● news.bsdnet.hu

Mi számít bullyingnak, és miért nem „gyerekcsíny” A bullying nem egy egyszeri konfliktus vagy két gyerek összeveszése. A közös definíciók szerint akkor beszélünk zaklatásról, ha a bántás ismétlődő, szándékos, és van benne erőfölény vagy kiszolgáltatottság. Ezért is félrevezető „gyerekcsínyként” kezelni: aki célponttá válik, nem egy vitát él meg, hanem egy állandó státuszt, amiből nehéz kiszállni. A Telex cikke egy II. kerületi, több szereplőt összekapcsoló pilotprogram záró eseményéről számol be, ahol a részt vevő iskolák és szakmai szereplők közös válaszokat kerestek az iskolai zaklatás és az érzelmi bántalmazás kezelésére. A program hátterében egy színházi előadás, a Darázs áll, amelyben két egykori osztálytárs felnőttként találkozik, és lassan kibomlik, mit hagyott bennük a korábbi bántalmazás. A számok, amik kijózanítanak A pilotban négy II. kerületi iskola vett részt különböző fenntartói háttérrel, és kérdőívvel mérték fel a kortárs bántalmazás jelenlétét. A Telex beszámolója szerint 173 szülő közül 48 százalék jelezte azt, hogy tudomása szerint a gyereke már volt bántalmazás áldozata. A 160 diák válaszai még keményebbek: 140-en mondták, hogy szemlélőként már érintettek voltak, 97 diák pedig áldozatként is érintettnek vallotta magát, miközben minden ötödik diák bántalmazóként is azonosította magát. A legnyugtalanítóbb rész mégsem a százalékokban van, hanem abban, amit a kérdőív „csendnek” nevez: a válaszadók nagyjából fele azt írta, nem tett semmit, amikor bántalmazást látott. Ez pontosan az a pont, ahol a bullying „magánügyből” közösségi üggyé válik: a legtöbb eset a tanárok háta mögött történik, de ritkán teljesen tanúk nélkül. A kép nem csak helyi. Az UNICEF Magyarország korábbi, 2022-es felmérésében a magyar tizenévesek nagyon nagy aránya számolt be arról, hogy már megtapasztalt iskolai bántalmazást, és az is gyakori, hogy a történet az online térben folytatódik. Mit tehetsz szülőként, ha azt gyanítod, baj van Az első jel sokszor nem a „panasz”, hanem a változás: gyomorgörcs reggel, hirtelen iskolaundor, romló jegyek, megváltozott alvás, vagy az, hogy a gyerek látványosan kerüli a közösségi tereket. Ilyenkor nem az a cél, hogy azonnal „kiderítsd, ki volt”, hanem hogy legyen egy biztonságos mondat, amire tud támaszkodni: „Nem baj, ha nem akarod most elmondani részletesen, de melletted vagyok, és meg fogjuk oldani.” A pilotban több iskolában bevezettek olyan eszközöket, amelyek segítenek akkor is, ha a gyerek fél „szólni”: névtelen üzenődoboz, külön e-mail-cím, és olyan közös foglalkozások, ahol a csoport nem a tettest, hanem a helyzetet tanulja felismerni. Ezek azért működnek, mert leveszik a gyerekről azt az érzést, hogy mindent egyedül kell bizonyítania. És van egy kényelmetlen, de fontos rész: a szemlélők. Ha a gyereked tanú, ő is szereplő. A definíciók is kiemelik, hogy az ismétlődés és az erőfölény miatt a „nem szólok bele” gyakran a folyamat fenntartója lesz. Ilyenkor az a reális cél, hogy legyen egy vállalható, kicsi lépés: odamegy a célponthoz, elhívja, jelzi egy felnőttnek, vagy legalább nem nevet együtt. via Fotó: illusztráció, Getty ImagesThe post A bullying nem gyerekcsíny, és nem is magánügy: a legtöbb eset a tanárok háta mögött történik first appeared on nlc.