Megérkeztek a miniszterek a Sándor-palotába a kinevezések átvételéhez
Index
2026-05-12 12:34
Cikkünk frissül...
A bizottsági meghallgatások után megérkeztek a miniszterek Sulyok Tamáshoz a Sándor-palotába, amelyet élőben közvetítMagyar Péter közösségi oldalán. A köztársasági elnök kedden 13 órától nevezi ki a szaktárcák vezetőit.
Délután fél kettőkor Magyar Péter jelent meg Sulyok Tamással az egyeztetést követően, akiket ünnepélyesen zeneszóval fogadták. A Himnusz dallamaira kezdődik meg a miniszteri kinevezések átadása.
Nem a miniszterek nevének, hanem a szaktárcák elnevezésének ábécésorrendjében haladva adták át a kinevezéseket. Elsőként így Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter vehette át a határozatot.
Az élő videóban minisztereivel együtt járta végig az épületet, miközben arról beszélt, hogy információik szerint továbbra is iratmegsemmisítések zajlanak a minisztériumokban. A volt miniszterelnöki dolgozószobát, a Tisza-termet és a kormányülések helyszíneit is megmutatták, Magyar Péter pedig többször is a „gyűlölet központjaként” emlegette a Karmelitát.
(Borítókép: A Sándor-palota. Fotó: Shutterstock)
Kövesse az Indexet Facebookon is!