközként használja fel azon párttársai ellen, akik nem elég lojálisak személyéhez. Már több kongresszusi képviselő és szenátor is elvesztette ezeket a választásokat az elnök által támogatott riválisaikkal szemben. Trumpnak a párton belüli ellenzékkel folytatott háborúja azonban nemcsak jogalkotási kezdeményezéseit és kinevezéseit gátolhatja, hanem a Republikánus Párt kongresszusi többségét is megsemmisítheti. A jövevénytől a vezérig Az elmúlt tíz évben Donald Trumpnak sikerült elérnie azt, amit előtte egyetlen republikánus politikusnak sem: nemcsak elnök lett, hanem egy sikertelen újraválasztási próbálkozás után visszatért a Fehér Házba. Ennek során Trump gyakorlatilag teljes ellenőrzést szerzett a Republikánus Párt felett, és a párt abszolút vezetőjévé vált. Amikor 2015-ben a korábban demokrata Donald Trump bejelentette, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltjeként indul a választásokon, sok politikus ezt viccnek vagy PR-akciónak tekintette. Viszont ahogyan egyre jobban szorongatta a politikai verseny favoritjait, és egyik államban a másik után nyerte meg az előválasztásokat, a viccek helyébe aggodalom és pánik lépett, sőt a republikánus párt kongresszusán történt egy kísérlet a Trump elleni lázadásra. Néhány republikánus még akkor is nyíltan kijelentette, hogy nem képes támogatni Trumpot, és inkább vagy kihagyja a választásokat, vagy a Demokrata Párt jelöltjére, Hillary Clintonra szavaz, amikor a párt hivatalosan is Trumpot indította elnökjelöltként. Trump győzelme után ellenfelei és kritikusai nehéz döntés elé kerültek. Néhányan közülük, mint például Jeb Bush floridai kormányzó és Mitt Romney szenátor, úgy döntöttek, hogy befejezik politikai karrierjüket, mivel nem lelték helyüket a pártban. Csak kevesen próbáltak nyíltan szembeszállni az új elnökkel, ahogyan azt a befolyásos kongresszusi képviselő, Elizabeth Cheney, a volt alelnök, Dick Cheney lánya tette. Ő 2022-ben elvesztette az előválasztást a Trump által támogatott Harriet Haigman ellen. A párt páriája lett Mike Pence is, aki Trump első ciklusában alelnök volt, de kegyvesztetté vált, miután nem akadályozta meg a 2021. januári elnökválasztás eredményeinek jóváhagyását. Kudarcot vallott az a kísérlete is, hogy kihívja Trumpot a 2024-es előválasztásokon. A republikánusok többsége azonban úgy döntött, hogy megbékél Trumppal, és elfogadta őt a párt vezetőjének. Ezt sem a két impeachment-kísérlet, sem a számos, ellene indult büntetőügy nem akadályozta meg, sőt, éppen ellenkezőleg, ezek arra késztették a híveket, hogy összefogjanak körülötte – és érte. Köztük volt a jelenlegi külügyminiszter, Marco Rubio, a mostani alelnök, J.D. Vance, valamint a dél-karolinai szenátor, Lindsey Graham, aki korábban nem fogta vissza magát Trumpot illetően. Trumpisták Trump ellen Miután irányítása alá vonta a Republikánus Pártot, Trump átalakította azt a reagan-i konzervativizmus ideológiai projektjéből jobboldali populista erővé. A pártban ma már nem az ideológia játssza a kulcsszerepet, hanem a vezető iránti személyes hűség és a képesség, hogy pillanatok alatt alkalmazkodjanak az elnök álláspontjához, amely a legfontosabb politikai kérdésekben néha hihetetlen gyorsasággal változik. De még a Make America Great Again (MAGA) mozgalmon belül is, amelyet Trump a hagyományos republikánus establishment ellensúlyaként hozott létre, nagyon kevesen értették meg és fogadták el az új játékszabályokat. Hitték Trump választási ígéreteinek, de egyes MAGA-republikánusok hamar csalódtak. Úgy vélték, hogy maga az elnök távolodik el a trumpizmus alapelveitől. Joe Biden elnöksége alatt az elmúlt fél évszázad rekordját jelentő inflációt követően a Trump által bevezetett nagyszabású kereskedelmi vámok és külpolitikájának következményei csak felgyorsították az árak emelkedését ahelyett, hogy csökkentették volna azokat. Az ígéretek, miszerint a belpolitikai problémák megoldására összpontosítanak, és felhagynak a más országokban történő beavatkozások gyakorlatával, végül a venezuelai elnök, Nicolás Maduro elrablásával és az Irán elleni támadásokkal végződtek. Ez utóbbiak ráadásul a Hormuzi-szoros lezárásához és az üzemanyagárak emelkedéséhez vezettek az Egyesült Államokban. Még a néhai pénzügyi szakember és pedofil, Jeffrey Epstein büntetőügye aktáinak közreadását is blokkolta eleinte a Trump-admnisztráció, pedig ezek publikálása egyes konzervatívok számára valóságos rögeszmévé vált. Azok nyilvánosságra hozatalát csak a demokraták és a MAGA-republikánusok közös erőfeszítései után sikerült elérni, amit már Mike Johnson, a Képviselőház elnöke sem tudott megakadályozni. A republikánusok közül az elsők között hívta fel erre a figyelmet a zavaros fejű, konteóhívő georgiai képviselőnő, Marjorie Taylor Greene. Korábban ő volt Trump egyik leghűségesebb támogatója. Greene támogatta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát, azzal vádolva Trumpot, hogy megszegte ígéreteit, és bírálta a kormányt az egészségügyi költségek emelkedésével kapcsolatos tétlenkedéséért. Válaszul Trump árulónak nyilvánította őt, és megígérte, hogy támogatni fogja riválisát a közelgő előválasztásokon. A kongresszusi képviselőnő nem várta meg a választásokat, és önként lemondott a képviselőházi mandátumáról 2026 januárjában. Az elnökkel való konfliktusa miatt számos életveszélyes fenyegetést kapott, és saját elmondása szerint Trump a vele folytatott levelezés során kijelentette, hogy meg is érdemelte azokat. Greene mellett a Kongresszusban a republikánusok közül Trump legfőbb kritikusának az indianai konzervatív Thomas Massie nevezhető, aki szintén szereti az összeesküvés-elméleteket, és dicsérni szokta Putyint. Azonban éppen ő lett az Epstein-akták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslat társszerzője. Az elnök eleinte ellenezte ezt a dokumentumot, majd támogatta, miután rájött, hogy elfogadása elkerülhetetlen. Massie volt az egyik a két republikánus közül, akik Trump „One Big Beautiful Bill” törvényjavaslata ellen szavaztak, mivel nem volt hajlandó támogatni az adócsökkentés következtében bekövetkező államadósság-növekedést. A kongresszusi képviselő a Fehér Ház külpolitikáját is bírálta, a venezuelai rendszerváltástól az Iránnal folytatott háborúig, és azzal vádolta Trumpot, hogy túlzottan engedékeny Izrael miniszterelnökével, Benjamin Netanjahuval szemben. Maga az elnök sem titkolta bosszúságát Massie hűtlensége miatt, a történelem legrosszabb képviselőjének, „idiótának” és „aljasnak” nevezte, és arra szólította fel a Republikánus Pártot, hogy zárják ki. Hogy véget vessen Massie politikai karrierjének, Trump a pártbeli előválasztásokon riválisát támogatta, Ed Gallreint, az amerikai tengerészgyalogosok különleges egységeinek nyugalmazott századosát. A tengerészgyalogos tiszt nem igazán folytatott választási kampányt, kihagyta az összes vitát, és csak ritkán állt szóba a sajtóval. Ennek ellenére sikerült győznie, majdnem 10%-kal megelőzve Massiet. A terv egyszerű volt: Trump támogatói példátlan pénzügyi támogatást biztosítottak Gallrein számára. Ezek az előválasztások lettek a történelemben az eddig legdrágábbak: a kampányra költött 34 millió dollárból csaknem 20 millió dollár a Massiet befeketítő reklámokra ment el. Tisztogatások a Szenátusban Greene és Massie képviselők példája megmutatta, hogy azoknak a republikánus politikusoknak, akik elégedetlenek Trump politikájával és készek nyilvánosan bírálni őt, csak két útjuk van: elhagyni a Republikánus Párt sorait, vagy felkészülni egy kemény előválasztásra a „Trump-barát” jelölt ellen. De dúsgazdag szponzorok nélkül gyakorlatilag esélyük sincs a trumpista rivális legyőzésére. Hasonló történet játszódott le a Szenátusban is. Thom Tillis republikánus, aki Észak-Karolinát képviseli a Kongresszus felsőházában, megtagadta a One Big Beautiful Bill törvényjavaslat támogatását. A Medicaid-finanszírozás törvényjavaslatban előirányzott csökkentése azt eredményezné, hogy az állam több mint 600 ezer lakosa elveszítené a betegbiztosítását. Trump válaszként „szószátyárnak és siránkozónak” nevezte Tillist, és előválasztási versennyel fenyegette meg. Tillis, miután józanul felmérte esélyeit, úgy döntött, hogy inkább nem indul újra a választásokon. Most azonban a demokraták arra számítanak, hogy a novemberi választásokon elnyerik ezt a helyet a republikánusoktól, és Roy Cooper volt kormányzót indítják jelöltjükként. A republikánusok részéről a választásokon Michael Watley, a Republikánus Nemzeti Bizottság volt elnöke indul, akit Trump javaslatára neveztek ki erre a posztra. A közvélemény-kutatások szerint azonban Cooper magabiztosan megelőzi Watleyt, így a trumpista machinációk eredményeként a republikánusok könnyen elveszíthetik ezt a helyet. Trump úgy döntött, hogy leszámol a louisianai szenátorral, Bill Cassidyvel is. Ő az elmúlt években meglehetősen lojálisnak bizonyult a republikánusok és Trump iránt, teljes mértékben támogatva az elnök álláspontját a szavazásokon. Szavazata döntő volt Robert Kennedy Jr. egészségügyi miniszterré történő kinevezésében, bár maga Cassidy, aki korábban orvosként dolgozott, kritizálta őt oltásellenes nézetei miatt. Ennek ellenére Trump hűtlenséggel vádolta meg a szenátort, és felidézte, hogy 2020-ban támogatta az ellene indított impeachment-eljárást. Akkor hét republikánus szavazott erre igennel. Jelenleg közülük már csak hárman maradtak meg a Szenátusban. Végül az előválasztásokon Trump Julia Letlow kongresszusi képviselőt támogatta. Ő jutott be a második fordulóba (John Fleminggel, az állam kincstárnokával együtt). Cassidy viszont vereséget szenvedett, harmadik lett 25%-os szavazati aránnyal. A választási eredményekről szóló beszédében nem merte közvetlenül megemlíteni Trumpot, bár nem tudta megállni, hogy ne utaljon a 2020-as választásokra. És hozzátette: tudni kell veszíteni ahelyett, hogy nem létező csalásokra panaszkodnánk. Trump csapást mért a republikánus John Cornyn karrierjére is, aki 2002 óta képviseli Texas államot a Szenátusban. Cornyn már hatodik alkalommal indult a választásokon, és a második fordulóba jutott a texasi főügyésszel, Ken Paxtonnal versenyben. Néhány nappal a szavazás előtt Trump úgy döntött, hogy nyilvánosan támogatja Paxtont. Az elnök szerint Cornyn nem volt elég lojális hozzá, bár a szenátor minden Trump által támogatott törvényjavaslatra igennel szavazott. Cornyn vereséget szenvedett Paxton ellen, több mint 25%-os különbséggel. Paxton győzelmét nemcsak Trump, hanem a demokraták is örömmel fogadták, akik abban reménykednek, hogy Texas 1988 óta először választja meg a szenátusba pártjuk teológus végzettségű képviselőjét, James Talaricót. Ő szívesen folytat kampányt republikánus körzetekben, és szemben áll mind a hagyományos konzervatív evangélikusokkal, mind az új keresztény nacionalizmussal, a kereszténység baloldali változatát hirdetve, amelynek középpontjában nem az abortusz és az azonos neműek házassága áll, hanem a felebaráti segítségnyújtás, az egészségügy, valamint a vagyoni egyenlőtlenségek és a nagyvállalatok bírálata. A demokraták szintén úgy vélik, hogy Talaricónak van esélye a győzelemre ellenfele, Paxton botrányos hírneve következtében, akinek a felesége nemrég házasságtörés miatt adta be a válókeresetet. Paxton emellett szerepelt egy sor csalás és hivatali visszaélés ügyében indított nyomozás gyanúsítottai között, amelyek korábban a texasi republikánusok sikertelen impeachment-kísérletéhez vezettek. Ilyen helyzetben, ha a republikánusok meg is tudják tartani a szenátusi helyüket, a kampány hatalmas összegeket igényel majd, amelyeket a párt más államokban is felhasználhatna. Az orrszarvú-frakció Azáltal, hogy eltávolítja a hűtlennek tekintett republikánus szenátorokat és „orrszarvúaknak” nevezi őket, Trump azt kockáztatja, hogy elveszíti támogatásukat, amelyre pedig nagy szüksége van jogalkotási programjának előmozdításához. Ugyanis az előválasztáson alulmaradt politikusok 2027 januárjáig, az új törvénykezési ciklus kezdetéig a Szenátusban maradnak, és sokkal önállóbban viselkedhetnek, mivel már nem köti őket Trump iránti lojalitásuk. Jelenleg a republikánusok a Szenátus 100 helyéből 53-at foglalnak el. Még négy szavazat elvesztése is megakadályozhatja a törvényjavaslatok elfogadását vagy az elnök jelöltjeinek kinevezését a végrehajtó hatóságokba és a szövetségi bíróságokra. Ennek első jelei már most is észrevehetők. Tillis szenátor nyilvánosan bírálta a meghallgatáson Kristi Noem belbiztonsági minisztert, akit néhány nappal később elbocsátott Trump. Emellett megakadályozta Kevin Warsh kinevezését, akit Trump jelölt a jegybank elnöki posztjára, mivel az igazságügyi minisztérium nyomozást indított elődje, Jerome Powell ellen. Utóbbit Trump azzal vádolta, hogy nem hajlandó csökkenteni az irányadó kamatlábat, és ezáltal sok pénzt pazarol. Viszont Tills tevékenysége miatt a minisztérium kénytelen volt engedni, és lezárta a nyomozást. Cassidy szenátor viszont támogatta az Irán elleni fegyveres erő alkalmazásának tilalmáról szóló határozatokat, bár az előválasztásokon elszenvedett vereségéig mindig ellenük szavazott. Pedig a következő hónapokban tőle fog függeni a munkaügyi miniszternek, az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központja (CDC) vezetőjének, valamint az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) vezetőjének kinevezése, akiknek elődei lemondás útján távoztak posztjukról. Az elmúlt hetekben Tillis, Cassidy és számos más szenátor megakadályozta a bevándorlási hatóságok költségvetésének jóváhagyásáról szóló szavazást is. Nem voltak hajlandók beépíteni a törvényjavaslatba azt az egy milliárd dolláros támogatást sem, amely a Fehér Ház lebontott keleti szárnyának helyén egy bálterem építését finanszírozná. Végül a szenátorok elítélték az Igazságügyi Minisztérium döntését, amely szerint 1,776 milliárd dolláros alapot hoznak létre azoknak a támogatására, akik Biden elnöksége alatt politikai üldöztetés áldozatai lettek – ilyenek például a Capitolium megostromlói, akik Trumptól kegyelmet kaptak. A tagállamok lázadói: Indiana és Dél-Karolina Trump harca a párton belüli ellenzékkel nem korlátozódik a Kongresszusra. Az elnök aktív nyomást gyakorol a tagállami hatóságokra, és követeli tőlük, hogy változtassák meg a kongresszusi képviselők választási körzeteinek határait. A körzetek átszervezése egyébként minden évtized elején történik, a népszámlálások eredményei alapján. A Fehér Ház azonban jelenleg arra ösztönzi a helyi republikánusokat, hogy gerrymanderinget alkalmazzanak, vagyis úgy módosítsák a körzetek határait, hogy azok az egyik párt (jelen esetben a republikánusok) számára kedvezőbbek legyenek a 2026-os képviselőházi választások előtt. Számos republikánus állam követte a példát, és végrehajtotta a választókerületek rendkívüli átszervezését, alaposan meglepve ezzel a demokratákat, akik nem tudtak hasonló intézkedésekkel válaszolni. Segítségükre volt a Legfelsőbb Bíróság is, amely engedélyezte a kisebbségi választókerületek eltörlését, amelyek az 1965-ös választójogi törvény elfogadása után jöttek létre, és többnyire demokrata képviselők foglalták el őket. Ennek eredményeként a republikánusok további 9–10 mandátumra számíthatnak a 2024-es választásokhoz képest. Ugyanakkor messze nem minden állam engedett a Fehér Ház nyomásának. Indianában a választókerületek újrarajzolása nem valósult meg a republikánus szenátorok ellenállása miatt. Közülük 21-en (az összesen 40 főből álló frakcióból) csatlakoztak a demokratákhoz, és a gerrymandering ellen szavaztak – annak dacára, hogy Trump még a szavazás előtt is azzal fenyegette a hűtlen politikusokat, hogy az előválasztásokon támogatni fogja riválisaikat. Emellett közzétett egy listát kilenc republikánus szenátorról, akiket „segíteni kell a helyes döntés meghozatalában”. Végül közülük hárman kijelentették, hogy életveszélyes fenyegetéseket kaptak és üzeneteket arról, hogy bombákat helyeztek el otthonaikban. Emellett hamis indokkal különleges rendőri egységeket is riasztottak hozzájuk. Így aztán Trump betartotta ígéretét, és támogatta riválisaikat. Ezért a májusi előválasztásokon csak két „disszidens” tudott győzni, a többi hat alulmaradt a trumpista jelöltekkel szemben. Eközben az elnökhöz kapcsolódó szervezetek körülbelül 13,5 millió dollárt költöttek kampányra, ami tízszerese a hasonló szintű választásokon szokásos kiadásoknak. A dél-karolinai republikánusok is szembeszálltak az elnök akaratával. Henry McMaster, az állam kormányzója először kijelentette, hogy nem is hívja össze a képviselőket az új ülésszakra a választókerületek határainak módosítása érdekében. Hamarosan, nyilvánvalóan nem csekély washingtoni nyomás hatására, meggondolta magát, de a szükséges változtatásokat nem tudta végrehajtani. A dél-karolinai gerrymanderinget az állami szenátus szintjén blokkolták, ahol 12 republikánus, a frakcióvezetővel az élen, a szavazás során csatlakozott a demokratákhoz. Most már nagyon valószínű, hogy rájuk is izgalmas előválasztások várnak 2028-ban. A 2028-as lista Az elnök már most sem titkolja, hogy listát készít a 2028-as évre azokról a republikánus politikusokról, akik nem elég lojálisak hozzá. Ezek között vannak képviselők és szenátorok is. Egyikük a coloradói kongresszusi képviselő, Lauren Boebert lehet. Marjorie Taylor Greenehez hasonlóan ő is Trump lelkes támogatója volt, de az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalának kérdésében eltérő álláspontra helyezkedett. Emellett nyilvánosan támogatta Thomas Massie jelöltségét, mire az elnök felszólította párttársait, hogy induljanak ellene. Egy másik képviselő, Brian Fitzpatrick viszont a párt mérsékelt szárnyát képviseli. Őt egy „ingadozó választókerületben” választották meg, amely néha a demokratákkal együtt szavaz. Massieval együtt szavazott a One Big Beautiful Bill ellen, és kiállt a Fehér Ház melletti bálterem építésére szánt költségvetési pazarlás ellen. Trump már őt is megfenyegette: „ Szeret Trump ellen szavazni? Tudja, mi történik ilyen esetekben? Ennek nem szokott jó vége lenni.” Két szenátor felett is sötét felhők gyülekeznek. Rand Paul, a Kentucky állambeli republikánus szenátor szintén a One Big Beautiful Bill ellen szavazott az államadósság növekedése miatt, amiért Trump „beteg pszichopatának” nevezte. Paul társszerzője volt számos olyan határozatnak, amelyekben azt követelték, hogy tiltsák meg Trumpnak a fegyveres erők bevetését Venezuelával és Iránnal szemben, és követelték az elnöktől, hogy szerezze meg a Kongresszus támogatását a háborús ügyekben. Ezekre az állásfoglalásokra a mérsékelt alaszkai szenátor, Lisa Murkowski is igennel szavazott, amivel szintén magára haragította az elnököt. Trump már 2022-ben megpróbálta eltávolítani őt, egy konzervatívabb riválisát támogatva, és a helyi republikánus pártszervezettől azt követelte, hogy ítéljék el őt. De akkor még Murkowskinak valahogyan mégis sikerült újraválasztatnia magát. 2028-ban számos, a párt establishmentjét képviselő republikánusnak is dolgoznia kell az újraválasztásáért: Todd Youngnak Indianából, John Kennedynek Louisianából, John Huvennek Észak-Dakotából és a republikánus frakció vezetőjének, John Thune-nak Dél-Dakotából. Nem kizárt, hogy Trump megpróbál megszabadulni közülük néhánytól, azzal vádolva őket, hogy nem támogatják elég lelkesen az elnöki programot. Trump efféle, saját párttársai ellen irányuló kampányai azzal a kockázattal járnak, hogy a következő választási ciklusban még nagyobb kárt okoznak a Republikánus Pártnak. De úgy tűnik, hogy az elnök számára sokkal fontosabb a párt feletti személyes ellenőrzés megőrzése, mint a többség megszerzése a Kongresszusban. A törvényhozó hatalmat túl lassúnak és nehézkesnek tartja, ezért minden kulcsfontosságú kezdeményezését a végrehajtó hatóságokon keresztül próbálja megvalósítani, ahol már végrehajtotta a tömeges tisztogatásokat és megszerezte a teljes ellenőrzést. Eddig az elemzés: most lássuk, mit mondanak nekünk a fentiek? Azt, hogy Trump számára, akárcsak a maga idejében Sztálin számára a világon semmit, vagy a semminél is kevesebbet jelent a pártja eszmeisége, története, vezetősége vagy tagsága. A párt csupán eszközt jelentett a hatalom megragadására az adott társadalmi keretek között és annak megőrzésére – Sztálint sem érdekelte jobban Marx, Engels vagy Lenin ideológiája, mint mondjuk a müncheni telefonkönyv. Ebből következően a trumpizmus „ideológiamentes”, sőt, tulajdonképpen politikamentes is, hiszen kizárólag a Vezér iránti hűségről vagy hűtlenségről szól. Mivel azonban a Vezér paranoiás, az lesz hűtlen, akiről ő úgy gondolja, és egyelőre még nem lövik tarkón a Lubjanka vagy Langley pincéiben, de mindenképpen politikai halál vár az illetőre. Csakhogy az Egyesült Államok választási rendszere – míg Trump meg nem változtatja, bár ennek sikerére elenyésző az esély – mégis pártpolitikai alapú, így aztán a csisztkák, a tisztogatások pont a kormánypártot gyengítik és annak ellenzékét erősítik. A Demokrata Párt ugyan nem képes valamiféle ragyogó alternatívát kínálni a választóknak, valami szépet, újat, fényeset, és ennek megfelelően alakul a népszerűsége is, de legalább nem féleszű autokraták vezetik, és ki tudja – ki is fogja – használni Trump szarvashibáit. Ha a félidős választásokon a republikánusok veszítenek, akkor egyrészt Trump bosszút fog esküdni, árulókat fog keresni és a párton belül még az eddigieknél is sokkal nagyobb mértékű tisztogatások kezdődnek majd. Igen, esetleg koncepciós perekkel is. Ezekből a frissen megválasztott demokraták sem maradhatnak majd ki, hiszen ők lesznek „az ellenség”, ami oda fog vezetni, hogy a törvényhozás megbénul, és Trump elnöki rendeletekkel próbál majd kormányozni, teljhatalmú diktátorként (erre már eddig is tett kísérleteket). Az ám, de ezt viszont nem tűri az amerikai alkotmány, amelyet Trump emiatt majd megpróbál hatályon kívül helyezni – erre már csak azért is szüksége lesz, hogy megőrizhesse hatalmát mostani ciklusa lejárta után is. De akkor illegitimmé válik maga a rendszer, és már nem beszélhetünk Amerikai Egyesült Államokról sem, maximum Amerikai Császárságról. Ezt persze nem fogja ölbe tett kézzel nézni az a tényező sem, amelyet eddig minden fél kihagyott a számításból és amerikai népnek hívják. Nem állítom, hogy polgárháborúig fajulhat a helyzet, de nem is zárható ki ennek lehetősége. Minderre annak érdekében kerülne sor, hogy egy most 79 éves üzletember ne sértődjön meg és ne legyen ideges. Én mondom, az amerikaiak a legudvariasabb emberek a világon. Tekintve Donald Trump életkorát és szellemi állapotát, az Egyesült Államoknak és a világnak is az lenne a legjobb, ha önként visszavonulna, tévedéseit belátva. Erre viszont semmi esély. Donald Trump tehát arra készül, hogy a félidős választásokon megveresse a saját pártját. Ez azért meglehetősen egyedi vállalkozás, még Amerikában is. Szele Tamás