← Vissza

news.bsdnet.hu

Szigorítanák az új KRESZ-t: ezt a korhatárt emelnék magasabbra

Divany 2026-05-12 12:36
Dr. Kőnig Róbert, a Szent János Kórház gyermeksebésze, gyermektraumatológusaaz Indexnekazt mondta, figyelembe kell venni az elmúlt évek tendenciáit az elektromos rollerek okozta balesetek kapcsán. A szakember még a tervezett új KRESZ által megfogalmazott szabályozást is szigorítaná. Berobbant az elektromos roller a hétköznapokba, és ez már rég nem csak a nagyvárosok problémája Kőnig doktor szerint. Az orvos a Közlekedéstudományi Intézettel közösen dolgozik egy projekten, mely amikromobilitási eszközök biztonságos használatávalkapcsolatos, és úgy látják, hogy a már nemcsak a városokban, a falvakban is divatossá váltak ezek a járművek, sok esetben a fiatalok körében is. Az orvos 25 éves pályafutása alatt nem tapasztalt olyat, hogy egy közlekedési eszköz annyi komoly balesetet okozzon, mint az elektromos rollerek. A kétkerekű járművekmég a kerékpároknál is veszélyesebbek, ugyanis jóval kisebb a kerekük, így a kisebb úthibák, kavicsok is megdobhatják menet közben. Az álló pozíció sem segít, hiszen úgy a tehetetlenségünk is nagyobb, mint ülve, egy bicikli nyergében. Ebből ereda sérülésmintais, leggyakrabban a fej és a nyak érintett benne, ezeket követik a végtag- és a hasi sérülések. Ezeket főként az okozza, hogy a kormány esés közben befordul, majd nagy erővel megüti a használó hasát, mint egy dárda. A gyermeksebész figyelmeztetett arra is, hogy a kormány és a mozgási energia kombinációja önmagában is súlyos, akárfatális vagy egész életre szóló sérüléseket idézhet elő.De egy növekvő szervezetnél a végtagokat érintő csontsérülések hosszú távon iskövetkezményekkel járhatnak. Azt szeretném, hogy minél kevesebb gyerek kerüljön intenzív osztályra, műtőkbe vagy a temetőbe az elektromos rollerek miatt” − összegezte az Indexnek dr. Kőnig Róbert. Sok az ittas, dea józan baleset is,mely indokolná az új KRESZ felülvizsgálatát az elektromos rollerek kapcsán, ugyanis már nemcsak az a tendencia, hogy buliból buliba ezen utaznak a városokban a fiatalok. Egyre több gyerek ballagásra, születésnapra is elektromos rollert kap és a falvakban is egyre terjed a használatuk. Akínai változatok akár 50-70 kilométer per órás sebességre is képesek. A sisak élet és halál kérdése lehet dr. Kőnig Róbert szerint. A fej védelme elengedhetetlen, bár erre vonatkozóan a bérelhető, közhasználatú eszközök esetén is nyitottak a kérdések.Az orvos szerint a motoros sisak lenne erre a megfelelő,mert az az egész arcot védi. „Tizenhat éves kor alatt egyáltalán nem engedném az elektromos rollerek használatát, de a tizennyolc is megfontolandó„ – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Közlekedéstudományi Intézet mikromobilitási munkacsoportjában is felmerült már a szigorúbb előírások szükségessége, illetvea 18 éves korhatáris. Ez illeszkedne a Magyar Gyermektraumatológus Társaságának ajánlásához is, akik szintén a szigorítás pártján állnak. Európa egyes nagyvárosaiban mártilos az elektromos rollerekhasználata. Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét! A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket. Tekintsd meg a kötetet, kattints ide! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →