Sebestyén Balázs élő adásban üzent Győrfi Pálnak a leváltása után
Index
2026-06-10 15:56
Velősen fogalmazott.
Sebestyén Balázsék sem hagyták szó nélkül a Rádió 1 reggeli műsorában, hogy már nem Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője: a feladatot keddtől Szűcs Brigitta mentőtiszt látja el .
A rádiós műsorvezetők az adásban elmondták: szerintük Győrfit sokan hiányolni fogják, hiszen neve mára szinte összeforrt az Országos Mentőszolgálattal és a pozícióval , amit 2004 óta betöltött, majd arról beszélgettek, milyen jövő várhat rá, írja a story.hu. Utóbbi kapcsán Sebestyén Balázs röviden az aggályait is megfogalmazta. Bár Győrfi továbbra is marad az egészségügy és a mentőszolgálat kötelékében, a rádióműsorban találgatni kezdték, vajon milyen új feladatokat kaphat.
Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort
– jegyezte meg Sebestyén, vélhetően arra utalva, hogy Győrfi rutinos televíziósnak számít. Mint ismert, az ország legismertebb szóvivője az elmúlt években több műsorban is feltűnt versenyzőként vagy vendégként, de műsorvezetőként is kipróbálhatta magát. 2014 és 2017 között az RTL egészségügyi magazinműsorának, az EgészségKalauz nak volt a társműsorvezetője, 2020-tól napjainkig pedig a TV2 egészségmagazinjának, az Életmódi nak és az Életmódi 5.1 -nek a házigazdája.

Élő adásban jelentette be, hogy véget ért a házassága. Az okokra is kitért.
Horváth Éva szerdán az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedett annak apropójából, hogy nemrég megjelent a Fejős Évával közösen írt Bye-bye, tűsarok! című könyve, ami a 2024 novemberében Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről – nyílt bokatörése lett – és az azt követő hosszú rehabilitációjáról szól.
Az egykori szépségkirálynő az adásban a házasságával kapcsolatban is megtörte a csendet: először beszélt arról, hogy férjével, Gáborral külön utakon folytatják, a baleset utáni nehéz időszak ugyanis megviselte a kapcsolatukat.
A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, aztán ez a baleset végül el is határozta, szerintem ez volt a vége. Ez még mindig folyamatban van, ezért nem is szeretnék belemenni, de ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között
– árulta el Horváth Éva, aki közel 12 éven át alkotott egy párt Gáborral, akitől két kisfia született, Kristóf és Alex. Együtt költöztek Balira is.
Idén nyáron ismét felpörög a szuperhősök körüli verseny a mozikban, hiszen a DC és a Marvel új filmjei egymásnak feszülnek a nagyvásznon. A DC oldaláról a Supergirl , a Marveltől pedig a Pókember: Vadonatúj nap érkezik, utóbbi pedig már most komoly beszédtémát szolgáltat, főleg a játékideje miatt.
Az új Pókember-film nem egyszerű folytatásnak készül, hanem a történet új irányt vesz a Nincs hazaút eseményei után, ahol Doctor Strange varázslata következtében a világon mindenki elfelejtette Peter Parkert. A Discussing Film értesülései szerint az AMC Theatres hivatalos oldalán is feltűnt a film hossza, ami alapján a Vadonatúj nap 2 óra 30 perces játékidővel érkezik. Ez nemcsak a közelmúlt Pókember-filmjeinél hosszabb, hanem egyben a franchise eddigi leghosszabb darabja is.
Természetesen a háttérben továbbra is erős a Marvel és a Sony együttműködése, miközben a Pókember-franchise stabilan a modern szuperhősfilmek egyik legfontosabb pillére marad. A film főszerepében ismét Tom Holland látható, aki nemrég egy interjúban arról is beszélt, hogy már a lehetséges utódján gondolkodik a karakter jövőjét illetően.
(via IGN )
Kövesse az Indexet Facebookon is!
A rapper nem hagyta annyiban a kritikát.
Korábban kifejezetten jó viszonyt ápolt egymással Pető Brúnó és DJ Yamina , ám a köztük lévő hangulat most megváltozhatott. A Ripost szúrta ki , hogy Yamina a napokban egy videóban arról beszélt, hogy szerinte azok a lányok, akik Németh Vini, KKevin és Pető Brúnó Kik ezek című számára táncolnak a TikTokon, nagy eséllyel később nehezebben találnak majd párt, mert ez a viselkedés szerinte sok férfinak antipatikus. A fiatal rapper pedig nem hagyta szó nélkül a dolgot, szerinte ez úgy, ahogy van, egy elhibázott gondolat.
„Szoktam Yaminával beszélni, ő az egyik volt csapattársamnak a felesége, és semmi személyes megbántódásról nincs szó, remélem, neki sem. Én fociöltözőben nőttem fel, ahol az ilyen kis csipkelődések mindennaposak voltak, szóval csak úgy vagyok vele, hogy ha valaki elmondja a véleményét, akkor ne sértődjön meg, ha más is elmondja a sajátját” – kezdte a portálnak Pető Brúnó, aki ugyanakkor úgy látja, hogy a lemezlovas gondolatmenete félrecsúszik, amikor a női önkifejezést kezdi el bírálni.
Itt arról volt szó, hogy a nőiességet mennyire becsmérlik ezek a dalok meg kifejezések, de ha valakinek beleokoskodunk az életébe, vagy megtiltjuk, hogy ne tátogjon ilyen zenékre, akkor kicsit már ott korlátozni akarjuk a nőket. És ha végül oda lyukadunk ki ebből az egészből, hogy ki fog téged elvenni feleségül, ha erre tátogsz, hogy a nő nem tátoghat, mert a jövendőbeli férje mit fog gondolni, akkor ez az egész gondolatmenet zsákutca
– fogalmazott a rapper, aki szerint manapság már fordítva is találunk példát a tárgyiasító szövegekre, de ez őt cseppet sem zavarja.